Ez Magyarország 2007-ben, - ez az, ami "bennünk van" ?????????? Bennem biztosan nem!!!!!!!!!!!
Nemzetközi szinten is brutális a magyar adóteher 2007
Kiemelkedően magasak Magyarországon a béreket terhelő adók és járulékok, és a legtöbb fejlett országgal ellentétben a családosok sem számíthatnak kedvezményekre. Ezt erősíti meg a Mercer globális személyzeti tanácsadó cég legfrissebb elemzése, amely a világ 32 államában vizsgálta meg a felső és középvezetők, illetve a szakértői beosztásban dolgozók adóterheit. E szerint Belgium és Dánia mellett Magyarország alkalmazza a legsúlyosabb elvonásokat; az egyedülállók esetében hátulról a harmadik, a családosokat alapul véve pedig a legutolsó helyen végzett hazánk - olvasható a Világgazdaságban
A vállalati felső és középvezetés tagjai - bruttó 8-30 millió forint körüli éves jövedelmekkel számolva - összesen 48,5 százaléknyi adót és tb-járulékot fizetnek, függetlenül attól, hogy van-e gyerekük; ez azt jelenti, hogy a bruttó összeg 51,5 százalékát vihetik haza. A szakértői kategóriába sorolt, a modellszámítás szerint évente nagyjából 3,1 millió forintot kereső alkalmazottak esetében 43,1 százalékra rúgnak az elvonások, tehát 56,9 százalékot utal át nekik a munkáltató. Lengyelországban 8-10, Csehországban 8-18, Szlovákiában 18-26 százalékkal nagyobb a bér nettó része, és a családi kedvezmények további akár hat-nyolc pontos többletet biztosítanak, különösen az utóbbi két államban - derül ki a Mercer elemzéséből, melyről a Világgazdaság számolt be.
A neves személyzeti tanácsadó cég jelentése elsősorban a multinacionális vállalatok számára kíván segítséget nyújtani az egyes országokban dolgozó menedzsereik és alkalmazottaik díjazásának meghatározásában. A jelentés egyik szerzője, Brian Waite szerint a bérterhek nagy szerepet játszanak a globális stratégiai döntésekben, és természetesen a beosztottak is igyekeznek olyan országokba kerülni, ahol kevesebbet kell adózniuk.
Markus Wiesner, a Mercer dubai irodájának vezetője beszámolt arról, hogy az Egyesült Arab Emírségek példátlanul alacsony - külföldiek esetében nullaszázalékos - adó- és tb-terhei sok tehetséges szakembert vonzanak oda. A fiatalabb szakemberek három-öt évnyi munka után hazatérve kifizethetik jelzáloghitelüket, a nyugdíj előtt álló menedzserek pedig biztosíthatják időskori jólétüket.
Az Egyesült Arab Emírségek mellett Oroszország és Hongkong is nagyon vonzó terepnek számít a külföldi szakemberek számára, és a különböző listák első tíz helyezettje között is szinte csak ázsiai és latin-amerikai államokat találunk.
Ezzel szemben az európai országok általában nagyobb adóterheket érvényesítenek, így a lista alsó felét ezek uralják. A családi kedvezmények azonban egyes esetekben lényegesen javíthatják az összképet: Franciaországban például a házas és kétgyermekes, közepes jövedelmű alkalmazottak bérük 93 százalékát hazavihetik, illetve adójóváírás formájában visszakapják. Magyarországon azonban ez sem segít, hiszen itt a vizsgált kategóriák egyikében sem érvényesülnek családi adókedvezmények - írja a Világgazdaság.
===============================
Valaki tavaly hárommilliárd forintot keresett 2007
Fura ország a miénk. Ötből három egyéni vállalkozó sehogyan sem tud nyereséges lenni. Papíron a cégek egyharmada is ettől szenved. A kis vállalatok majdnem 16 százalékos terhet viselnek, a nagyok tízet sem - írja az Index a legfrissebb adóstatisztikák alapján, amiből kiderül, fehéredés ide vagy oda, az elmúlt években összességében az adórendszerünk nem sokat javulhatott.
Alig 3 milliárd forintot szerzett az a személy, aki tavaly a legtöbb jövedelmet vallotta be, ez derül ki a 2006. évre vonatkozó adóhatósági statisztikákból. Ez után 489 millió forint adó járt az APEH-nek. Ínséges esztendő lehetett a tavalyi, mert ezzel a jövedelemmel egy évvel korábban még a képzeletbeli dobogóra sem lehetett volna kerülni, ez csak a negyedik hely megszerzéséhez lett volna elegendő.
Picit lejjebb már nem panaszkodhatnak. Az a személy, aki a századik legnagyobb jövedelmet vallotta be a személyijövedelemadó-bevallásában, 385 millió forintról adott számot, ami több mint negyedével múlja felül a 2005-ben 100. helyezettét. A top 100 csoportot alkotóknak átlagosan 831 millió forint ütötte a markukat 2006-ban, 14 százalékkal több a megelőző évinél.
Azt nem lehet tudni, hogy a legtöbb pénzt hazavivő miből szerezte a hárommilliárdot. Csak annyi ismert, hogy mennyit keresett az, aki a legtöbb összevont jövedelemmel rendelkezett, és mennyit vághatott zsebre, aki a forrásadós jövedelmet szerzők toplistáját vezeti. Előbbi 2.9 milliárd forinttal hizlalta a családi kasszát, ennek majdnem a felét bérként vette fel, a fennmaradó rész pedig vélhetően egyéni vállalkozói tevékenysége után felvett vállalkozói kivét volt. Pontosabban ennyi mégsem került a perselybe, mert az adóhivatalnak be kellett csengetni 486 millió forintot, és akkor még nem beszéltünk a járulékokról.
A forrásadós toplistát vezető szerencsés 2.7 milliárd forinttal gazdagodott a múlt évben, de ebből 677 millió forintot el is vitt az éhes APEH. A summát szerezhette egyebek mellett árfolyamnyereségből, kaphatott osztalékot, de ingatlant is eladhatott.
Akad más érdekesség is a 2006. évi jövedelemadó-bevallásokban. Például az, hogy a döntően a bérjövedelmet takaró összevont jövedelmet bevallók közül papíron minden negyedik - úgy 1.2 milliónyian - a minimálbért kerestek meg, vagy még annál is kevesebbet. Tehát ez a kör annyi adójóváírást és más adókedvezményt vett igénybe, hogy végeredményben az összes befizetett szja 1.9 százaléka származott csak tőlük. A másik végletet a 6 millió forint feletti összes összevont jövedelmet szerző 2.5 százaléknyi ember képviseli, akik az összes személyi jövedelemadó 30 százalékát voltak kénytelenek az államkasszába utalni.
Közteherviselés Magyarországon
"Az évi 2 millió forintot (azaz 13. havi fizetést és csak bérjövedelmet feltételezve havi 150 ezer forint körüli összeget) keresők teszik ki az összes adóbevalló alig több mint egyötödét, ám az összes adó négyötödét ők fizetik meg."
Ugyanez a jelenség másik vetületben:a minimálbér körüli vagy az alatti jövedelmet bevallókat mindösszesen 3 százaléknyi adóteher sújtotta, a havi 120-150 ezer közöttieknél az effektív szja-elvonás 14 százalékos volt, a havi félmillió forint feletti jövedelemmel büszkélkedőknél pedig 32-33 százalék volt a személyi jövedelemadó-teher. Emlékeztetőül: a mostanihoz hasonlóan kétkulcsos volt tavaly az szja-rendszerünk, 18 és 36 százalékos adómértékekkel, utóbbi évi 1,7 millió forintnál lépett be. (A statisztika minden bizonnyal nem veszi figyelembe az évi 6,5 millió forint felett belépett 4 százalékos szolidaritási adót, mondván, az nem személyi jövedelemadónak számít - pedig akként funkcionál.)
Mindezek eredője az, hogy az átlagos adóteher a bevallást benyújtók körében 18,8 százalékos volt. Vagyis ekkorának kellene lennie egy egykulcsos szja-rendszerben a kulcsnak, hogy ugyanekkora bevételt lehessen elérni. Illetve picivel magasabbnak, mivel ez a 18.8 százalék az összevont jövedelmekre vonatkozik, de a jóval kisebb részt képviselő forrásadós jövedelmeknél 20 százalékot alig meghaladó az átlagos adóteher.
A legtöbb jövedelemmel büszkélkedő magánszemély a nyomába sem érhet a legszerencsésebb egyéni vállalkozónak. A legnagyobb summát bezsebelő egyéni vállalkozó ugyanis 5.2 milliárd forinthoz jutott hozzá gyógyszerforgalmazásból bevallása tanúsága szerint. Még egy érdekesség: társainak nagyon nem mehet, de már évek óta, ugyanis az összes egyéni vállalkozó majdnem 57 százaléka azt vallotta, nem képes nyereséget termelni. 56 ezren nullszaldósnak mutatták magukat, 100 ezer egyéni vállalkozó pedig veszteséges volt.
A nagyoknál kisebb a terhelés
Nyilván nem túl életszerű ez, ezért is gondolta úgy a kormányzat, hogy a csak papíron veszteséges vagy nullszaldós egyéni vállalkozókat és társas vállalkozásokat megszorongatja, és rájuk küldi az APEH-et az elvárt - azóta minimum jövedelemadónak átkeresztelt - adó bevezetésével és a szabályok betartásának ellenőrzésével. A társas vállalkozásoknál minden harmadik cég, 106 ezer vállalat mutatott ki veszteséget a múlt évre.
A 16 százalékos társasági adó mellett a mikro-, kis- és középvállalkozások átlagos adótehelése 15.6 százalék volt tavaly, míg nagy vállalkozásoknál 9.7 százalékos volt az átlagos elvonás. Ezekben a számokban nincs bent a picit más alapra számolt, nagyobb vállalati kört érintő 4 százalékos szolidaritási adó.
================================
Csalódást hoztak a kisvállalkozásoknak az uniós támogatások 2007
Coca-Cola Beverages, Creaton Magyarország, Huntsman Corporation, Borgwarner Turbo System, BPW Hungaria és Delphi Hungary. Íme hat cég neve a Gazdasági Minisztérium első vállalkozásfejlesztő programjának nyertesei közül, amelyekben az a közös, hogy nincsen magyar tulajdonú cég közöttük. Hasonló sanyarú eredményt produkált a pályázat a hazai - és középvállalkozások számára.
A kilencvenes évek óta tudott dolog az, hogy valami megfejthetetlen oknál kifolyólag a külföldi tulajdonú cégek az állami támogatáspolitikának mindig kedvesebbek, mint a hazaiak. Miközben az állam súlyos adóterhekkel sújtja a magyar tulajdonú vállalkozásokat, addig a külföldiek igen komoly kedvezményben részesülnek. A beruházás, fejlesztés, munkahelyteremtés címén adott öt - és tízéves adókedvezményeket lejáratuk után az illetékes szervek rendre meghosszabbították és az önkormányzatok is felmentést adnak a nagybefektetők számára az iparűzési adó megfizetése alól.
Az Európai Unió tiltja az egyedi adókedvezményeket, így csatlakozásunk óta nem részesülhetnek a külföldiek adómentességben. Ekkor a hazai vállalkozók azt gondolták, hogy a támogatási rendszer haszonélvezői ők lehetnek, mivel az uniós irányelvek arról szólnak: kiemelt figyelmet kell szentelni a kis - és középvállalkozásoknak.
A hazai vállalkozások nagy reménnyel tekintettek az uniós pályázatok elé, de kiderült, hogy ezeket rendkívül nehéz igénybe venni. Gyakorlatilag csak az tud pályázni, aki a fejlesztését egyébként is megcsinálná és így a befektetett összeg egy részét visszanyeri.
A pályázatokon csak azok a cégek tudnak elindulni, amelyek két sikeres gazdasági évet tudnak maguk mögött és az egy foglalkoztatottra jutó árbevételük meghaladja a négymillió forintot. A legtöbb pályázatnál még az is feltétel, hogy a cég árbevételének 30 százaléka exportból származon vagy termelése 50 százalékát multinacionális vállalat beszállítójaként teljesítse. Amlyik vállalkozó pedig nem tudja garantálni, hogy a fejlesztés eredményeként 3-4 éven át 15 százalékkal nő az árbevétele annak vissza kell fizetnie a pályázati pénzt.
Ezek a feltételek azt jelentik, hogy a kis- és középvállalkozásoknak nincs esélyük uniós támogatásokhoz jutni. A pélyázatok rendszere semmit nem segít a hazai és a multinacionális szektor között lévő különbségek felszámolására, hanem éppen erősítik azt. Az uniós csatlakozás előtt könnyebb volt uniós pénzeket szerezni, mint ma.
Az Európai Unió nem tartja helyesnek, hogy brüsszeli támogatásokból multinacionális cégek leányvállalatai is részesülhetnek. A nagyvállalatok támogatását azért nem tartja helyesnek az EU, mert a kis - é középvállalkozásoknál könnyebben képesek forrásokhoz jutni a tőkepiacról.
Sokan felteszik azonban azt a kérdést, hogy miért lenne fontos a kormányzat számára is a kis- és középvállalkozások kiemelt támogatása. Ugyanis nem mindegy, hogy a profit hazai vállalkozásoknál vagy nemzetközi cégek külföldi tulajdonosainál csapódik le. A hazai vállalkozók ugyanis itthon fogják elkölteni azt, fogyasztásaikkal és megrendeléseikkel további rétegeknek biztosítanak munkát ezzel. Másrészt a kis - és középvállalkozások fejlesztésével kialakítható lenne egy olyan szektor, aminek következtében nem kell tartani az elvándorlástól, amire stabilan számíthatunk kutatás-fejlesztésben. Arról nem is beszélve, hogy a kis- és középvállalkozások kulcstényezőnek számítanak a foglalkoztatás szempontjából.
A hazai vállalkozások azonban semmi jelét nem érzik, hogy támogatná őket a kormány. Még akkor is jobban járnának ha egyáltalán nem kapnának támogatást, de nem éreznek a megszorító hatások kedvezőtlen hatásait. Az ország gazdaságának fellendítése szempontjából is létkérdés a kis- és középvállalkozások nagyobb mértékű támogatása, amelynek megvalósítása egy nemzeti érdekeket képviselő kormányzatra vár.
Harangi Fülöp sk
==============================
Presztízs-bukta a köbön 2007
"El...tuk, nem kicsit, nagyon!" ez a mondat egyre inkább érvényes a kormány fővárosi politikájára is. Demszky gyermeke, a 4-es metró ugyanis egyre inkább az egykori Nemzeti Színház beruházásból maradt gödörre kezd hasonlítani, nem is beszélve a vélhetően teljesen felesleges kormányzati negyedről, melynek megvalósítása szintén csőd közeli helyzetben van. Jelenleg úgy tűnik, egyikből sem lesz semmi, legalábbis határidőre biztosan nem.
A 4-es metró körüli bénázás már évek óta nyilvánvaló az átlag magyar állampolgár számára is, ez alól csak Demszky Gábor pucér király" a kivétel, akin egyértelműen kimutathatóak a szellemi megfáradtság jelei.
Legutóbb éppen a Hídépítő szellőztette meg a beruházásból való kiszállását, mely ugye magyar nyelven egyenlő a "fel is út le is út" szóösszetétellel, vagy mondjuk németül az auf wiedersehen-nel. A beruházás irrealitása már akkor körvonalazódott, amikor azt elkezdték, hiszen a finanszírozás eleve nem volt megoldva. Közben különböző turpisságok derültek ki, hiszen a díszes polgármester azt állította, hogy a főváros közel 100 milliárd forintot tett félre a metró építéséhez, ám ahogy az mostanában egyre többször derül ki, a pénz csak virtuálisan volt meg. A költségeket is sikerült meglehetősen alábecsülni amolyan jó szockommunista módon, így a végösszeg már a 600 milliárd forintot verdesi. Talán mindenki emlékezik, hogy hogyan ment anno az előző üdvös rendszer idején. Mondjuk a beruházó önkormányzat kitalálta hogy épít az egyik intézménynek, mondjuk a bíróságnak egy épületet. A tervezés folyamán előszeretettel felejtették ki a lépcsőt, vagy éppenséggel a fűtést, persze így a költségek szempontjából a központ felé kedvező állapot jelent meg, így az biztosította is az igényelt forrásokat. Természetesen a beruházás vége felé kezdett feltűnni hogy nincsen lépcső, meg hogy télen vélhetően fázni fogna az alkalmazottak, így bejelentették a központ felé,hogy elfogyott a pénz, és a hiányzó elemek nélkül gondok lesznek. Némi irgumburgum után a központ persze finanszírozta a hiányzó részeket, mivel ha nem tette volna akkor minden pénz kárba vész.
Gondolom beláthatjuk, ez a módszer ma már kissé elavult. Pláne kijelenthetjük ezt, ha ez a beruházás a fővároson kívül élők számlájára is megy, ugyanis a 4-es metró tudva levő, jelentősen megterheli az uniós infrastruktúra-fejlesztési forrásokat. Olyannyira hogy Demszky ettől várja a források nagyobbik részét. Persze a főpolgármester vélhetően balga álmokat kerget, hiszen az egész beruházás meglehetősen ostoba alapokon nyugszik, amelyre a VEKE már többször is felhívta a figyelmet.
A metró ugye egy rövid belvárosi szakaszon épül, mely szakaszon hatékonyság igencsak megkérdőjelezhető. A modern - és vélhetően a főváros vezetésénél értelmesebb - európai felfogás szerint ugyanis akkor van értelme egy ilyen léptékű beruházásnak, ha az egészen az elővárosokig megvalósul. Egész egyszerűen azért gondolják ezt így, mivel ez által a gépjárművek, már a város szélén letehetőek, így a széles, egyre növekvő agglomerációs körzetben élők nem terhelnék le minden egyes reggel a város forgalmát. Nos nálunk ezt nem sikerült felfogni, így maradtak a jól beváltnak hitt 70-es évek béli elképzelések, melyek nem jelentenek mást, mint: vidd le a villamost a föld alá, mert akkor több autó fér el az utakon. Ez az elképzelés ma már nyilvánvalóan nem állja meg a helyét, ugyanis ha az egész fővárost leaszfaltoznánk akkor is nyomor lenne. Ezen már csak a tömegével bedőlő autóhitelek segíthetnek morbid módon szólva.
Persze az uniós finanszírozás is álom kategória, mivel az éppen a fent is említett racionális elven működne, és ostoba átgondolatlan, választási építkezéseket nyilvánvalóan nem szeretnének támogatni. Demszky, mostanában tapasztalható furcsa rángatózásai nyilván ennek a ténynek tudhatóak be.
A kormányzati negyed hasonló elven működik, magyarán szólva valószínűleg nem fog megvalósulni, de ha élethűbben akarjuk magunkat kifejezni, akkor talán azt mondhatjuk, hatalmas pofára esés. Nem rég jelentette ugyanis be - a 100 milliárdos ismert vagyonát egy esztendő alatt csaknem megduplázó Demján Sándor - hogy kiszáll a buliból. Azt is hozzá kell tenni, hogy Demján érdekeltsége nyilván busás hasznot remélhetett a negyed felépítéséből és üzemeltetéséből, ám a főváros újabb ötlete, - miszerint plusz 12 milliárdot kellene belerakni még a közlekedési infrastruktúra fejlesztésébe, - már az éppen ügyeletes Csák Máténknál is kivitte a biztosítékot.
A precíz kormányzati érvelés mindig arról szólt, hogy ezzel hatalmas üzemeltetési költségeket lehet megspórolni, ugyanis így racionalizálni lehet a minisztériumok, és vonatkozó intézményeik működését, valamint ez az új komplexum sokkalta energiatakarékosabb lesz a mostani szétszórt infrastruktúránál. Nos itt is, mint számos más területen hazudtak! Számos neves építész megmondta, hogy a jelenlegi 32 épületből 12-15 be össze lehetne vonni a szerveket, és akkor máris hatalmasat lehetne spórolni. Egyébként ennek tükrében a kormányzati negyed soha nem térülne meg.
Sebaj, a síneket már el is kezdték felszedni a nyugatinál, majd lesz, ahogy lesz. Persze Demján durcás távozása után az egész építkezés kétségessé vált, ugyanis nem nagyon akad befektető, aki ebbe a Gyurcsány-Veres féle Presztízsszemétdombba hajlandó lenne befektetni. Bizonyos források szerint már csak azon gondolkodnak, hogy mikor jelentsék be a beruházástól való visszalépést. A kommunikációs boszorkánykonyhák azon dolgoznak hogy vajon mikor vesztenek ezzel a húzással kevesebbet.
Egyébként politikai szempontból is igazi ostobaságot követett el a kormány. Érthetetlen - már a saját szempontjukból is - hogy minek erőltetnek egy súlyos 10 milliárdokat felemésztő beruházást, akkor, amikor a választópolgárok egyre szélesebb tömegében tudatosul az, hogy az ő tolvajlásuk és bénázásuk végett romlik jelentősen az életszínvonal. Ennek ellenére a nyilvánvaló kormányzati luxusberuházást erőltetni több, mit érdekes. Arról nem is beszélve, hogy az amúgy egyre hatékonyabban kommunikáló ellenzéknek ez nem más, mint magas labda. Vélhetően itt is arról van szó, hogy a pocok-elv" lépett működésbe, azaz mentsük ami menthető. A felszabaduló, rendkívül értékes belvárosi ingatlanokra nyilvánvalóan megvoltak már a vevők. Egy korábbi nyilatkozatból az is kiderült, hogy ezen ingatlanok értékesítésével rövidtávon 100 milliárd forint folyna be az államkasszába, mellyel a hiányt lehetne tömködni. Vélhetően ez most nem fog összejönni.
Nagy András
