grizzlybear

Magyar Hírlap 2011-05-11 Álláspont
A nyugdíjas A nyugdíjas

Legelőször is szögezzük le: az alábbi történet szereplőjét nem kívánjuk pellengérre állítani. Nem is ismerjük, és méltánytalannak tartanánk, ha ebben a játszmában ő kapná a bűnbak szerepét. Ám az ő ügye – megítélésünk szerint – rávilágít mindarra az anomáliá­ra, amely a jelenlegi kormány szerint nem tartható fenn tovább. És szerintünk sem. Így tehát Farsang János nyugalmazott rendőr zászlóssal semmi bajunk nincs. Nyilván tette, amit tehetett, amit a jogszabályok lehetővé tettek számára. Az az igazi kérdés, vajon fenntarthatók-e ezek a jogszabályok. S fenntarthatók, igazságosak lennének-e akkor, ha Magyarország akár svájci színvonalon élne? Döntse el mindenki ízlése szerint.

A történet pedig, amelyről lapunkban részletesebben is olvashatnak, ennyi volna: Farsang János 1967-ben megszületik Pakson. Ott jár iskolába, ott kezd sportolni, focizik a Paksi SE csapatában. Majd Szekszárdra kerül középiskolába, sportkarrierje is ott folytatódik a Szekszárdi Dózsában. 1988-ban bevonul katonának. Tovább focizik. Ám a Szekszárdi Dózsánál nem érezte biztosítottnak helyét, ezért jelentkezett rendőrnek.

A Tolna megyei főkapitányság 1992. május 16-i hatállyal kinevezte a Központi Közbiztonsági Szervek Neutron Bevetési Alosztályához, felszámoló beosztásban, őrvezető rangban. Bármit is jelentsen ez – hiszen mi, civilek ezt nem értjük –, a tényt leszögezhetjük: Farsang János 1992 májusától szolgált hivatásos rendőrként.

Ezt követően elvégezte a rendőrtiszthelyettes-képzőt, 1995-ben őrmesterré léptették elő. 1999-ben alapfokú operatív figyelő szakirányú tanfolyamot végez (ezt sem tudjuk, micsoda), és ez év májusában főtörzsőrmesterré léptetik elő.

Életrajzában itt következik egy érdekes mondat, amely így szól: 1999. augusztus 30-án kétszeres szorzó megszerzése érdekében szolgálati panasszal élt a megyei főkapitánynál, amelyet az országos rendőrfőkapitány elutasított.

Nem tudom, mi az a kétszeres szorzó. Pusztán logikai úton jutottam arra a következtetésre, hogy ennek alapján a szolgálatban eltöltött időt megkétszerezik. Hogy valami ilyesmiről lehet szó, azt megerősíti a további életrajz. Farsang János egy év múlva ismét panaszt nyújtott be a kétszeres szorzó megállapításáért, de ismét elutasították.

Farsang János 2001-ben tanult. Távcsövespuska-vezetői speciális tanfolyamot végzett, és mesterlövész-képesítést kapott. 2002-ben megkapta a tízéves szolgálati jelet, és jutalomban is részesült. Ezt követően szolgálati idejének kezdetét 1973. október 9-re módosították. (Feltételezem, ez lehet a kétszeres szorzó. És feltételezem, ez bevett szokás a rendőrségnél. De miért?)

2005-ben Farsang Jánost kinevezik zászlóssá. Majd 2005. május 6-án szolgálati ideje nyugdíjösszegének rögzítését rendelik el, és megállapítják 32 év szolgálati idejét.

2006 januárjában szolgálati idejének kezdetét 1971. május 2-re módosítják.

2006 decemberében szolgálati idejének kezdetét 1970. május 2-re módosítják. Farsang Jánosnak tehát immáron papírja van róla, hogy hároméves kora óta hivatásos rendőrként szolgál.

2007. október 1-jén az elsőfokú felülvizsgáló orvosi bizottság megállapítja, hogy Farsang János „megváltozott egészségügyi állapota” miatt hivatásos szolgálatra nem alkalmas, munkaképességének csökkenése negyvenszázalékos. És Farsang János 2007. október 31-én nyugállományba vonul.

Egy karrier vége – gondolhatnánk. De a történet itt még vesz egy érdekes fordulatot.

Ugyanis a megváltozott egészségügyi állapota miatt szolgálatra alkalmatlan és negyvenesztendősen nyugdíjba vonuló Farsang János rendőr zászlós tavaly, 2010-ben Orlandóban megnyerte a különlegesen képzett rendőri egységek világbajnokságának egyéni versenyét. (Nyugdíjba vonulása után, 2008-ban még „csak” ezüstérmet szerzett…)

Ennyi a történet.

S még mennyi ilyen történet van? Ezt kellene tudni. S vajon Farsang János ott tüntet a Kossuth téren?

2011. április 20. Magyar Hírlap

Pult alól

A Magyar Országgyűlés kétharmados többsége elfogadta az új magyar alkotmányt. A parlamenti képviselőket szabad, demokratikus választásokon juttatták a parlamentbe, s az érvényes jogszabályok szerint ha valamelyik politikai erő kétharmados többséget szerez, annak jogában áll alkotmányozni. Itt be is fejezhetnénk a vitát. De nem fejezhetjük be.

Ugyanis nincsen szó semmiféle vitáról, hisztériáról van szó. Hogy világos legyen, leírok egy történetet. Természetesen név nélkül, mivel aki elmesélte, nyilvánosan nem vállalhatja, így a bizonyítás lehetetlen. Marad tehát a névtelenség, ám a történet igaz. Még az első Orbán-kormány idején, már a választási kampányban Magyarországra látogatott egy külföldi delegáció, és találkozott az MSZP egyik akkori prominensével. A külföldi delegáció hazájában szintén választásra készülődtek, és a vendég panaszkodott kicsit MSZP-s vendéglátójának, hogy rosszul áll a szénájuk odahaza. Mire az MSZP-s vendéglátó azt mondta neki: miért nem lármázzátok fel a külföldi sajtót és a külföldi kormányokat a kormányotok ellen? Az a legjobb taktika, azzal lehet választást nyerni. Mire a vendég megdöbbenve így válaszolt: De hát az hazaárulás!

Ennyi a történet. A megbeszélés hivatalos tolmácsától hallottam. És benne van ebben a történetben minden. S így kell kezeljük azt a hisztériát is, ami zajlik ellenünk. De soha többé nem követhetjük el azt a hibát, hogy úgy teszünk, mintha nem történne semmi. Mert ami történik, azon múlik minden!

Tehát. Azt mondják, nem volt alkotmányozási kényszer. De volt. Lényegében a rendszerváltás óta van, és minden kormány célul tűzte ki, hogy alkotmányozni fog, csak eddig egyiknek sem volt hozzá ereje. Azt mondják, az új alkotmány nem legitim. De igen, az. Miképpen az volt az eddigi is, holott egy súlyos, az egész rendszerváltásra rátelepedő és azt megbélyegző paktum eredményeképpen született, és az égvilágon senki sem legitimálta. Pult alól kaptuk huszonegy éve a szabadságot, épp ilyen pult alóli volt az alkotmányunk is eddig. Senki nem szavazott rá, senki sem szentesítette, senkit sem érdekelt. És soha ne feledjük: az első szabad választáson ötven százalék körüli volt a részvétel, és több mint tíz százalék az utódpártra szavazott! Vagyis nagyjából az ország negyven százalékát érdekelte a rendszerváltás. Ennyit mirólunk, a népről.

Azt mondják, elfogyott a kormány mögül az erő, a támogatás. Nem fogyott el. A Fidesz, még ha csökkent is a tábora, toronymagasan vezet. És nincs, nem látszik az alternatívája. S ha kimennek kétezren Gyurcsányt meghallgatni, s utána arról zengenek, hogy „felébredt az ország”, hát mesebeszéd az. De a hiszterizálás veszélyes és megölheti tényleg a jövőt. És ők ebben nagyok. Figyeljünk csak erősen: már most arról beszélnek, hogy ők az ország. Mi pedig hallgatunk. Nincsen ez így jól.

Azt mondják, az új alkotmány eltörölte a köztársaságot. Nem törölte el. Az alkotmányban ott van, hogy Magyarország köztársaság. Az új alkotmány mindössze helyesen használja az ország nevét, ugyanis az sohasem volt Magyar Köztársaság, hanem „csupán” Magyarország. Az eddigi alkotmányban például ez olvasható: Magyarország Köztársaság. Vagyis az ország neve Magyarország, államformája pedig köztársaság. Tehát semmi sem változott, mindössze a huszonegy évvel ezelőtti pult alóli szabadság ránk örökítette azokat a régi lidérceket, akik most ezzel a hazugsággal keltenek hisztériát.

Azt mondják, az Alkotmánybíróság jogkörét szűkíti az új alkotmány. Igen, átmenetileg és korlátozottan, kizárólag bizonyos gazdasági kérdésekben. Ugyanis gazdasági szükségállapotban van az ország, amely a most hisztériázóknak köszönhető. S az Alkotmánybíróság jogköréréről sem volt soha legitim és szentesített döntés eleddig, mindössze a pult alól kapott szabadság része volt ez is.

Azt mondják, az új kormány lábbal tiporja a sajtószabadságot. Nem tiporja lábbal. Mindössze kísérletet tesz arra, hogy valamiképpen viszonyuljon korunk szörnyetegéhez, a sajtóhoz, amely ma már legnagyobb részt egész egyszerűen társadalomellenes.

Azt mondják, az új alkotmány korlátozza a homoszexuálisok jogait. Igen, korlátozza, amennyiben a házasságot egy férfi és egy nő közötti szövetségnek tekinti. És annak tekinti. Egyéb korlátozás nincs. A homoszexuálisoknak be kell látniuk, ha pedig nem megy, bele kell törődniük, bármennyire is erős lobbit képviselnek a súlyosan beteg nyugati civilizációban, betegségük akkor sem lesz a normalitás és a sok ezer esztendős hagyomány megszentelt része.

Végül a hazaárulásról. Magyarország az EU tagja. Tetszik ez nekünk vagy sem, ez tény. EU-tagként nem foglalhatjuk törvénybe, hogy külföldi nem vehet földet. Viszont meghozhatjuk azokat a jogszabályokat, amelyek ezt lehetetlenné teszik. Mint mondjuk a dánok. Nem elég nemzetinek lenni, muszáj néha gondolkodni is. A gondolkodás szabaddá tesz.

Eltelt egy év. Itt állunk megint, két pogány közt, egy hazáért. A pogányok üvöltöznek és hisztériáznak. Ideje megszólalnunk.

Bayer Zsolt

Heller-kór 2011-03-09 Szerző: Vámos György

A Népbiztosok Tanácsának ideje még mindig nem járt le. Lukács György filozófiája és annak terjesztői továbbra is közöttünk élnek, a helleri kórságban szenvedőket pedig a szomorú tények egyáltalán nem zavarják. "Senkit nem lőttek meg. Senkit nem kínoztak. Mutasson akár csak egy esetet!" - károgta Heller Ágnes az Európai Parlamentben. Ajánlom hát a hölgynek: miután egyszer már elhagyta szülőföldjét - igaz, rendszeresen hazalátogat némi filozófusi támogatásért, amelyről még nem tudjuk, hogy jogosan vagy jogtalanul vette-e fel csapatával együtt, csak annyit, hogy felvette -, most végérvényesen távozzon, örökre hagyjon el bennünket.

Úgyis van más állampolgársága, korábban élt Ausztráliában és Amerikában is, valahonnan csak szerzett papírokat, van hova mennie. 1956-ban már megértünk egy helleri kórt, akkor a hölgy még csak mellékszereplő volt. Így ennyi év után nyugodtan kimondhatjuk, hogy a forradalom többek között azért bukott el, mert az egykori sztálinisták egy újkori proletárdiktatúrát akartak megvalósítani, ehhez azonban az utca népe nem akart partner lenni. Emlékezzenek csak vissza Nagy Imre elszólására, amit igaznak tudhatunk be: "Kedves elvtársak!"
A hatalmas tömeg - fütyült.

Nos, Heller Ágnes cionistaként indult, majd sztálinista lett, de rájött, hogy az új elvek, a helleri fikció csak külföldön valósítható meg. És vele együtt sokan jöttek rá arra - néhány '56 után kiosztott börtönévet követően, amit a kádári szocializmus mért rájuk –, hogy egy megoldás létezik, kiegyezni Aczél Györggyel, és megalkotni saját diktatúrájukat. Ennek a levét isszuk most is: szabadon beszélhetünk bármiről, legfeljebb elintéznek bennünket, mert az elvtársak még mindig a kezükben tartják a hatalmat, hiába az elmúlt tíz hónap erőfeszítései. Belföldi és külföldi támogatással ma is létezik a hisztériakeltő, hazát nem ismerő szabadcsapat, az ál-antikommunista bagázs, leánykori nevén SZDSZ. Ők egy pillanatra sem vették komolyan a rendszerváltást. Mindenhová beépültek, ők kapták a nagy pénzeket, és ha a helyzet úgy hozta, bevetették a zsidó adut, az antiszemitizmus paklijából kihúzott jokert. Nos, ezeknek szószólója Heller, a többieket kár felsorolni is, ne borzoljuk idegeinket. Viszont nem tudjuk, tulajdonképpen mit is akarnak Magyarország rendszeres gyalázásán kívül. És én azt sem tudom, mi lenne a helyes megoldás Hellerrel szemben, hiszen megváltoztatni már nem lehet, de a helleri kór nem fertőzhet tovább! Mert nem képesek tudomásul venni, hogy ők maguk szítják az antiszemitizmust, amelyet pont nekik kellett volna kibeszélniük a magyar társadalommal. Hogy békében és szeretetben élhessenek egymással a magyar emberek, s hogy egyáltalán ne legyen kérdés, kinek mi a vallása.

Lehet, hogy most néhány hétig nyugalom lesz, de aztán majd valamelyik tanítvány megint előáll az országgyalázással… Nemzeti kormányaink mind belebuktak e helleri kórba, de a kétharmad birtokában igenis van lehetőség a gyógyításra. Csoóri Sándort említeném, aki a saját bőrén tapasztalhatta meg, milyen érzés, amikor ráhúzzák valakire, hogy antiszemita. De Csoóri nincs egyedül, a kór megtámadta az egész magyarságot.

Népnek, nemzetnek meg lehet felelni, de a kétharmados szavazatszerzés csak fél győzelem. Hiába próbálunk egy nemzetet, amelyet galád módon meggyötörtek, felépíteni, ha a vadhajtások, Radnóti Sándorok, Bitó Lászlók, Márton Lászlók európai hadszíntéren osztották ki a legnagyobb pofont nekünk. A jól fizetett filozófusok kidolgozták hát igazi filozófiájukat, és Heller tolmácsolásában az Európai Parlament szintjére emelték. Ezt akár vehetjük utolsó figyelmeztetésnek is, mert nemcsak a kormány, hanem minden állampolgárunk számára veszélyes a helleri kinyilatkoztatás.

Még hogy nem volt 2006-ban semmi… Nem lőtték ki senkinek a szemét? Nem ért senkit sem fizikai atrocitás? Hát az áldozatokkal együtt egy egész nemzetet! Ezek a kijelentések igenis tudatosak voltak, a magyarságot zsigerből gyűlölő eszmevilág megnyilvánulásai. Ez az eszme nem engedi kezelni és helyre tenni a magyar félmúltat, a hazug jelent, amelyet a Heller-félék állítanak fel számunkra, hazában gondolkodó magyarok számára.

De nem nekik kell megfelelnünk. Hanem éhező, fázó és reménykedő honfitársainknak. Ez pedig sehogy másképp nem megy, csak úgy, ha szakítunk rossz beidegződéseinkkel, ha nem törődünk a gyalázattal, amit ránk szórnak, hogy majd úgyis megoldódik a probléma, majd elfelejtődik. Ennek kell véget vetni! Nem lehetünk örök legyőzöttek csak azért, hogy egy szűk réteg élősködjön a mi pénzünkből, rajtunk. Végveszély van, és a végveszélyben össze kell tartanunk, mert aljas módon a Molotov-koktélt most ránk dobták, magyarokra.

A helleri kór velejárója az igazságtétel elmaradása, a rozsdás vaskefe pedig addig fogja tartani magát, amíg lassan elfogynak ellenzői, az egykori '56-osok. Csak velük együtt nehogy a kormánynak megszavazott hatalmas bizalom is megcsappanjon! Ezért igenis oda kell figyelnünk, és le kell küzdenünk e kórt, mert Magyarország nem lehet egy percig sem tovább gúny és árulás tárgya.

Szolganép 2011-03-04 Szerző: Huth Gergely Magyar Hírlap

Kár szépíteni, szolgalelkűek vagyunk. Mi, magyarok, mind­annyian. Nemcsak szűken vett tízmillióan idehaza, de még a Csíki-havasok nyergén épült esztenában is. Hagyományosan engedelmeskedünk a törvényeknek és a felsőbbségnek. Így volt ez negyvennyolcban, ötvenhatban, nyolcvankilencben, de még 2006. október 23-án is. Akkor egyébként sem kínoztak, lőttek meg senkit. A rádió udvarán is csak néptánckört tartottak Gergényi Péter hoppmesterei. Hogy tudják, kedves olvasók, nekünk, magyaroknak annyira hosszú a nyelvünk, hogy szinte kitaláljuk, mit helyes mondanunk, s hogy miként engedelmeskedhetnénk még jobban Orbán császárnak. Ilyenek vagyunk, hiába.

Legalábbis egy bizonyos Heller Ágnes nevű, dollárszemű filozófusprofesszor szerint. Aki nem máshol osztotta meg e véleményét a hazájáról, mint az Európai Unió parlamentjében. Személyesen Daniel Cohn-Bendit meghívására, Helga Trüper képviselő asszony felkonferálása után. Utóbbi azzal adta meg az előadás alaphangját, hogy „a professzor asszonyt zsidó származása miatt diszkriminálják Magyarországon”.

Heller Ágnes a gyűlölködésen túl fenyegetőzött is Brüsszelben. A mutatóujját sátáni mozdulattal felemelve azt mondta: Orbán Viktor egyszer még fizetni fog! Na persze, ha Heller mondja.

Gondolni sem merünk arra, hogy a meglehetősen hullámzó színvonalú életművet maga mögött tudó Heller Ágnes rasszizmusba hajló magyargyűlölete összefüggésben áll holmi közelmúltbeli fülöncsípéssel. Jelesül azzal, hogy Budai Gyula elszámoltatóbiztos kiderítette: a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetében majdnem félmilliárd forintot szórtak el az előző kormány alatt tanulmányok írására. Továbbá, hogy ebben a minden egyes betűt aranyárban megfaragó galeriben éppen Heller Ágnes volt a szellemi bandavezér. Aki csak a saját, Alaptalan alap: A tradíció folytonosságának és az életmű egységének kérdése Nietzsche, Lukács és Heidegger munkásságában című pályázatára 53,9 millió forintot markolt fel. Nyilván összhangban a Magyar Bálint SZDSZ-es exminiszter által kiírt pályázat hivatalos céljával, az uniós csatlakozást segítő társadalomtudományi kutatások elvégzésével.

Természetesen Heller és a szűk haveri kör tagjai a rendes fizetésükön felül vették fel a félmilliárdot. Akadt köztük olyan is, aki tízmillió­kért szerkesztett egybe már megjelent esszéket. Persze ez is teljesen természetes, a liberális holdudvarnak a balliberális kormánytól mindez jár. Alanyi jogon és az adófizetők pénzéből. Akár leütésenként és szusszanásonként egymillió, miközben ma örül, aki diplomával nettó százezer forint fölött talál állást. Ápolók, tűzoltók és mentők sajnos kénytelenek beérni ennél kevesebbel.

A lebukott közpénzfaló falka most fröcsög, szerte a világban. „Személyesen Orbán irányítja a filozófusok elleni koncepciós eljárást” – mondja Heller. „Megsemmisítés, antiszemitizmus és új autokratikus uralom” – fejelik meg a cinkosok. Csak az a kérdés: ha Hellerék szerint ilyen nyomorult kis pondrók vagyunk, akkor nem volt ciki elfogadni a pénzünket? Vagy arra azért jók vagyunk, hogy összedobjuk Magyar Bálint udvaroncainak a félmilliárd forintot?

Heller Ágnes beteg, megnyomorodott lelkű, sajnálni való vénasszony. Elegendő csak beleolvasni egy tavalyi, a Figyelőnetnek adott interjújába, ahol családi tragédiája apropóján bevallja, hogy a holokauszt „beleépül az ember személyiségébe.” Pedig azok az évek meg a következő öt, vérrel és gumibottal írt évtized nemcsak Heller, hanem egy egész ország személyiségébe beépült. A többség mégsem fröcsög és gyűlölködik útszéli hangnemben, aljas és primitív módon, úgy, mint ő. A nagy filozófusprofesszor.

Heller még sok kárt okozhat nekünk külföldön, de ezekkel a mondatokkal örökre leírta magát itthon. Csak azt nem értem, hogy Szőcs Géza miért akar mindenáron békejobbot nyújtani ennek a magából kifordult asszonynak. A kulturális államtitkár a szélsőbaloldali Vasárnapi Híreknek adott interjúban ugyanis letolta Budai Gyulát a filozófusügy nyilvánosságra hozásáért, és egyetértett a kérdezővel, hogy több tisztelet jár Helleréknek.

Ezek után?

Az Orbán beszéd fonákja és színe www.mkdsz.hu

A Népszabadság szerint Orbán évértékelő beszéde szinte semmit sem mondott. A Népszava pedig ezzel a címmel írt az eseményről: Üres beszéd. Hihetek-e még a független újságírásban? Van valahol egy "Hogyan ártsunk Orbánnak" agytröszt? Avagy nemcsak a nagy szellemek, hanem a kis stílű média mikiegerek is találkoznak? Tény: értékelésüknek nincs köze az elhangzottakhoz.

A fonákja:

"Egy rossz szót nem lehet szólni arról, amit Orbán Viktor tegnap évértékelésként mondott. De jót sem, mert szinte semmit sem mondott. Akár ha play back koncerten lettünk volna, hang van, élet nincs." A cikkíró, Nagy N. Péter (Népszabadság) kiemeli: "Miközben Orbán Viktor került mindent, ami a tények világával összevethető lenne, idézett egy mondást, amely szerint fontos a terv és fontos a határidő, de egy mondatba ne kerüljenek. Márpedig azok így együtt ott vannak a nyilvánosságban, még ha most nem is engedné meg magának ezt a politikai luxust. Azért beírta az emlékezetünkbe: tíz év, egymillió munkahely. Ez az ígéret.

A színe:

Orbán valóban idézte a fent dőlt betűkkel szedett mondást, de elutasítva azt: A határidő fontos, a terv is fontos, de a legfontosabb az, hogy a határidő és a terv ne szerepeljen egy mondatban - idézett egy politikai gondolkodót Orbán Viktor, kiemelve: ezt a politikai kényelmet, luxust, mi magyarok nem engedhetjük meg magunkat. Világosan, kendőzetlenül kell beszélnünk arról, ami ránk vár, és a munkáról, amit el kell végeznünk, hogy legyen jövőnk.

Hogy ne lett volna a beszédben terv és határidő? A miniszterelnök a részletekről szólva kifejtette:

2010 az összefogás éve volt; létrehoztuk a minden remény alapját elhozó változásokat,

2011-ben átszervezzük, új alkotmányos alapra helyezzük az országot,

2012 már az elrugaszkodás éve lesz,

2013 az emelkedésé,

2014 pedig a gyarapodásé, amikor megérezzük, erőfeszítéseinknek volt értelme.

Ez a terv. Határidő és célkitűzés.

A média mikiegérkéi nem vették észre, hogy nem távoli jövőbe mutató "Tíz év, egy millió munkahely" az, amibe érdemes belekapaszkodniuk, hanem ez az éves bontásban kihirdetett menetrend. Vagy észrevették, hogy ez ütközik az üres beszéd minősítéssel, sőt úgy mérték fel, hogy a program ráadásul sikerülni is fog? Ez a legjobb hír, amit csak el lehet képzelni. (Ha teljesülnek a tervek, akkor a következő választás is a javunkra dől el, és az izzadságszagú elmeszüleményeik hiába készültek.)

Összefogás, átszervezés, elrugaszkodás, emelkedés, gyarapodás.

Hajrá!

Utóirat: A szerző elnézést kér a kedves Miki egerektől, mivel megsértette őket azzal, hogy a magyarországi baloldali sajtó egyes munkatársait hozzájuk hasonlította.

Hozzászólások

palcsi |2011-02-10 19:50:02

Igen sok véleményt hallottam, olvastam. Érdemes megemliteni, hogy az Istenre való hívatkozást, a kereszténységre való utalást nem rótták fel a szónoknak.
A beszéd elején mondja Orbán : "Inkább hálát adunk a Jóistennek ..." Régebben a sajtó zöme neki esett volna, elítélte volna maradi és egyéb elítélő jelzővel illtve őt. Öröm tudni, hogy az ország miniszterelnöke ma már hitének megfelelően fejezheti ki háláját a nélkül, hogy ez feltűnést, felháborodást keltene.
Ilyen nézőpontból dicsérhetjük meg a balliberális médiát. Ez szép eredmény. Remélem az új alkotmány szövegezésénél is ilyen mértéktartóak lesznek a misztikumra, hitre olyan kényes újságírók, elemzők.

H. Éva |2011-02-10 18:13:01

Nekem nagyon tetszett a beszéd, és még most is ezen gondolkozom, mit is mondott erről-arról?
Igazi államférfiuhoz méltó volt: mindenkit megszólított: szegényt, tehetősebbet, akit figyelmeztetett, hogy mi is a kötelessége a vagyonával, a NEMZETET, a Családot, mindenkit, --aki csak a segélyre vár, és nem tesz érte semmit, és FŐLEG azokat, akik a sok privatizált vagy becsukott munkahely miatt állás nélkül maradtak. DOLGOZNI, tenni a hazáért, kisebb közösségünkért.
Sokan azt hiányolták, hogy nem konkrétumot mondott, hol is vegyék fel az ígért munkát? Itt meg az értelmiséget figyelmeztette, hogy ne csak azért tanuljon, és menjen külföldre az itthon elsajátított tudással, hanem itthon tegye, amiért megdolgozott Ő maga,(azaz "kitanult") a szülei, és segítették arra, hogy orvos-mérnök-vagy tanult munkás legyen....
Az egyházaknak is szólt, neveljék a fiatalokat és az erkölcstől megfosztott népet arra, hogy megítélje mindenki, mi is a jó, és mi is a hasznos!!
Hogyan is tudunk munkahelyet teremteni? A gazdagabbak a megmaradt adó Ft-jukból, az idősek meg pl abból, hogy átadják a helyet azon fiataloknak, akiknek erre most nagy szükségük van. Kisebbre kell emelni az igényeket, és MUNKÁVAL, nem pénzzel segíteni az ifjúságot!!
Én ezt szűrtem le a beszédből..
Ha a gazdaság beindulna, akkor máris
könnyebb lenne mindenkinek. Csak ne azt várjuk, hogy egyszemélyben a Miniszterelnökünk fog mindent megtenni
mindent helyettünk, hanem mi is tegyük a magunk dolgát!
guzmics5 - O.V. beszéd |2011-02-10 10:53:19
Öröm volt látni, hogy Orbán milyen nyugodt biztonsággal változtatott az évértékelő beszéd hagyományain.
Az emberekhez szólt, érthetően elmagyarázva a feladatot, és a megvalósítás lépcsőit. Nem számokat, adatokat, statisztikát zúdított a nyakunkba, mert azt inkább a parlament tudja kezelni, elbírálni, nem a kisember. Nyilván tudatában volt, hogy az ellenzék fel fog hördülni, semmit mondónak nevezi majd, de nagyon okosan nem ezzel törődött. Az ellenzék dolga a hibák keresése, ő bármit tesz, az úgyse jó. A közvélemény kutatók már igazolták is, hogy a fogadtatás nagyon kedvező volt.
Az emberek megértették az ország helyzetét, értékelték az őszinte beszédet, és a határozott tenni akarást.

Servetus |2011-02-10 01:55:23

Az Orbán beszédre érkező reflexiókhoz néhány gondolat:Én alapvetően a szólásszabadság abszolut híve vagyok,de amikor hülyeséget olvasok a válaszokban és kritikákban, gyakran elgondolkozom,vajon biztos, jó dolog-e az ilyen fokú szabadság? Hagyni, hogy iszonyú ostoba, tanulatlan emberek össze-vissza beszéljenek kedvükre csupán azért,mert addigi életük során butaságuk miatt kitaszította őket a társadalom és így akarnak "visszavágni". Ez egyszerűen szánalmas. Orbán Viktor államférfiúhoz méltó beszédet mondott, mely emlékező és emlékeztető is. Emlékeztette Európa figyelmét,Magyarország járult hozzá elsősorban Európában, a keleti despotizmus bukásához. Azt mondta Orbán hogy "hazám" és azt mondta "Magyarországot mindig megfogom védeni" Megvédte nemzetét öngerjesztett senkiktől,hazát árulóktól.
Bűnszervezet az MSzP - most már jogerősen is az. Küldetéstudatuk összeomlott. Nincs már szellemi erő,tisztesség, hozzáértés.Nincs haladás,nincs "progresszió" nincs rendőr roham,nincs közöttük egy józanabb elme aki felismerné, hogy maradék pártjuk oszlik,vagy osztódik és a párbeszéd nem arra való,hogy politikai konfliktussá gerjesszük. Lehet nekik több semmitmondó tagozatuk de egy bűnszervezettel való disputánál ezt szem előtt kell tartanunk!

Maci |2011-02-09 16:18:28

Amint vége volt az évértékelő beszédnek, szinte szóról szóra elmondtam, mit fog nyilatkozni a baloldali sajtó.
Mondják majd, hogy üres beszéd volt, semmit mondó.
De hát ezt megszokhattuk, 13 éve ezt mondják. Sőt emlékszem egy olyan történetre is, amikor még el sem hangzott egy beszéd, már bírálták is.
Ők erre pazarolták az energiájukat 8 éven keresztül, mikor kormányozhattak volna, de inkább az ellenzék lejáratásával próbálták elterelni a figyelmet a sötét ügyekről.
Eszembe jutott erről néhány közmondás, de inkább nem idézem, jobb a béke.

palcsi |2011-02-09 14:29:29

Az emberben az a kisördög berzenkedik,hogy érdemes-e egyáltalán foglalkozni az Orbán ellenes kirohanásokkal, poénkodásokkal, kiagyalt rémképekkel, leplezett és leplezettlen hauzugságokkal. Régi önmagam szerint nem, no de hát az a magatartás, életfelfogás a társadalmi iratlan törvények alapján volt érvényes. Akkor még média törvény sem létezett, vagy ha igen, úgy arról az átlag polgár semmit sem tudott. - Most él a média törvény, de nincs társadalmi illem, mértéktartás ismeretlen fogalommá vált, közéleti tisztaság pedig elavúlt fogalommá zsugorodott. -
Ha már az Orbán beszédről politikai megfontoltságból nem tud, nem akar egy újság jót írni, úgy emberileg és a kiegyensúlyozottság látszatá keltve legalább szónoki teljesítményként elismerhetnék a beszédet. - Lehet, hogy a balliberális gondolkodásba már nem fér bele a érzelmi atiúd, a nemzeti, a kersztényi szellem megjelenítése ?
Szerintem a felsorolt tények, adatok mellékesek ahhoz képest, amit Orbán a nemzeti szellem erejéről, jelentőségéről mondott. Nem sokkal kisebb értékű a munka értékének, jelentőségének központba helyezése. Csupán ez két elvontnak mondható, jelenünk és jövőnk zálogaként felhozott érték valóra váltása, több minden számszerűsített tervtől.

Nem vádolnak minden rendőrt hazugsággal

Akadékoskodásnak tartja a napokban a 2006. őszi események ügyében beterjesztett semmisségi törvényjavaslattal szemben felhozott kifogásokat Balsai István, a jogszabálytervezet benyújtója, és kijelentette, az áldozatokon akarnak segíteni.

Lovas rendőrök 2006 véres őszén

Szerdán nyújtotta be az Országgyűlésnek a "2006. őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról" címet viselő semmisségi törvényjavaslatát Balsai István, miniszterelnöki megbízott. A jogszabály elfogadásával minden olyan áldozatot rehabilitálnának, akit 2006 őszén kizárólag rendőri jelentésre vagy tanúvallomásra alapozva ítéltek el. A tervezetet sok kritika éri, az egyik napilap igazságszolgáltatási forrásai a bíróságok működésébe való direkt politikai beavatkozást emlegetik.

Balsai lapunknak nyilatkozva érthetetlennek nevezte ezt a felvetést. A bíróknak az a dolguk, hogy a törvényeket végrehajtsák, a bíróságok működési rendjét az Országgyűlés határozza meg - szögezte a politikus. Ők jogalkalmazók, a parlament pedig jogalkotó, attól függetlenül, hogy ez egy politikai testület. "Ez a dolgok rendes menete, mutassanak nekem egy európai országot, ahol ez másképp működik" - tette hozzá. Visszautasította azt a felvetést is, hogy a törvény tulajdonképpen minden rendőr esetében kimondaná: hazudtak. "Csak azokra vonatkozik a jogszabály, akik egy bizonyos időintervallumban olyan iratokat állítottak ki vagy írtak alá, amelyek nélkülözték a valóságot. A többiekkel én nem foglalkozom - szögezte le a biztos. - Egyébként miért elképzelhetetlen, hogy rendőrök, akik azonosítószá­mok nélkül, maszkban, agyba-főbe vertek ártatlan embereket az utcán, hazudtak?"

A fideszes politikus hangsúlyozta, nem az ő feladata kivizsgálni az ebből a megállapításból következő, hamis tanúzás bűntettét felvető esetleges gyanút. "Nem terjed ki a hatásköröm arra, hogy a rendőrök igazmondásával foglalkozzam. Számos bíró fogalmazta meg a későbbi tárgyalások folyamán, hogy azért nem tudnak előrelépni egy adott ügyben, mert nyilvánvaló, hogy a rendőrök összebeszéltek, egymást védik."

Balsai azzal sem ért egyet, hogy a hibákat jogorvoslat keretében korrigálták, ha pedig mégis születtek törvénysértő ítéletek, azokat perújítás során lehet orvosolni. "Csináljon egy ilyet végig az, aki ezt mondja" - hangsúlyozta, s felhívta a figyelmet, hogy négy és fél év telt el a történtek óta. "Ehhez beadványt kell készíteni az eljáró bíróság számára, amelyik majd eldönti, hogy helyt ad - e a kérelemnek. Csak ezután indulhat el a folyamat" - fejtette ki a politikus. Úgy folytatta, éppen azért készítették elő ezt a törvényt, hogy "ne kelljen ebbe egyenként belevágniuk azoknak, akiknek sem idejük, sem energiájuk nincs hozzá, vagy esetleg még mindig félnek. Mi ezzel a törvénnyel segítünk az áldozatokon, akik ezt megérdemlik."
Baranya Róbert

%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%%

Létrehozás ideje: 2011-02-26 Szerző: Vámos György
"Na, maga se fog többé zongorázni!"

Az emberiség ellen elkövetett bűnök között nincs különbség. Időnként azonban mégis megpróbálják kisebbíteni a kommunizmus bűneit. Ilyenkor az az érzésem támad, hogy Magyarországon még mindig működik a kettős mérce. A kommunizmus egyik áldozatával, Kiss Dániellel – aki Bécsből érkezett felkérésemre –, beszélgettem a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából.

Kiss Dániel: Én csaknem húsz évig senkinek nem beszéltem a megpróbáltatásaimról

- Recsken töltötte fiatalságának egy részét. Nagyapám egy barátjával, a ma már 90 éves Stern Mendellel, aki szintén Bécsben él. Megrázó számomra az önnel való beszélgetés, mert apám, aki önnel egy korú lenne, ha élne, az utolsó pillanatáig azt sulykolta belém, zsidó vagy, és sose feledd, mások is szenvedtek, nemcsak a nácizmustól, hanem a kommunizmustól is. Hogyan került kapcsolatba az ÁVH-val? Mi volt a bűne?

- Egyetemista voltam, húszéves, és a Pázmányra jártam. Barátaimmal bejártunk az amerikai konzulátusra, ahol lehetett olvasgatni az amerikai újságokat. Egy nap este 9-kor négyen értem jöttek a lakásomra és magukkal vittek az Andrássy út 60.-ba. Mivel tudták, hogy joghallgató vagyok, és hadbírókat akartak toborozni a fiatal jogászokból, megpróbálták ránk fogni társaimmal együtt, hogy kémgyanúsak vagyunk. Diák-összeesküvéssel vádoltak bennünket. Ennek ellenére visszautasítottam az ajánlatukat, ezért aztán internáltak Budadélre, onnan Kistarcsára, végül Recskre. 1953-ban szabadultam, de szabadulásom sem volt olyan egyszerű, mint másoknak.

- Egyike azoknak a recskieknek, aki még szerencsére él, sőt mind a mai napig még dolgozik is Bécsben. Sokan emlékeznek tragikus történetére azok közül, akik önnel együtt megjárták ezt a poklot. Recskről egy alkalommal nyolcan megpróbáltak megszökni, közülük egyedül csak a még élő Michnay Gyulának sikerült eljutnia a „szabad világba”, hogy közreadja, mi is folyik a kommunista Magyarországon. Történetét szinte nem is akarták elhinni először. A nagyapám barátai közül Stern Mendel és Stern Pali is a szökevények között volt. Elkapták őket is, akárcsak a többieket, és nagy árat fizettek a szökésért. A közvélemény nem szeret arról beszélni, hogy zsidók is voltak a recski foglyok között, akik a lágerek poklai vagy a munkaszolgálat után még egy újabb izmus áldozatai lettek Sokszor keresem erre a kettős mércére a feleletet, de egyszerűen képtelen vagyok magyarázatot találni.

- Nézze, az ÁVH-nak a kommunista rendszernek nem számított ki kicsoda, csak egy dolog: megsemmisíteni a rendszer ellenségeit, mi pedig, akik ott voltunk; ki ezért, ki azért, ellenségnek számítottunk.

- Az emberiségnek, de legfőképpen a fiataloknak meg kell tudnia, mi történt Recsken, de – talán éppen a kettős mérce miatt, miszerint a kommunizmus bűnei nem akkora vétkek – hamar felejtünk. Ön szerepelt az Ávósok című filmben, de a film 1993 óta nyilvánosan nem látható, mert bizonyos érdekeket sért. Ez nem kettős mérce?

- Én csaknem húsz évig senkinek nem beszéltem megpróbáltatásaimról. Úgy érzem, bennünket, egykori meghurcoltakat el akarnak felejteni. De mi, akik még élünk, azt a borzalmat, amit ott átéltünk, soha nem tudjuk elfelejteni, mint ahogy azokat a tár­sainkat sem, akik azóta már elhunytak. Sok más tábor is létezett, sok rabbal, és úgy gondolom, akik még élnek közülük, azok sem felejtenek.

- Mi történt önnel Recsken?

- Százötvenen voltunk összezárva a 4-es barakkban. Két szomszédom volt, egy Onódi nevű egyszerű parasztember, és egy Csík Mátyás nevű, aki feldobott, azért, mert miután Ónodi mellettem halt éhen, én csak annyit mondtam, innen soha nem szabadulunk. Két heti fogdát kaptam, nappal dolgoztam, de éjszakánként a fogdán voltam. Volt egy kegyetlen ávós tizedes, magunk közül csak Viplának hívtuk, akinek az volt a szórakozása, hogy éjjelente gúzsba köttetett. Egy éjszaka a fogdán lévő vaskályhához fordíttatott, jól megrakta a tüzet, és elégette a kezem. Szörnyű volt érezni az emberi hús szagát, borzalmas kínokat éltem át. Saját társam, egy Ács nevű, aki a kórházat vezette, de ugyanolyan fogoly volt mint én, nem vett fel, mert azt mondta, aki a fogdán van, azt nem veheti fel a kórházba. Kezelés és gyógyszerek nélkül a kezem egyszerűen elrohadt, és mire a Batthyány téri rabkórházba kerültem, egy Gáti nevű ávós őrnagy sebész közölte velem, nem tudja megmenteni az ujjaimat. Ez az orvos amikor amputálta az ujjaimat, majd egy vödörbe dobta, annyit mondott cinikusan: „Na, maga se fog többet zongorázni.” 1953-ban megkaptam a szabaduló levelemet. De valójában ez mégsem volt szabadulás, mert rögtön a kistarcsai internálótáborba vittek, ahol betettek a fogdába, majd néhány nap múlva egy ÁVH-s ezredes több más tiszt társaságában közölte, hogy mivel a kezem a gúzsbakötés közben leégett, és ezt szabadulásom esetén az imperialisták propagandacélra használhatják, ha beszélek valaha is a történtekről, többéves börtönbüntetést kaphatok. Az egész recski tábor tudott arról, hogy mi történt velem, azt mondta, ha mégis beszélek róla, az ellenem mind bizonyítéknak számít, de ha nem beszélek, akkor békén hagynak, és még rokkantnyugdíjat is kapok. Aláírattak velem egy megállapodást, melyben elismertem, hogy üzemi baleset volt. Szabadulásom után két-három hónappal kaptam egy levelet, amelyben az állt, hogy 1953. december 22-én felülvizsgálatra jelenjek meg az OTI épületében. Háromtagú bizottság volt jelen, melynek egyik tagja volt az a Gáti nevű ávós őrnagy is, aki engem operált. Felvettek egy jegyzőkönyvet, amelyben az állt, hogy a kistarcsai és nem a recski internálótáborban ért a baleset, 1951. október 21-én. Persze az igazság az volt, hogy 1951. október 21-én, Recsken történt mindez, a fogdán, tehát nem is lehettem Kistarcsán. A hatóságok 1953 decemberében úgy döntöttek, hogy a recski táborról, amely időközben megszűnt, soha nem fognak beszélni, így aztán írásban sem fogják elismerni a létezését. 1956-ban részt vettem a forradalomban, majd Bécsbe emigráltam.

Itt lenne a történetünk vége, de nem hagyhatom ki a gaz valóságot. Azok, akiknek szerepük volt e táborok fenntartásában, a kínzásokban, az emberiség elleni bűntettekben, a kommunista bűnökben, soha sem feleltek bűneikért. Nem úgy, mint a náci bűnösök Nürnbergben vagy a nyilasok, akiket Magyarországon bíróság elé állítottak és elítéltek. Álljon itt néhány név örök mementóként, azok nevei, akik éltek a rendszerváltozás idején, de háborítatlanul, mindenféle bírósági hercehurca nélkül nyugalomban hunytak el azóta: Péter Gábor ÁVH-s altábornagy; dr. Décsi Gyula ÁVH-s ezredes; Piros László ÁVH-s altábornagy, belügyminiszter; Fóris Béla, a recski tábor ÁVH-s parancsnoka, akit a nyolcak szökése után leváltottak; Nagy László operatív csoportvezető, aki később a madridi IBUSZ-kirendeltséget vezette.

Trollok támadása

Az a legjobb ebben a késhegyig menő, világméretűvé dagasztott médiavitában, hogy magáról a médiáról szinte egyetlen szó sem esik. Pedig lenne miről vitatkozni, hiszen a nyilvánosság helyzete kétségbe ejtő Magyarországon. Muszáj kezdenünk valamit az őskáosszal, amely ostoba, beszűkült médiapolitikusok és egyes médiatulajdonosok két évtizede tartó szívós munkája okán a nyakunkba szakadt.

Íme egy példa, hogy mire is gondolok. Aki a napokban rákattintott a magyar háló egyik legnépszerűbb lapjára, az Index.hu-ra, a nyitóoldal felső részén a következő cikkajánlóval találkozhatott: „MAL: Hűtlen kezelés – Ezek a disznóságok néhány ember túlfűtött szereplési vágyának és kivagyiságának otromba következményei.” A bejegyzésre lépve az olvasó az Index saját internetes blogterébe, azon belül is az Örülünk, Vincent? című naplóba juthatott. Itt a leleplezésre éhes netezőt egy látszólag oknyomozó igénnyel megírt riport vezeti rá arra a megállapításra, hogy a kormány néhány forrófejű tisztviselője teljesen fölöslegesen építtetett több milliárd forintból hat gátat Kolontár, Devecser és a vörösiszap-katasztrófát okozó ajkai timföldgyár zagytározói közé. A szerző meggyőzően és kétséget nem tűrő hangnemben állítja továbbá, hogy több tucat családnak fölöslegesen bontották le a házát, a vörösiszapot is teljesen fölöslegesen gyűjtik be a kertekből és a földekről, mert az nemhogy kártékony méreg lenne, hanem egyenesen a talajra előnyösen ható, fontos ásványokkal teli anyag. Lazán leírja azt is, hogy a timföldgyárra kényszerített száraz technológia hatalmas egészségügyi kockázatot jelent majd a környékbelieknek.„Nagyon, nagyon remélem, hogy a MAL tulajdonosai (akik pénzéből kormányunk ezeket a kisded játékait finanszírozza) a sarkukra állnak, és leperlik róluk a gatyájukat is” – írja végül a szerző.

De ki is az a szerző, aki egy naponta másfél-kétmillió ember által olvasott internetes újságban kiajánlva ilyen szenvtelen bátorsággal kelt kétséget egy szörnyű katasztrófa áldozataiban, és próbálja az amúgy példás határozottsággal kármentésbe fogó kormány ellen hangolni az olvasókat?

Nos, egy nagy senki. Egy tripla senki, aki a blogján Pásztörperc álnéven írja napról napra a közéleti témájú bejegyzéseit. Hiába keresgél az ember a világhálón, Pásztörpercről – a saját bemutatkozójában – mindössze annyit tudhat meg, hogy ő „az EU-elnökség hivatalos trollja”.

Tudják, mi az a troll? Tolkien regényeiben a trollok fányi méretű, óriási erejű, de gyenge agyú gonosz lények. Az internetes szlengben pedig az számít trollnak, aki lerombolja a virtuális közösségeket, provokatív, heccelődő beszólásaival.

Nesze neked vaskos médiaetika-tankönyv, szakmai becsület, és minden elv, amire a nyilvánosság a demokratikus világban egy-két évszázadon át épült! Minek ide médiaiskola, a hírek szentsége, a valós tényállítás kötelezettsége, több mint negyven, a sajtót korlátozó magyar törvényi rendelkezés, ha lazán jöhet egy Pásztörperc nevű troll, aki egy sok százmilliós reklámforgalmat bonyolító, megkerülhetetlen hírportálon tényfeltáró cikknek álcázott fantasynovellájában milliókat etethet meg azzal, hogy a kormány egy emberéleteket kioltó katasztrófa idején gazemberként viselkedett.

Miközben, mondjuk, itt van, nyájas olvasó, az ön kezében egy hús-vér újságíró cikke, akinek a nevét láthatja. Akinek, ha önt megsértené, vagy önről bárminemű valótlanságot állítana, a címét és összes adatát megszerezhetné a kiadótól. Ezután az étlapról hangulata és célja szerint kiválasztva a 41 különféle rendelkezés egyikét, mondjuk kártérítési vagy helyreigazítási pert indíthatna a polgári bíróságon, vagy kérhetne egy-két éves börtönt a büntetőbíróságon.

Ezért, ha e cikk szerzője szeretné elkerülni a milliós kártérítést meg a börtönt, és mondjuk az ajkai vörösiszap-katasztrófa körüli gyanús ügyekkel szeretne foglalkozni, akkor először is órákat tölt el különféle találkozókon, bennfentes informátorok beszámolóit hallgatva. Miután maga már totálisan meggyőződött bizonyos disznóságok tényéről, még mindig nem nyúl a billentyűzethez, hanem elkezd kutatni, válaszokat követelni, bizonyítékokat, drága cégadatokat gyűjtögetni, hogy ne csupán az igazat írja, de a bíróságon is fel legyen vértezve a milliárdos érdekkörök kitömött zsebű ügyvédeivel szemben. És ha heteken át csak cinikus válaszokat kap a hatóságoktól, akkor is csak átkozódik legfeljebb, de nem ír semmit, amíg nincsenek meg a bizonyítékok. Nemcsak öncélból, hanem az ön érdekében is, nyájas olvasó, mert úgy tanulta az iskolában, hogy az ön félrevezetése a legnagyobb bűn, amit ebben a szakmában el lehet követni.

Ám e békebeli világnak lassan bealkonyul. Úgyhogy tapogassák, ropogtassák csak ezt a könnyen sárguló papírt, mert nem sokáig lesz szerencséjük hozzá. Majd jönnek a trollok, aztán próbálják meg leszűrni a valóságot a sok-sok rém- meg álhírből! Az a trend, hogy a neten bármit lehet, miközben a klasszikus sajtó naponta rohangál a bíróságokra, ahol a bírák egyike-másika kéjes örömét leli az újságírók móresre tanításában.

Oda jutottunk, hogy a sajtópereken egy talicskányi dokumentum és egy tucat mindent igazoló tanú vallomása is kevés, mert a tárgyalások jelentéstani vitákkal mennek el, például, hogy a büntető törvénykönyvben is szereplő fogalmakat (mondjuk a vagyonvesztést) egy újságíró használhatja-e abban az értelemben, ahogyan minden magyarul beszélő ember használja (az ítéletek szerint többnyire nem), vagy hogy – konkrét eset – az őszödi beszéd óta az állami költségvetés meghamisításán túl más esetekre is alkalmazható-e a „trükkök százai” kifejezés (nem).

És miközben mi munka helyett a trükkök százainak szemantikai értelmezéséről vitatkozunk, a neten trollok százai rágalmaznak és terjesztik a rémhíreket, bármiféle következmény nélkül. Sőt, bevett szokás, hogy amit bizonyíték vagy vastagbőr hiányában egy netes újságíró névvel nem szeretne megírni, azt lenyomja blogban.

A magyar hálón már a bérbloggerek is megjelentek, akik konkrét tarifáért, álnéven vállalják a megbízó érdekét szolgáló cikkek közzétételét. (Nézzék csak meg az Indexen szintén előszeretettel ajánlgatott Vastagbor.blog.hu médiaajánlatát! Egy Pásztörperc-féle bejegyzés ötvenezer plusz áfa.) Pedig a blogok eredetileg a civil világ kifutói voltak, ahol a szerzők játékos álneveken írtak a mindennapjaikról, munkájukról, szerelmeikről, csalódásaikról.

Nehogy azt gondolják, hogy az új médiaalkotmány és a médiatörvény mindezen bármit is változtat. A pongyola törvényszöveg nagyképű szerzői pontosan az efféle magatartást felejtették el világos módon megtiltani, miközben közvetlen beleszólást engedtek a kormánynak egy olyan szférába, amihez a mindenkori hatalomnak semmi köze.

A médiaalkotmány rendelkezése, amely tiltja bármely személy, kisebbség vagy többség „nyílt vagy burkolt megsértését”, a szakmabeliek helyett csupa jogásszal telepakolt médiahatóságnak és (a fellebbezések nyomán) egyes bíróknak kiváló alkalom lesz a vélemény-újságírás üldözésére. Pedig a nagy tudású törvényírók legalább az első leckéig eljuthattak volna a médiaetika-tankönyben: a hír szent, a vélemény szabad.

Nem fordítva.

A mi Európánk elrablása Álláspont
Létrehozás ideje: 2011-01-21 Szerző: Bayer Zsolt Magyar Hírlap

„Az Európai Bizottság – a Generation Europe és a Tudatos Vásárlók Egyesülete közreműködésével – a 2011/2012-es tanévre is ingyenesen biztosítja a középiskolák 11. évfolyamos tanulói számára az Euró­pa-naptárat. Az egész évben elfoglaltságot adó és hasznos tudnivalókat, valamint tanári segédletet tartalmazó oktatócsomag használatával a diákok könnyed, számukra is élvezetes nyelven fogalmazott tudástárból és feladatsorok segítségével ismerkedhetnek meg a felelős gondolkodás alapjaival, cselekedeteik környezeti és társadalmi hatásaival.”

Ezzel az ajánlással adta ki az Európai Bizottság három és fél millió példányban, ötmillió euróért ezt a bizonyos naptárat. Hogy okuljanak belőle a fiatalok. A naptárban pedig akkurátusan feltüntették az összes muszlim, hindu és zsidó ünnepet. Kizárólag a keresztény-keresztyén ünnepek nem fértek bele a naptárba. Ebből a tényből induljon útjára a gondolat.

Hogy Európa allegóriája hajdan mégiscsak egy gyönyörű nőalak volt. Mivel Európé mégiscsak Agénor föníciai király gyönyörűséges leánya volt, akibe beleszeretett Zeusz, és aranygyapjas bika képében elrabolta. S vitte Zeusz Európét Krétára, ahol nemzett neki három gyermeket, többek között Minószt. S bonyolódott tovább a történet, a csodálatos antik-görög mitológia, s Európa allegóriája a gyönyörű nő volt, az maradt, mert miképpen a lengyel történész, Oskar Halecki megfogalmazta egykoron, Európa öröksége mégiscsak Athén és Róma, s aztán Péter utódai, „akik megszakítás nélkül irányították Krisztus egyházát, és jelképezték Európa mint EGÉSZ történelmi kontinuitását.”

Ez a történelmi kontinuitás lett a múlté. Ugyanis egy európai naptárból egyszerűen nem lehet kifelejteni a keresztény-keresztyén ünnepeket. Ilyen „felejtés” nem létezik. Azt pedig végtelen jóindulatomban és már-már legendás, az önsorsrontással felérő naivitásommal el sem tudom gondolni, hogy valami tudatos provokáció áldozata lenne a keresztény-keresztyén Európa. Nem. A legfélelmetesebb, legiszonyatosabb s egyben legvalószínűbb feltételezés az, hogy már nincsen benne a tudatban Európa kereszténysége. Ez immáron egy nem létező entitás az uniós bürokraták fejében és lelkében. S ha nyomokban mégis fellelhető még valahol, hát akkor szégyellik leginkább.

Odakint, a nagyméltóságú Brüsszelben, a St. Catherine téren áll egy ódon katolikus templom. Elhagyták hívei – s ma mint nyilvános vizelde üzemel. Onnan, a St. Catherine téri vizeldévé lett templomból széles és egyenes sugárút vezet eddig a naptárig.

S a széles és egyenes sugárút szélein sokan ballagnak. A cinizmus, az ostobaság, a rémisztő lelketlenség, a gyökértelenség, a hagyománygyűlölet, a múlttalanság, a gyilkos ateizmus. Ott sétál az új Európa. Sétál, és vigyorog, hülyén. És naptárt osztogat. S már semmit sem tud a múltról, semmit a történelemről, semmit a jövőről. És nem hajlandó egy lapon említeni a náci és kommunista bűnöket. Nem hajlandó semminemű néven nevezhető nemes cselekedetre. Vegetál. Zabál, fogyaszt, emészt, és lenyűgöző, lefegyverző ostobaságokon rágódik. Legutolsó említésre méltó tette Wajda Katyn-filmje volt. El is dugták, elrejtették, mert nem illett a nyálfolyató polkorrektségbe és a nihilbe.

Talán Agénor föníciai király átkozhatta meg Európét… Azért gondolom, mert mégiscsak a föníciaiak találták fel a pénzt…

Európa allegóriája ma már nem gyönyörű nőalak. Új allegóriája van Európának. Daniel Cohn-Bendit az. Egyik kezében a Magyar Nemzet üres címlapját tartja „Censored” felirattal, ékes bizonyítékaként annak, hogy fogalma sincs, miről beszél. Másik kezébe pedig odaillik az új európai naptár.

Így mehet vizelni a St. Catherine téri katolikus templomba.

Az igazi kampány 2011-01-24

Az utóbbi napokban már azt hihettük, hogy az egész Európára kiterjesztett balliberális magyarellenes támadások lassacskán kudarcba fulladnak, és euró­pai uniós elnökségünk is nyugvópontra jut. Hiszen a magyar kormány kapott elismeréseket jó szervezőmunkájáért, gazdasági programjáért, dinamizmusáért. De a gerjesztett médiahisztériának is vége lesz, ha megismerik a törvény teljes szövegét. Uniós politikusok közül többen is kinyilvánították véleményüket, hogy minden rágalommal szemben Magyarország demokratikus ország, és ideje lenne abbahagyni a médiatörvény hisztérikus támadását.

Ehelyett azt tapasztaljuk, hogy folyamatosan belépnek a rágalomhadjáratba újabb személyek és szervezetek. Úgy tűnik, az EBESZ képviselője sem tud belenyugodni abba, hogy nehéz jogi kifogást találni a törvénnyel szemben. Az Amnesty International, a nemzetközi jogvédő szervezet is támadásba lendült, hiszen akkor nem tette, amikor az emberi jog, az emberi méltóság botrányosan sérült a Gyurcsány-kormányzat idején, most pedig minden felelősség nélkül megteheti. Nagy meglepetésnek számít, hogy beszállt ebbe az ocsmány játékba a nemzetközi zöldszervezet, a híres-hírhedt Greenpeace is, hiszen nem elég az óceánokon a bálnavadászokat idegesíteni, a bálnákat védeni, látványos akciókkal védeni a környezetet a szennyezőktől – szent hivatásuknak tekintik legújabban a sajtószabadság, a szólásszabadság védelmét is. Érvként felhozhatnák ugyan, hogy a szabadságjogok, nevezetesen a sajtószabadság korlátozása szellemi környezetszennyezés, tehát ők e téren is vállalják a kockázatos küzdelmet. A baj csak az: vagy fogalmuk sincs arról, hogy nagy ügybuzgalmukban milyen játszmának a részesei, vagy nagyon is jól tudják, és ugyanazoknak az ösztönzésére (vagy parancsára) cselekednek, akiknek érdekében áll Magyarország, a magyar kormányzat lehetetlenné tétele. És erre pénzt is áldoznak szívesen. És ha már szellemi környezetszennyezésről van szó, jogosnak látszik a kérdés: van-e fogalmuk arról, hogy különböző tévécsatornákon miféle szennyezés folyt itt évtizedeken át, és vajon eddig miért nem szólaltak meg? Legalább a kiskorúak védelmében, ha már a jó ízlés általánosságban nem is érdekli őket.

Megállapíthatjuk, hogy sajátos pótkampány zajlik. Ennek a kampánynak része, ürügye csupán a médiatörvény is, résztvevője pedig mindenki, aki gyűlöli a nemzeti kormányokat, a nemzeti függetlenségi törekvéseket s magát a nemzet fogalmát. Számukra vérlázító, hogy a választási kampány a magyar polgári szövetség kétharmados győzelmével végződött. Ebben a győzelemben persze nem a „polgári” olyan rettenetes nekik, hanem az, ami abban nemzeti, ami abban a magyar érdekek képviseletére utal. Ezek a rettegő álértelmiségiek csak abban tudnak gondolkodni, hogy vagy ők vezénylik a világot, vagy vége a világnak. Annak a világnak, amely őket szolgálja ki, őket tömi meg pénzzel, nekik szervez sajtót, őket szerepelteti minde­nütt, filmen, színházban, televízióban stb. A mostani kampány ennek a világrendnek a visszaállítását célozza: kíméletlensége, arcátlansága és ocsmánysága egy egész nép, egy ország és állama gyalázásával azonban arra is rámutat, hogy ezeknek az embereknek a szervezetében hosszú-hosszú évek gyűlöletmérge halmozódott fel. És most gáttalanul árad ki belőlük az Orbán-kormány és egész Magyarország ellen.

E kampány indítómotorja tehát a hatalom meg- és visszaszerzése, üzemanyaga pedig a kigyulladt gyűlölet. Ezért zsidóznak, rasszistáznak, antiszemitáznak örökké és egyre szenvedélyesebben, hogy ne éhező, nyomorba taszított népekről vagy magyar és európai értékekről legyen szó a világban, hanem mindig róluk – és csakis róluk, minden ürüggyel. Még arra sem gondolnak, hogy eszeveszett kampányukkal ők maguk kelthetnek indulatokat önmaguk ellen, s előbb-utóbb még egy birkatürelmű nép is megsokallja örökös rasszistázásukat, és talán még az a kérdés is fölmerül a jámbor népben, hogy hol is van a rasszizmus valójában. És kik is a rasszisták… Csak nem éppen azok, akik önmagukat mindenáron előtérbe tolva rasszistáznak mindenki mást? És kinek kell itt félni és kitől? Csak nem azoknak, akik származásuktól függetlenül a hazájuknak tekintik, és eszerint becsülik Magyarországot? Csak nem a hazátlanoktól, akik különös kéjjel taposnak bele még a magyar nyelvbe is, holott ezen a nyelven ócsárolják a magyart maguk is? És végül: kik használnak önérdekeik érvényesítésére minden lehetséges nemzetközi (nemzetek feletti) szervezetet? Most közvetlenül éppen arra, hogy a magyarok európai elnöklését ellehetetlenítsék, közvetve pedig arra, hogy a magyar kormányt megbuktassák a nemzetközi téren és ennek folytán itthon is.

Úgy tűnik, ezúttal nem fog sikerülni. Ám azzal is tisztában kell lennünk, hogy a pótkampány, vagyis az igazi – a nemzetközi gőzhengerrel – akkor sem ér véget, mert nem hagyják, hogy véget érjen. Ez a szellem hajtotta őket 1918–19-ben is és 1945 után. Csak akkor a kommunizmus, most meg a liberalizmus álarcában. Hiszen nem az álarc milyensége a lényeg. Hanem a bál.