Az igazi kampány 2011-01-24
Az utóbbi napokban már azt hihettük, hogy az egész Európára kiterjesztett balliberális magyarellenes támadások lassacskán kudarcba fulladnak, és európai uniós elnökségünk is nyugvópontra jut. Hiszen a magyar kormány kapott elismeréseket jó szervezőmunkájáért, gazdasági programjáért, dinamizmusáért. De a gerjesztett médiahisztériának is vége lesz, ha megismerik a törvény teljes szövegét. Uniós politikusok közül többen is kinyilvánították véleményüket, hogy minden rágalommal szemben Magyarország demokratikus ország, és ideje lenne abbahagyni a médiatörvény hisztérikus támadását.
Ehelyett azt tapasztaljuk, hogy folyamatosan belépnek a rágalomhadjáratba újabb személyek és szervezetek. Úgy tűnik, az EBESZ képviselője sem tud belenyugodni abba, hogy nehéz jogi kifogást találni a törvénnyel szemben. Az Amnesty International, a nemzetközi jogvédő szervezet is támadásba lendült, hiszen akkor nem tette, amikor az emberi jog, az emberi méltóság botrányosan sérült a Gyurcsány-kormányzat idején, most pedig minden felelősség nélkül megteheti. Nagy meglepetésnek számít, hogy beszállt ebbe az ocsmány játékba a nemzetközi zöldszervezet, a híres-hírhedt Greenpeace is, hiszen nem elég az óceánokon a bálnavadászokat idegesíteni, a bálnákat védeni, látványos akciókkal védeni a környezetet a szennyezőktől szent hivatásuknak tekintik legújabban a sajtószabadság, a szólásszabadság védelmét is. Érvként felhozhatnák ugyan, hogy a szabadságjogok, nevezetesen a sajtószabadság korlátozása szellemi környezetszennyezés, tehát ők e téren is vállalják a kockázatos küzdelmet. A baj csak az: vagy fogalmuk sincs arról, hogy nagy ügybuzgalmukban milyen játszmának a részesei, vagy nagyon is jól tudják, és ugyanazoknak az ösztönzésére (vagy parancsára) cselekednek, akiknek érdekében áll Magyarország, a magyar kormányzat lehetetlenné tétele. És erre pénzt is áldoznak szívesen. És ha már szellemi környezetszennyezésről van szó, jogosnak látszik a kérdés: van-e fogalmuk arról, hogy különböző tévécsatornákon miféle szennyezés folyt itt évtizedeken át, és vajon eddig miért nem szólaltak meg? Legalább a kiskorúak védelmében, ha már a jó ízlés általánosságban nem is érdekli őket.
Megállapíthatjuk, hogy sajátos pótkampány zajlik. Ennek a kampánynak része, ürügye csupán a médiatörvény is, résztvevője pedig mindenki, aki gyűlöli a nemzeti kormányokat, a nemzeti függetlenségi törekvéseket s magát a nemzet fogalmát. Számukra vérlázító, hogy a választási kampány a magyar polgári szövetség kétharmados győzelmével végződött. Ebben a győzelemben persze nem a polgári olyan rettenetes nekik, hanem az, ami abban nemzeti, ami abban a magyar érdekek képviseletére utal. Ezek a rettegő álértelmiségiek csak abban tudnak gondolkodni, hogy vagy ők vezénylik a világot, vagy vége a világnak. Annak a világnak, amely őket szolgálja ki, őket tömi meg pénzzel, nekik szervez sajtót, őket szerepelteti mindenütt, filmen, színházban, televízióban stb. A mostani kampány ennek a világrendnek a visszaállítását célozza: kíméletlensége, arcátlansága és ocsmánysága egy egész nép, egy ország és állama gyalázásával azonban arra is rámutat, hogy ezeknek az embereknek a szervezetében hosszú-hosszú évek gyűlöletmérge halmozódott fel. És most gáttalanul árad ki belőlük az Orbán-kormány és egész Magyarország ellen.
E kampány indítómotorja tehát a hatalom meg- és visszaszerzése, üzemanyaga pedig a kigyulladt gyűlölet. Ezért zsidóznak, rasszistáznak, antiszemitáznak örökké és egyre szenvedélyesebben, hogy ne éhező, nyomorba taszított népekről vagy magyar és európai értékekről legyen szó a világban, hanem mindig róluk és csakis róluk, minden ürüggyel. Még arra sem gondolnak, hogy eszeveszett kampányukkal ők maguk kelthetnek indulatokat önmaguk ellen, s előbb-utóbb még egy birkatürelmű nép is megsokallja örökös rasszistázásukat, és talán még az a kérdés is fölmerül a jámbor népben, hogy hol is van a rasszizmus valójában. És kik is a rasszisták
Csak nem éppen azok, akik önmagukat mindenáron előtérbe tolva rasszistáznak mindenki mást? És kinek kell itt félni és kitől? Csak nem azoknak, akik származásuktól függetlenül a hazájuknak tekintik, és eszerint becsülik Magyarországot? Csak nem a hazátlanoktól, akik különös kéjjel taposnak bele még a magyar nyelvbe is, holott ezen a nyelven ócsárolják a magyart maguk is? És végül: kik használnak önérdekeik érvényesítésére minden lehetséges nemzetközi (nemzetek feletti) szervezetet? Most közvetlenül éppen arra, hogy a magyarok európai elnöklését ellehetetlenítsék, közvetve pedig arra, hogy a magyar kormányt megbuktassák a nemzetközi téren és ennek folytán itthon is.
Úgy tűnik, ezúttal nem fog sikerülni. Ám azzal is tisztában kell lennünk, hogy a pótkampány, vagyis az igazi a nemzetközi gőzhengerrel akkor sem ér véget, mert nem hagyják, hogy véget érjen. Ez a szellem hajtotta őket 191819-ben is és 1945 után. Csak akkor a kommunizmus, most meg a liberalizmus álarcában. Hiszen nem az álarc milyensége a lényeg. Hanem a bál.
