Birodalmi sarc, avagy csomag a szemünk alá (1.)
Bogár László: "A legfőbb hazugság az, hogy ami itt 16 éve épül, az egy szuverén ország demokráciája"
Tibor Róbert interjúja Bogár Lászlóval
Tizenhat év után azzal kellett szembesülnünk, hogy a magyar társadalom többsége, legalább nyolcvan százaléka egyér-telműen rosszabbul él, mint a hetvenes évek közepén. A "felemelkedés", amit a rendszerváltoztatás hozott, legkézenfek-vőbb bizonyítéka, hogy az egy keresőre jutó reálbér 2008-ra újra az 1978-as szintre süllyed, mert nem tűrhető tovább a pazarló, ingyenélő dúskálás a javakból, a bérek már kezdték meghaladni a Kádár-korszak utolsó harmadának szintjét - állítja Bogár László közgazdász, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára.
E "tűrhetetlen" helyzetet, a lakosság pazarlását kívánja most helyreállítani a Gyurcsány-csomag - amelyet Bogár László szerint kívülről diktálnak - egy olyan országban, amelyben a lakosság egészségi mutatói a hatvanas évek szintjén vegetálnak, amelyben a kereső férfiak 40 százaléka nem éri meg a nyugdíjaskort, s amelynek polgárai ugyanazért a munkáért az ötödét kapják, mint sorstársaik például a szomszédos Ausztriában.
Kizsákmányoltsági mutató
- Ön a napokban egy televíziós interjúban meglepő dolgot mondott. Történetesen, hogy amiről Magyarországon azt hisszük, hogy az a legteljesebb demokrácia, az valójában diktatúra. Kifejtené ezt bővebben?
- Szeretném leszögezni, hogy nem politikus vagyok, hanem közgazdász, s mindazoknak a cáfolatára, amelyek a közbeszédben elhangzanak, elemzéseim kapcsán jutottam. A lakosság kizsákmányoltsági mutatója az 1950-es szinthez képest a háromszorosára nőtt. Vagyis ez idő alatt az aktív keresők teljesítménye hét és félszeresére emel-kedett, bérük azonban csupán két és félszeresére. S az olló most tovább nyílik, nagyjából ez vitte ki az embereket az utcára, az őszödi beszéd csak olaj volt a tűzre. Az országot felbolydító gyurcsányi hazugságok kiszivárogtatása éppen azt szolgálta, hogy most a legnagyobb hazugságot higgye igaznak a nép. Nevezetesen azt, amellyel magunk- nak hazudtuk azt, hogy elhisszük, ami itt tizenhat éve épül, az egy szuverén ország demokráciája és jogállama. Amiről azt hisszük, hogy demokrácia - hisz ez volt a rendszerváltás üzenete -, az valójában diktatúra. A nemzet-közi pénzügyi körök brutalitása segít most megérteni, hogy csak annyi változott, hogy a szovjet "Politbüró" dik-tatúráját felváltotta a globális világhálózatok láthatatlan, jól leplezett, de társadalmunkat ugyanolyan hatékonyan kifosztani képes diktatúrája. Nem a szó jogi értelmében, hisz a demokrácia színpadi kellékei hiánytalanul jelen vannak a magyar piacgazdaságban, csak éppen nem működnek.
- Mit ért a nemzetközi pénzügyi körök brutalitásán?
- Annak a sajátos térnek, amelyről itt szót ejtünk, három főszereplője van: a magyar társadalom, a magyar állam - az azt üzemeltető kormány képviseletében - és a fent említett nemzetközi pénzügyi körök. Utóbbiaktól egyértel-mű "üzenet" érkezik folyamatosan, amelynek lényege, hogy a magyar társadalom rendkívüli veszélyeknek teszi ki magát, ha nem fogadja el a megszorításokat, majd az ezt követő "reformok" minden következményét. Ne szépít-sük, a Pál utcai fiúk óta ezt a jelenséget "einstand" néven ismerjük, tehát vagy odaadjuk maradék értékeinket, vagy elveszik erőszakkal, és még büntetés is jár az engedetleneknek. Neves folyóiratok, pénzügyi szakértők, nemzetkö-zi hitelminősítő intézetek - vagyis a multinacionális vállalatok háttérintézményei - egész kórusa zengi az egyértel-mű figyelmeztetést: meg ne próbáld az ellenállást, hisz világossá tettük, ragaszkodunk a "csomaghoz" és a "feladó-hoz" is! Más lapra tartozik, hogy az ország gazdaságát, a költségvetés helyzetét sikerült olyan mélységekbe taszí-tani, ahonnan már nincs nagyon viszszaút. Ez már-már -, de talán még nem az - a klinikai halál.
- Mi ebben a meglepő, mármint az üzenetben? Működhet-e egy ország 2500 milliárd forintos államháztartási hiánnyal? Hisz maga a kormányfő ismerte el, hogy négy évig nem csináltak semmit, vagyis halogatták az elkerül-hetetlen reformokat. Miért baj az, ha éppen benne hisznek?
Teljes kifosztás
A liberális szótárban a "csinálni valamit" egyet jelent azokkal a "reformokkal", amelyeknek a lényege az eddig is vesztes többség teljes kifosztása és az így nyert javak birodalmi sarcként történő kiszivattyúzása. Ez ma Magyaror-szágon nagyjából 3500 milliárd forint, amit az itt megtelepülő multik egy kis táskában hazavisznek minden évben. Ez nekik jár alapon. Ezen persze nem kell meglepődni, ez a kapitalizmus természete. Ám egy nemzetállam dolga az lenne, hogy ellenálljon, hogy védje a saját értékeit, állampolgárai egészségét, az ökoszférát, vagyis a gazdaság terepeit. Nálunk azonban létezik egy olyan erős csoport, amely diktál, s nincs erő, amely ez ellen fellépne. És aki diktál, azt diktátornak szokták hívni, magát a rendszert pedig diktatúrának. Nagyjából két tucat multinacionális óriásvállalatról van szó, ezek között akadnak bankok, biztosítótársaságok, kereskedelmi üzletláncok, jelen vannak a telefóniában, az energetikában, a víz- és gázellátásban. Most már azt is elmondhatjuk róluk, hogy amit magyar gazdaságnak látunk, az nem a magyar gazdaság. Valóban igazat hazudott a gazdasági miniszter, amikor "dübörgő gazdaságról" beszélt, de ezen az állításon nem heherészni kellett volna a magyar értelmiségnek, hanem megdöb-benni, elgondolkozni és leleplezni. Ez a mondat ugyanis egy drámai önleleplező igazság. Kimondja, hogy amiről azt hisszük, hogy magyar gazdaság, az csupán két tucat globális vállalat szédítő növekedése. A "dübörgés" marad-ványa pedig az állam és polgárainak drámaian növekvő eladósodása, a lakosság egészségvagyonának teljes leépülé-se. A férfiaknál például a halandóság a múlt század harmincas éveinek szintjére zuhant vissza, ami annak a jele, hogy a munkaerő árát nem fizetik meg, ezért nem képes a magyarországi munkaerő önmaga újratermelésére sem. Még ott sem, ahol egyébként vitathatatlanul a legtöbbet fizetik. És mi lesz a hárommillió teljesen leszakadóval s azok gyermekeivel? Majd amikor kiderül a nagy titok, hogy az állam zsebe üres, mert négy éven keresztül asszisz-tált a kifosztáshoz, akkor a nemzetközi pénzügyi körök üzennek, ez így tovább már nem mehet, ellenben jöhet a kívülről diktált csomag a lakosság nyakába.
Beszédes adatok
- Ön azt állítja, hogy a csomagot kívülről diktálják. Miből vezeti le ezt?
- A tények önmagukban is bizonyítanak. Tavaly a multinacionális vállalatok adózás utáni nyeresége az előző évhez képest 32 százalékkal nőtt Magyarországon, az általuk fizetendő adók és járulékok mértéke viszont csupán négy százalékkal. Még megdöbbentőbb, hogy 1990 és 2005 között évente átlagosan 20 százalékkal növelték profit-jukat, miközben a nemzeti összjövedelem csak három százalékkal nőtt, a multinacionális vállalatok által fizetendő adók mindössze két százalékkal, a reálbérek pedig csupán másfél százalékkal emelkedtek. Ennél is beszédesebb adat, hogy a magyar gazdaságban megtermelt profit csaknem 90 százalékát ez a két tucat óriásvállalat teszi zsebre, míg a 600 ezer hazai vállalkozás csupán alig valamivel több mint tíz százalékát. Miközben a multik a profit 90 százalékát zsebre vágják, a költségvetési befizetéseik csak a teljes államháztartási bevétel 13 százalékát teszik ki. Ezzel járulnak hozzá a magyar közkiadásokhoz, például a közoktatáshoz, a közegészségügyhöz. Ez első ránézésre is közgazdasági nonszensz. Persze ez a mi gondunk. A globális tőke, ha ezt az értékmezőt lelegelte, akkor számára ez a terep meddőhányóvá válik, s legfeljebb odébbáll. Mi viszont itt maradunk a teljes csődtömeggel.
Birodalmi sarc, avagy csomag a szemünk alá (2.)
Bogár László: Miközben az államot lényegében kifosztották, a nettó államadósság a duplájára emelkedett
A multinacionális vállalatok nem fizetik meg annak ellenértékét, amit kapnak, márpedig amit kapnak, az egy nagyon nagy érték, mert minden lepusztultsága ellenére a magyar oktatási és egészségügyi rendszer még mindig magas színvona-lú munkaerőt bocsát a rendelkezésükre - állítja Bogár László közgazdász (képünkön), a Károli Gáspár Református Egyetem tanára a vele készített interjú folytatásában.
- Miből adódik az az aránytalanság, hogy a multinacionális vállalatok profitja tavaly 32 százalékkal nőtt, de az általuk fizetett adók és járulékok csupán négy százalékkal. Rájuk az adózásban, a közteherviselésben nem ugyan-azok a szabályok vonatkoznak, mint a nemzeti vállalkozásokra?
- Ennek a kiugróan magas profitnak, persze a kétségkívül hatékony működés mellett, alapvetően három oka van. Egy: az irreálisan alacsony munkabérek. Ez ötöde az osztrák munkabéreknek, miközben a magyar munka-erővel szemben elvárt és ténylegesen nyújtott teljesítmény között nincs különbség. Kettő: a rohamosan csökkenő adók. A társasági adó kevesebb, mint az egyharmadára csökkent kilencven óta, a járulékteher pedig, amit a dolgo-zóik után az államnak fizetnek, 48 százalékról 29 százalékra esett. Három: miután sok országban vannak telephe-lyeik, ide-oda lehet tologatni a félkésztermékeket, s ezzel az adózást jelentős mértékben kikerülni. Ehhez jön hoz-zá a kollaboráns, vagyis a birodalmi tőkével összejátszó kormányzó elit, amely még ajándékot is ad a betelepülés-hez. Egy példa erre: a Dunaújvárosba most települő gumigyár több állami kedvezményt - 15 millió dollárt - kapott a magyar államtól, mint amennyivel az öszszes magyar kis- és középvállalat megerősödését együttesen segí-ti a magyar államot üzemeltető kormány.
Színpadi kellékek
- Az interjú első részében úgy fogalmazott, hogy - idézem - "a legfőbb hazugság az, hogy ami itt tizenhat éve épül, az egy szuverén ország demokráciája, jogállama". Mire alapozza ezt a kijelentését?
- Elsősorban arra, hogy tizenhat év után kellett azzal szembesülnünk, hogy a magyar társadalom többsége, leg-alább nyolcvan százaléka egyértelműen rosszabbul él, mint a hetvenes évek közepén. Ha erre a kérdésre nem tudunk legalább elméleti választ adni, akkor gyakorlati válasz sem lesz rá. Az elemzéseim kapcsán jutottam arra a következtetésre, hogy bár a demokrácia színpadi kellékei kétségtelenül jelen vannak, csakhogy ezekben az intéz-ményekben hatalmas érdekérvényesítési képességbeli különbségek alakultak ki. Vannak olyan szereplői a társada-lomnak és a gazdaságnak, akik törekvéseik 99 százalékát képesek elérni, s akadnak olyan társadalmi csoportok, amelyek teljesen a perifériára szorultak. A magyar társadalom alsó egyharmada szinte semmilyen érdekérvényesí-tési képességgel nem bír. Gyakorlatilag azt csinálnak velük az "erősek", amit csak akarnak. Tehát az a berendezke-dés, ami a társadalomban kialakult, csak formálisan jogállam és demokrácia. A globális birodalmi tőke különböző nyomáscsoportjain, helyi érdekvédelmi véd- és dacszövetségein keresztül s a média közreműködésével egy olyan fegyelmező, kényszerítő véleményhatalmi rendszert épített ki, amely a közbeszédben is kiala-kítja az abszolút erőfölényét, s a mindenkori kormányoknak is diktálni tudnak. Ezeken az intézményeken keresztül kényszerítik a kormányokat, hogy minél nagyobb kedvezményeket adjanak számukra, hogy csökkentse az őket terhelő adókat és járulékokat, magyarán tegye számukra minél olcsóbbá az itteni tevékenykedést. Csak-hogy ez a folyamat annak a komplexumnak az összeomlásához vezetett, amit magyar társadalomnak nevezünk. Hisz honnan származik a profitjuk? Természetesen a magyar munkaerő jó képzettségéhez képest csak töredéknyi béréből. A kifosztás úgy működik, hogy folyamatosan csökkentik az ő adóikat, járulékaikat, ami azt jelenti, hogy egyre kevésbé járulnak hozzá a magyar társadalom közösségi kiadásaihoz.
- Azt érti "kifosztás" alatt, hogy miközben a profit kilencven százalékát két tucat multinacionális vállalat teszi zsebre, az államháztartás bevételeihez mindössze tizenhárom százalékkal járulnak hozzá? Vagy ennél többet is kell ezen érteni?
- A államra úgy kellene tekinteni, mint a nemzet utolsó védművére. Még akkor is, ha jelenleg olyan erők üze-meltetik, amelyek inkább kifosztják a magyar társadalmat meg az államot is. Magyarán a multinacionális vállala-tok nem fizetik meg annak ellenértékét, amit kapnak, márpedig amit kapnak, az egy nagyon nagy érték, mert minden lepusztultsága ellenére a magyar oktatási és egészségügyi rendszer még mindig magas színvonalú munka-erőt bocsát a rendelkezésükre. Másképp fogalmazva: ahhoz képest, hogy milyen jól teljesít a magyar munkaerő, változatlanul nevetséges béreket kap, az ausztriai bérek ötödét. Holott gyakorlatilag ma már a közfogyasztási cik-kek árai is az ausztriai szinten vannak. Mindenhez ugyanolyan áron jut a magyar, mint a fejlett nyugaton, de ötödannyit keres ugyanazért a munkáért.
- Szögezzük le, hogy az ötödanynyi még mindig több, mint amenynyit a hazai vállalkozások képesek fizetni munkavállalóiknak...
- Ez kétségkívül így van, csakhogy a csomag, amelyet most a lakosságra zúdítanak, éppen a felzárkózás elé gör-dít akadályokat. Ma már a kifosztás legfőbb akadálya, hogy a lakosság a fiziológiai határokon mozog. Lehetetlen tőle többletforrásokhoz jutni anélkül, hogy az ne járna a teljes testi-lelki lepusztulással. Közgazdaságilag a csomag a munkaerő minőségének leépüléséhez vezet. Szerintem már közeledünk ehhez az állapothoz, s ezt a helyzetet lett volna jó és elvileg még el is lehetne kerülni, de ahhoz végre arról kellene beszélni, hogy mi vezetett ide, a csomag-hoz. Mert anélkül, hogy a társadalom nem szembesül azzal, hogy miről is van szó, elképzelhetetlen a kilábalás, a felemelkedés.
- Mennyire elfogadott az az álláspont a közgazdászok körében, amit képvisel?
- A magyar közgazdászok döntő többsége egyértelműen még a globális nyelvet beszéli, de már van egy köztes réteg, akik belátják, hogy nekünk van igazunk, csak ezt nem hangsúlyozzák. Mert az egzisztenciális függőség na-gyon nagy. Amikor én jártam a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, akkor már voltak oktatók, akik azt mondták: "halkan mondom, gyerekek, hogy ami itt van, az szocializmus, és rossz, ami pedig majd lesz - még nem tudjuk pontosan mikor, de amire fel kell készülnötök -, az a liberális-globális kapitalizmus, az meg jó." Pont. Tehát a magyar közgazdászok döntő többsége ezen a hamis és félreértelmezhető elméleten nőtt fel, ami így egy-szerűsíti le a világot. Van a sztálinista tervgazdaság, ami rossz, s van az abszolút jó, ez pedig a liberális-globális világkapitalizmus. Ebből a hamis síkból kellene kilépni, s megmutatni, hogy a megoldás egy másfajta térben talál-ható. Ezt a munkát a magyar közgazdász társadalom nemcsak hogy nem végezte el, de meg sem tudta magának fogalmazni.
Tér az ellenszegülésre
- Lényegében a magyar értelmiség tizenhat éves mulasztásáról beszél. Volt-e olyan időszak, amikor a politikai elit egyáltalán megpróbált szembeszállni a globális tőke elnyomásával?
- A polgári kormány időszaka volt ez, de abban a kormányban is többségben voltak azok, akik liberális-globális vonalon képzelték el a kormányzást, nem mondható tehát az, hogy akkor ezeket a folyamatokat megállították. Azt látni kell, hogy fellázadni nem lehet a globális hatalommal szemben, ha úgy tetszik, nem lehet ellenük szabad-ságharcot folytatni. Vannak lázadások a világban, főként Dél-Amerikában. Argentína, Bolívia vagy Venezuela pél-dául szembe mert fordulni a birodalmi tőke mindenható elnyomásával. Dél-Kelet-Ázsiában Malajzia példája jelzi, hogy a nemzetállamok meg tudják védeni bizonyos mértékig állampolgáraik nemzeti érdekeit, mérsékelni tudják a kizsákmányolást. Van tér az ellenszegülésre, a korrekcióra.
- Milyen jelei voltak ennek nálunk?
- Ilyen volt az egészségügy több biztosítós privatizációjának megakadályozása. A magyar társadalom úgy tudja legjobban megvédeni egészségvagyonát, ha minél többen kapaszkodnak össze egy sorsközösségbe, annál olcsóbb lesz ennek az egészségvagyonnak a karbantartása. A testi-lelki egészség valójában egy nemzet legfontosabb vagyon-tárgya. S ezt most át is élhetjük, hisz a férfiaknál például a halandósági ráták a múlt század harmincas éveivel egyeznek meg. A keresők 40 százaléka a férfiaknál meg sem éri a nyugdíjkorhatárt. Franciaországban, ahol három évvel magasabb, tehát 65 év a nyugdíjkorhatár, csak hat százalék nem éli meg a békés öregkort. A másik ilyen terület a magánnyugdíjpénztárak nyomulásának megfékezése volt. Ezek lényegében egy globális méretű pilótajá-ték intézményei. Már most látszik, hogy a magánnyugdíj-pénztári befizetéseknek alacsonyabb a hozadéka, mint azoké, akik az állami rendszerben maradtak. Ennek az az oka, hogy óriási költséggel dolgoznak, rengeteget kell reklámra költeni, hogy elszipkázzák egymástól a pácienseket, míg az állam tizedanynyi költséggel tartja fenn a nyugdíjrendszert. A polgári kormány élt bátran elsőként az állami árszabályozás lehetőségével a gázárakban, a gyógyszerárakban és a villamosenergia árában. Ma tapasztaljuk, hogy állami fékek nélkül hova szaladtak az árak. S ide sorolnám a kis- és középvállalkozási támogatási rendszert is. Ennek az volt a lényege, hogyha támogatom ezt a kört, akkor nő a foglalkoztatás, ha az bővül, akkor nő a vásárlóerő, ha az is javul, akkor ez a kör több járulékot és adót fizet, s még a profitját sem viszi ki az országból, hanem újra befekteti. Az így kialakuló spirál együttesen erő-síti a magyar gazdaságot. Egy idő után a sok-sok sikeres helyi, lokális kezdeményezés az egész társadalmat mege-melheti, felemelheti. De az "ellenszegüléshez" sorolhatjuk a földkérdést is, továbbá a népesség fogyásának megaka-dályozását célzó adórendszert. Mindezzel tehát azt hangsúlyozták, hogy a globális tőkének is az a jó hosszú távon, ha Magyarország működésképes ország, ahol jó színvonalú a munkaerő, jó a közbiztonság, jók az ökológiai felté-telek.
Kiszolgáltak, kollaboráltak
- Logikáját követve a mostani megszorító csomag azt jelenti, hogy a magyar kormány nem tudott egy új alkupozí-ciót létrehozni a birodalmi tőkével?
- Nem a közgazdászok feladata annak megítélése, hogy nem tudott vagy nem akart. Valamilyen csomag azon-ban elkerülhetetlenné vált, hisz az államháztartás hiányát már nem lehetett tovább az állam vagyonának felélésé-ből fedezni. Tizenhat év alatt az állam vagyona 150 milliárd dollárról 25 milliárd dollárra apadt. Ráadásul úgy, hogy ennek a vagyonfelszámolásnak nincs meg az ellenértéke - elvitték a hiteltörlesztések, a kamatok, a költségve-tési lyukak tömködése. Úgy is fogalmazhatnék, az állam vagyonát elszívta a globális világkapitalizmus. S miköz-ben az államot lényegében kifosztották, a nettó államadósság a duplájára, 25 milliárd dollárról 50 milliárd dollárra emelkedett. Valamennyi kormánynak van ebben felelőssége, de különösen a mainak, hisz az államadósság fele az elmúlt négy évben keletkezett. A mai krízist, amelyet az utcán is látunk, s megszorító csomag képében a szemünk alatt is, alapvetően és közgazdasági értelemben a mostani kormánykoalíció teremtette, nem utolsósorban azzal, hogy kollaboráltak, gátlástalanul kiszolgálták a nemzetközi pénzügyi birodalmat, amely így nem is engedett a sarcból.
- Nincs ma ekkora krízis, ha nem teszik?
- Hadd mondjak erre egy ismert viccet. A medve halállistát készít az erdő állatairól, hogy korlátlanul uralkod-hasson. Mindenki megadja magát, amikor a nyuszika odamegy hozzá, s megkérdi, nem lehetne engem kihúzni? Dehogynem, mondja a medve, s kihúzza. Tehát hiába várjuk azt, hogy más fogja helyettünk a nemzeti érdekein-ket képviselni. Anélkül, hogy a magyarságot képviselő elitek ne vennék az intellektuális és morális bátorságot ahhoz, hogy összegyűjtsék erőiket, s ezt elmondják a medvének, nem lesz változás.
