grizzlybear

Tudatos népirtás folyik Magyarországon?  2008-01-02 11:53  MNO

Logikátlan döntést hozott Sólyom László, amikor az Alkotmánybíróság helyett az Országgyűlésnek utalta vissza az egészségbiztosítási törvényt – mondta el lapunknak Bogár László. A közgazdász professzor szerint, ha nem leszünk képesek megfogalmazni a problémáinkat, illetve a politikai elit nem tud megállapodni a globális főhatalommal, akár egy évtizeden belül reprodukciós válságba kerülhet a magyar társadalom. A Magyar Nemzet Online-nak beszélt az SZDSZ pusztító munkásságáról, illetve arról is, hogy Orbán Viktor mennyire útjában áll a globális hatalomgazdaságnak, mivel nem hajlandó belépni a kollaboránsok széles táborába.

- Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvénnyel nem értek egyet, azt nem írom alá, nem hirdetem ki - ezek Sólyom László december 27-i szavai. Számítani lehetett arra, hogy az államfő valamilyen kifogást emel a december 17-én nagy viták kereszttüzében fogant, ám végül elfogadott törvénnyel kapcsolatban. Ugyanakkor sokakban csalódást is okozott, hogy nem az Alkotmánybíróság elé utalta. Mi vezethette a köztársasági elnököt, hogy nem fogalmazott meg erősebb kritikát?

- Meglehetősen érthetetlen, illetve logikátlan, amit a köztársasági elnök ebben az esetben tett. Az teljesen nyilvánvaló volt: csak úgy, egyszerűen aligha írhatja alá a koncepciót. Az a társadalom-lélektani helyzet, ami Magyarországon kialakult, teljesen képtelenné tette volna a "sima" jóváhagyást - ezt nyilván az államfő is tudta. Az elmúlt 17 évben ez az első olyan eset, amikor legalább 70-80 százaléka a magyar társadalomnak - párthovatartozás nélkül - valami nagyon lényeges, illetve hosszú távú, a jövőt meghatározó kérdésre nemet mond. Méghozzá markánsan, nyersen. Ebben az esetben a - valamilyen értelemben mégiscsak a nemzetet, annak véleményét megtestesítő - köztársasági elnöknek egyszerűen aláírni a törvényt képtelenség volt. Ami azonban igazán logikátlanná teszi a reakcióját, hogy amit elmondott, abból világosan kiderül: a szakmai logikák, illetve az uralmi logikák szerint, valamint az alkotmányosság logikája szerint is minősíthetetlen produktum, amit az asztalára letettek a kormánypártok. Tehát három dimenzióban is tagadnia kellett volna az államfőnek, ebből pedig logikusan következik, hogy az egyetlen olyan fórumhoz kellett volna delegálni a tervezetet, amelyiknek pontosan az a feladata, hogy - főleg az alkotmányosság szempontjából - felülbíráljon minden a parlament által készített törvényjavaslatot. Ezt nem tette meg, s ezt teljesen logikátlannak vélem.

- Az államfő kiemelte, probléma van a társadalmi legitimációval is, hiszen a kormányzat sokak véleménye szerint nem társadalmi-szakmai egyeztetést folytatott, hanem diktátumokat adott. Ennek folyománya, hogy semmilyen civil-társadalmi, illetve szakmai támogatottsága nincsen az említett egészségügyi tervezetnek. Nagy valószínűséggel kis változtatásokkal, de csapásirányában változatlanul fogadja majd el újra a törvénytervezetet a parlamenti szavazógépezet…

- Egészen biztos, hogy az első adandó alkalommal a koalíció újra megszavazza a koncepciót változatlan formában, nagyjából ugyanolyan eredménnyel, mint ahogy ez már megtörtént egyszer. Ez ugyan arcátlanság, ám ezt eljátszották már a kórház-privatizációs törvénnyel kapcsolatban is még Mádl Ferenc idején. A változatlan formában történő újbóli megszavazás teszi majd igazán képtelenné az elnök mostani döntését. Tudnia kell: őt személy szerint is, illetve a köztársasági elnöki intézményt is roncsolni fogja ez a tény, és akkor már Sólyom László számára semmilyen mozgástér nem marad. Emellett majdnem biztosra vehető az is, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisíti a törvényt.

Érdemes megemlíteni, ezt a törvényt alapvetően nem a kormány, hanem az SZDSZ hozta létre a tőle megszokott kegyetlen, brutális gátlástalansággal. Pontosan úgy, mint minden olyan döntést az elmúlt 17 évben, amely pusztította, pusztítja a magyar társadalom társadalmi, gazdasági, kulturális talapzatát. E folyamatok mind viselik az SZDSZ keze nyomát, az összeset ez a párt kezdeményezte, és brutális kegyetlenséggel véghez is vitte függetlenül attól, hogy ez a szerveződés mindig kisebbségben volt. Azonban a diktátumra való képessége ettől függetlenül semmit sem változott.

- Honnan ered ez a fajta befolyásolási képesség? Azért érdekes ez, mert az SZDSZ jelenleg 1 százalékon áll. Ha picit szigorúbbak vagyunk, azt mondhatjuk: ez gyakorlatilag semmilyen társadalmi támogatottságot nem jelent. Elképzelhető, hogy a következő választásokon az SZDSZ kihullik a parlamenti patkóból? Ha igen, megmaradhat-e a befolyása az ügyek felett?

- Itt van egy súlyos optikai csalódás - a rendszerváltás rendszerének válsága többek között éppen ennek is a következménye - a magyar politikai rendszerrel kapcsolatban, amelyet alapvetően az uralkodó politológiai nézetrendszerek hoztak létre, erősítenek meg, illetve kényszerítenek rá a magyar társadalomra. Az uralkodó politológia – mindegy, melyik politikai oldalról beszélünk – egyformán ezt a hamis nézetrendszert erőlteti. Ez a nézet evidenciának tartja, hogy a ma, illetve az elmúlt 17 év során a parlamentben lévő politikai alakzatok a szokványos, nyugati polgári demokrácia értelmében pártok lennének. De ez nem így van. Magyarországon ugyanis két alapvető típusa van ezeknek az alakzatoknak, és egyiknek sincs különösebb köze a pártokhoz.

Az egyik az úgynevezett politikaipari holding. Ez bizonyos értelemben a mindenkori két nagy párt. Ezek olyan holdingok, amelyek legalább egy tucat pártból állnak, csak ezek belátták: egyedül semmire sem mennének, és emiatt egy ilyen politikaipari holdingba kell behúzódniuk annak érdekében, hogy egyáltalán bármilyen esélyük legyen a kormányzati hatalom megragadására. Politizációs értelemben nem a jobb- és a baloldal jelenti az igazi törésvonalat. Nem közöttük, hanem bennük van a törésvonal. Vagyis azok között, akik a kollaborációt – a minket éppen függésében tartó birodalommal való együttműködést – választják, illetve azok között, akik valamilyen alkupozíció megszerzéséért fáradoznak a magyar társadalom érdekében. Magyarország 500 éve birodalmi függésben van, a rendszerváltás is csupán egy birodalomváltás volt, most egy másfajta birodalmi függésbe léptünk át.

A függés azt jelenti: a politikai elit minden csoportjának valamilyen választ kell adnia arra, milyen mértékben együttműködők a globális birodalommal, vagy milyen mértékben próbálnak kísérletet tenni arra, hogy megvédjék a gondjaikra bízott nemzetnek mint közösségnek az alapvető stratégiai céljait. Egy nullától százig terjedő skálán szemléltetve azt mondanám, hogy a nulla a kollaboráció teljes tagadását, a százas pedig a tökéletes behódolást jelenti. Utóbbi azonban már nemcsak a birodalom totális kiszolgálását, valamint a társadalom kiszolgáltatását jelenti, hanem azt, hogy még ki is találjuk a globális birodalom gondolatait, és próbáljuk azt is előre teljesíteni. Jelenleg nagyon közel vagyunk a totális behódolás állapotához. Mindenki tudja: egy évtizeden belül a szó szoros értelmében reprodukciós katasztrófába torkollik ez a szörnyűség, amennyiben ezt nem tudjuk megváltoztatni. Tehát a vita a holdingokon belül van azok között, akik a teljes behódolás mellett állnak, illetve akik alkupozíciót akarnak kiharcolni a nemzet számára, vagyis meg akarják őrizni a nemzet anyagi és szimbolikus javakban meglévő értékmezőit vagy legalább azok maradékát.

– És az SZDSZ hol helyezkedik el ezen a palettán?

– Az SZDSZ szerepével kapcsolatban elmondható: ha a nagy holdingokba rejtett pártok egy része különböző szinteken kollaboráns, akkor az SZDSZ maga a „laboráns”. Ez a szerveződés a rejtett birodalmi erőszakintézmény közvetlen betüremkedése a magyar politikai rendszerbe, és ilyen értelemben a rendszerváltás politikai rendszerének válságát éppen az okozza, hogy van egy erő, amely nem valamilyen formában viszonyul a birodalomhoz, hanem azon keresztül maga a birodalmi hatalomgazdaság hatol be az SZDSZ-nek nevezett politikai alakzaton keresztül a magyar politikai erőtérbe. Ez egy olyan súlyosan patologikus jelenség, amely önmagában is elégséges ahhoz, hogy a rendszerváltás bukásához vezessen. Erre egyébként a magyar társadalomnak – nagyon helyesen – egy egészséges irányba mutató reakciója volt, hogy folyamatosan kihátrált az SZDSZ mögül, így mára törpepárttá silányította azt, és remélhetőleg a következő választások alkalmával ki is buktatja a parlamentből. Ez egészséges életerőről tanúskodik. Persze, ha az SZDSZ nem létezne, a birodalom érdekeiben eljáró erő akkor is jelen lenne minden kormányban, és akkor is többségben lennének. Tehát a birodalomnak nincs mitől tartania, mindig lesz, aki kiszolgáltassa számukra értéktereinket.

– Melyek ezek a terek?

– Emlékezzünk, hogy már az első és második kormányzati időszakban az élet legalapvetőbb feltételeit, az élelmiszer-gazdaságot, a gyógyszeripart, illetve az energetikát „nyelte el” a globaloprivatizáció folyamata. Az élet alapvető feltételeinek kiárusítása után sorra került a pénzügyi és bankrendszer, a biztosítási és a nagy infrastrukturális rendszerek. Most pedig a legkényesebb szférát, az emberi létezés fizikai és szellemi alapjait jelentő oktatási és egészségügyi rendszert szolgáltatják ki a globaloprivatizátoroknak. Ez a kegyelemdöfés.

– Az idei esztendő a demonstrációk éve volt. Van-e remény arra, hogy a magyar társadalom végre öntudatára ébred, és az akaratát rákényszerítheti a kormányzatra legalább olyan szinten, hogy az változtasson valamit a politikájának irányán? Igaz, ehhez szükség lenne a demokratikus attitűd minimumára is, vagyis meg kellene hallani a társadalom hangját, amire alig-alig akad példa.

– Reménykeltő jel, hogy az elmúlt közel 20 évben először fordult elő, hogy a demonstrációkon megszólalók szándékosan és nagyon biztató fogalomkészlettel hangsúlyozták, a demonstrációk nem pártpolitikai rendezvények. Tehát az uralkodó hamis politológiai nézetekkel szemben a valóságot próbálták meg ábrázolni. Vagyis azt a tényt: a magyar társadalom legalább 90 százaléka kárvallottja az egész rendszerváltás folyamatának, a kifosztott globalopáriák sorsára jutott és folyamatosan süllyed népesedését, egészségügyi helyzetét és anyagi viszonyait tekintve is. Ennek következtében, ha nem fog össze ez a hatalmas társadalmi tömeg, hanem változatlanul egymást pusztítja, valamint egymás rovására próbálna elérni valamilyen eredményt a jelenlegi válságos helyzetben, akkor az kikerülhetetlenül katasztrófához vezet.

Nem lebecsülve ezeket a néhány ezres demonstrációkat, tudomásul kell venni: a kifosztott többségnek csak elenyészően kis része aktív ezekben a megmozdulásokban. Szerencsére a közvélemény-kutatások azt jelzik: a társadalom egyértelműen állást foglal ezekben a kérdésekben. Jelen esetben adva van egy nagy erejű kérdés – az egészségügy átalakítása –, amiben a magyar társadalom nagy része azonos véleményen van, és határozottan nemet mond valamire, amiről joggal érzi, hogy a jövőjét veszélyezteti. E megmozdulásoknak az az igazi jelentősége, hogy valószínűleg egyre inkább tudatosítják a társadalomban: személy szerint Gyurcsány Ferencet el kell távolítani, ezt a kormányt le kell váltani. Ezek szükséges, de nem elégséges feltételei annak, hogy valamilyen megoldást találjunk azon elroncsolódási folyamatok megállítására, amelyek ma Magyarországot nyomják.

Ha elfogadjuk azt a feltételezést, hogy Magyarországon tudatos népirtás zajlik – márpedig ez történik, hiszen 700 ezerrel többen haltak meg az elmúlt 25 évben, mint amennyien születtek –, akkor van egy „bérgyilkos”, aki ezt megteszi, és ezt a szerepet nyilván a kollaboráns struktúrák, illetve a laboráns játssza el. De itt nem elég egyszerűen a bérgyilkos szerepére rámutatni, hanem azt a folyamatot is fel kell tárni, hogy ki a megbízó, illetve miféle globális struktúrák állnak a közvetlen megbízók mögött.

– Ha e két feltétel teljesül, mi lenne a következő lépés?

– Ha az említett feltételek teljesülnének, ez valószínűleg kijózanító hatással lehetne a következő kormányokra is. Ebből a kudarcból – amiben a magyar társadalom jelenleg vegetál –, bármekkora többséggel is győznek egy következő kormányt alkotó erők, legalább annyit kellene tanulniuk, mint annak, amelyik most megbukik. Ugyanis nem lehet onnan folytatni, ahol abbamaradt ez a folyamat. Azt kell megtanulnia a következő kormányoknak, ha nem mondjuk ki, hogy a süllyedésnek az alapvető oka a túldimenzionált birodalmi kifosztás, és nem teszünk eléggé határozott javaslatot a birodalomnak arra, hogy a függési rendszer anyagi és szimbolikus javakat szállító, mozgató szivattyúit hogyan állítsuk át, akkor a reprodukciós katasztrófa elkerülhetetlen.

A lényeg: nem elég apróbb kozmetikázás a rendszerváltás rendszerén, hanem radikális fordulatra van szükség. Teljesen át kell alakítani a birodalmi szivattyúkat, új alkukat kell kicsikarni.

– Gyurcsánynak mennyi ideje lehet még hátra a bársonyszékben annak ellenére, hogy úgy tűnik, teljesen megfelelő emberükre leltek a pénzügyi körök? December 17-én, a végszavazáskor hangyányit megerősödött ugyan, de az kijelenthető: nem olyan fényes már a páncél.

– Emlékezzünk, 2004-ben Gyurcsány mellett Kiss Péter is jelölt volt Medgyessy Péter helyére. Az MSZP döntése előtt egy nappal a Financial Times terjedelmes cikkben foglalkozott az akkori magyar helyzettel. Egy szalagcímben az állt: a magyar szocialisták arról dönthetnek, hogy Tony Blairt vagy Leonyid Brezsnyevet kívánják-e miniszterelnöknek. Amikor a globális gazdasági hatalom zászlóshajójának minősülő Financial Times – ami a világ talán legerősebb véleményhatalmát képviseli – ilyen brutális egyértelműséggel, az elfogulatlanságot a lehető leggátlástalanabbul megsértő módon jelzi, hogy a globális főhatalomnak ki az igazi kiválasztottja, nagyon durva inszinuáció volt személy szerint Kiss Péterrel, de a nem teljesen kollaboráns szocialistákkal szemben is. Az üzenet az volt: mi egy abszolút kollaboránst akarunk a kormány élére. Ez egyértelműen jelzi, hogy ők megtalálták a megfelelő személyt Gyurcsányban, aki valóban kíméletlenül véghez is vitte a főhatalom kívánságait. A mór megtette a kötelességét, a mór mehet. Vagyis elképzelhető, hogy a globális főhatalom is belátja, elhasználódott az emberük, akitől gyorsan, a lehető legkisebb veszteséggel, minél előbb meg kell szabadulni. Nem elképzelhetetlen, hogy ez a folyamat már el is indult. E lehetőség folytatása, hogy a helyére is egy hasonló személyt ültetnek – a globális hatalomgazdaság jól kipróbált ügynökét, legalább fél tucat ilyen személy is számításba jöhet –, ám a stratégia marad a régi.

Másik lehetőség: a főhatalom magán a stratégián is változtathat, így teret nyit a kissé mérsékeltebb, kevésbé gátlástalan kollaboráns szocialistáknak is. Itt akkor képbe kerülhet a józan neokádárista Kiss Péter, vagy a népnemzeti stratégiákban is gondolkodni képes Szili Katalin. Elképzelhető azonban, hogy a globális főhatalom belátja azt is, ebben a formában a kormányzás sem folytatható, tehát kegyesen beleegyezését adja, nem akadályozza meg, hogy a folyamatok egy előre hozott választásokba torkolljanak. Ez azonban a jelenlegi állás szerint a jobboldal, döntően a Fidesz győzelmét hozná. Egy ötven százalék feletti győzelem igen erős felhatalmazást adna a Fidesznek, ebben az esetben pedig a forgatókönyv tovább folytatódik.

Lehetséges, hogy ebbe a helyzetbe a globális hatalom csak úgy menne bele, hogy ha eleve biztosította a leendő Fidesz-kormányon belül, hogy a globalokollaboráns erők legyenek elsöprő fölényben. Ez azt is jelentheti: annyira erősek a jelenlegi struktúra folytatását sürgető kívánalmak, hogy magát Orbán Viktort is megpróbálják ebből a struktúrából elhagyni. Vagy kivonják a globális térbe – hiszen nemzetközi politikai karrierje is van –, vagy pedig, amivel kapcsolatban már találgatások is zajlanak, Orbán Viktort köztársasági elnöknek jelöli a jobboldal a megfelelő időpontban. Olyan markánsan akarja ez a főhatalom tovább folytatni, folytattatni az uralkodó garnitúrával a globalokollaboráns magatartást, hogy Orbán Viktort ki is tiltja az uralmi mezőből, ha az érdeke azt kívánja. (MNO)