Vizsgálat indul a gyöngyösi kórházban kialakult káosz miatt 2008. január 10. 14:53 MNO
Hivatalból vizsgálatot indított az Egészségbiztosítási Felügyelet, miután a Hír Televízió csütörtökön bemutatta, hogy a kazincbarcikai kórház üzemeltetésére is pályázó Hospinvest Zrt. által tavasz óta működtetett gyöngyösi Bugát Pál Kórházban milyen körülmények között gyógyítanak. Az ügyben adatokat kérnek be, tanúkat hallgatnak meg, és helyszíni szemlére is kimennek a felügyelők.
Nézze meg a Hír Televízió felvételét! VIDEO
Az egyik idős beteg hölgy elmondása szerint annyira zsúfoltak a kórtermek a gyöngyösi kórházban, hogy őt is csak egy folyosón lévő ágyra tudták lefektetni. A 87 éves hölgy vérző nyombélfekéllyel került a gyöngyösi kórházba. Úgy vizsgálták és kezelték az orvosok, hogy közben a látogatók jöttek-mentek a folyosón. Azt mondta az egyik legmegalázóbb az volt, hogy - bár nem magatehetetlen - bepelenkázták ok nélkül, szerinte azért, mert kevés a nővér, az ápolók három ember munkáját végzik nap mint nap.
Kovácsy Zsombor, a vizsgálatot indító Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke azt mondta: meghallgatják a kórházbirodalmat építő céget is, adatokat kérnek be, tanúkat hallgatnak meg, és helyszíni szemlére is kimennek a felügyelők. Megvizsgálják azt is, hogy mely osztályokon, és mióta van ekkora zsúfoltság, és okozhatta-e azt például tömegbaleset vagy járvány.
A felügyelet elnökének feltételezése szerint nem az ágyszámleépítés, hanem betegirányítási hibák okozhatják a gondokat. A gyöngyösi kórház üzemeltetését tavaly tavasszal vette át a Hospinvest Zrt. A magáncég működteti a kiskunhalasi és a hatvani intézményt is, most pedig az egrire pályázik. A Heves megyei kórház folyosói tele vannak ágyakkal és betegekkel.
A Hír Televízió rejtett kamerás felvételein jól látszik, ahogyan az egyik beteg lefekszik a kórház folyosóján található betegágyra, majd egy rokona takarja be. A szűk folyosókon, ahol betegek alszanak, rengeteg a látogató. A helyiek azt mondják, míg az önkormányzat kezében volt a kórház, nem voltak ilyen állapotok az intézményben.
A Hír Televízió nem tudta elérni a Hopspinvest Zrt. képviselőit. A cég először a hatvani kórházat szerezte meg tavaly, amikor a szocialista többségű önkormányzat pályázat nélkül adta át a működtetési jogokat, azóta az alkalmazottak 20-30 százalékát elküldték.
(hírTV)