Rászorul? Lánchíd Rádió 2008-03-28
Medgyessy kérelmezi a másfélmilliós emelt nyugdíjat
Medgyessy Péter kérelmezi a másfél millió forintos álomnyugdíjat. Ennyi jár azoknak a miniszterelnököknek, akik már elérték a nyugdíjas kort. Eddig csak a volt köztársasági elnökök kaptak kiemelt nyugdíjat, a miniszterelnökök nem. Boross Péter nem kéri azt, Horn Gyula esetében kérdés, megkaphatja-e. Egy átlagnyugdíjas majdnem három év alatt kap másfél millió forintot. Egy volt miniszterelnöknek ezentúl egy hónapra jár ennyi pénz. Ezt Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője javasolta, a parlament pedig elfogadta. Herényi ezzel kapcsolatban elmondta: ugyanakkora összeget kapnának a volt kormányfők, mint a volt köztársasági elnökök, mivel Magyarország nem prezidenciális hatalom, így a kormányfő nagyobb alkotmányos felelősséget visel.
Az emelt nyugdíj feltételei, hogy a volt miniszterelnöknek el kell érnie a nyugdíjkorhatárt, és nem lehet más jövedelme. Hárman jöhetnének szóba, egyikük éppen Herényi párttársa, Boross Péter, akinek képviselőségéről is le kellene mondania. Boross azonban nem mond le a képviselői mandátumáról, mert mint kifejtette, a politikai szerepvállalást hivatásának tartja.
Medgyessy Péter viszont azt mondta, ő kérelmezi a nyugdíjat. Bár utazó nagykövetként nem kap pénzt, cégében ügyvezető, erről a tisztségről lemond, így jogosult lesz a havi másfél millióra. Horn Gyula betegsége miatt nem adott le vagyonnyilatkozatot, így tiszteletdíjat sem kap. De, hogy megkapja-e a kiemelt nyugdíjat, még nem lehet tudni.
Titkos elnökségi ülést tartott az MSZP ťťLánchíd Rádió 2008-03-28
Gyurcsány Ferenc részvételével titkos elnökségi ülést tartott pénteken az MSZP. A párt Harmadik Hullám Platformjának vezetője Mesterházy Attila a vége előtt otthagyta a több órás tanácskozást. Mesterházy a napokban felvette a kisebbségi kormányzás lehetőségét és arra szólította fel a miniszterelnököt, hogy az SZDSZ tisztújítása után haladéktalanul kezdeményezze a koalíciós szerződés újratárgyalását. Szili Katalin házelnök akkor azt mondta: az MSZP döntéshozó testületeinek foglalkoznia kell a javaslattal. Szili, habár nem tagja az elnökségnek, jelen volt a tanácskozáson.
A hírTV információi szerint a holnapi budapesti pártértekezlet előtt még reggel újra összeülnek a platformok vezetői.