Gyurcsány Debrecenben - nem volt atrocitás 2007. május 4. 18:37 MNO
Bár a debreceni Kossuth téri tüntetők készültek Gyurcsány Ferenc "méltó fogadására", a miniszterelnök akadálytalanul léphetett be pénteken délután az Aranybika szállóba, ahol helyi szocialista politikusokkal találkozott.
A sajtó ugyan hivatalosan nem értesült az MSZP elnökének részvételével rendezett pártfórumról, de Ágoston Tibor, a debreceni Kossuth téri tüntetők szóvivője egy nappal korábban a sajtónak is elküldte felhívását, amelyben spontán véleménynyilvánításra szólított fel Gyurcsány Ferenc érkezésének időpontjára.
Néhány tüntető össze is gyűlt az Aranybikánál pénteken délután, de a szálló környékét a miniszterelnök megérkezése előtt kordonokkal lezárta és kiürítette a rendőrség, az újságírókat pedig felszólították, hogy menjenek be a szálló halljába.
Gyurcsány néhány perccel fél öt előtt érkezett meg feleségével, s az őt üdvözlő helyi szocialista politikusokkal együtt ment a Bartók-terembe, ahol megkezdődött a zártkörű pártfórum. Debrecen a második állomása annak a látogatássorozatnak, amelynek során a pártelnök-kormányfő és a pártelnökség tagjai a szocialista párt megyei és vidéki városi szervezeteinek vezetőivel találkoznak, nem hivatalos formában.
Gyurcsány csütörtökön a nógrádi megyeszékhelyen, Salgótarjánban vett részt hasonló, zártkörű rendezvényen. A megyei és városi vezetőkkel történő találkozásokon - az MTI szocialista körökből származó információi szerint - pártszervezeti és aktuálpolitikai kérdéseket vitatnak meg az MSZP vezetői. A debreceni MSZP-fórum idején mintegy százan gyűltek össze az Aranybika előtti Kossuth téren a több mint kétszáz napja tartó engedélyezett Gyurcsány-ellenes tüntetésen.
A tüntetők azt kiabálták, hogy Gyurcsány takarodj!, miközben kihangosítva bejátszották a miniszterelnök tavalyi balatonőszödi beszédének néhány részletét. A helyi szónokok szerint Gyurcsány neve nem más, mint a hazugság szinonimája Európában, és ebből nem kér Debrecen.
A rohamrendőrök sorfalat álltak az Aranybika szálló és a mellette lévő épület között, miközben a pártelnök-miniszterelnök távozott.
MTI