Bajnai Gordon már tudja Nyiri János gondola.hu 2008. május 22. 15:33
Legalábbis az derül ki az ártatlan tekintetű miniszter HVG-nek adott interjújából, hogy ő már belátta: a Fidesz kritikája nagyon is megalapozott. Azon változtatások szükségesek, amelyeket a narancsos ellenzék szorgalmaz évek óta. Bajnai szerint azonban nem kell állandóan személyi kérdésekkel foglalkozni.
Három helyen nagyon sürgősen be kell avatkozni. Az első a munkahelyteremtés, amihez a közteherviselés átalakítására is szükség van, a második a munkára késztetés, amely képzéssel is párosul, a harmadik pedig a beruházásösztönzés korrekciója. Magyarországnak az unió átlagát 2 százalékkal meghaladó, fenntartható, egészséges szerkezetű gazdasági növekedésre van szüksége, különben nincs esély a felzárkózásra ezzel a minden részletében helytálló elemzéssel lepi meg a HVG olvasóit a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Bajnai Gordon tehát tudja, mi a baj, sőt a gyógymódban sem tud jobbat, mint amit az ellenzék részint évek óta mond, részint meg is valósított 2002 előtt, kormányon.
Részletezi is az interjúban a miniszter, hogy a segélyezés (köz)munkához kötése nem ördögtől való dolog (hát a stílus kitől való?), továbbá hogy a foglalkoztatást terhelő adókat és járulékokat csökkenteni kell.
A HVG-nek adott miniszteri nagyinterjú tartalma sokban helyes és üdvözlendő. A baj csak az, hogy a lap segít a miniszternek a kínos kérdés elkerülésében. A tabu a következő: Ki tehet erről? Ki a felelős a válságért?
A válasz minden vonalon ugyanaz kellene, hogy legyen: akik 2002 óta vezették az országot a felsorolt kisebb-nagyobb csapdákba. Ha Bajnai Gordon komolyan gondolja, amit mond, akkor fölkel a székéből, és ezt javasolja az egész kormánynak.
Bajnai egyébként a társadalmi mentalitás megváltoztatását is sürgeti: Aki vállalkozni, dolgozni szeretne, aki családfenntartó óhajt lenni, és nem olyasvalaki, akit a közösség tart el, aki egyetemre jár, és abban érdekelt, hogy a diplomája érjen valamit, aki nyugdíjas, és azt várja, hogy járandóságának értéke ne csökkenjen, mind-mind abban érdekelt, hogy a gazdaság 4-5 százalékkal nőjön évente, mert akkor lesz mit elosztani. Aki a lelkére, a szívére hallgat, pontosan tudja ezt hacsak nem tévesztik meg populista szólamokkal. Két veszély van: csodavárás és reményvesztés. A csodavárás majd jön valaki, aki mindent egy csapásra megold elkábít, a reményvesztés pedig lefegyverez.
Elvben mélyen egyetértünk. Viszont mit mond fél oldallal arrébb a "nemzeti" miniszter?
Szerintem nem kellene állandóan személyi kérdésekkel foglalkozni. Ez megy évek óta. Sokkal fontosabb, hogy bárki lenne kormányon, ugyanazokkal a problémákkal találná szembe magát, mint mi. Ha az ellenzék mostani vezére ülne itt, ő se nagyon tudna más választ adni, mint hogy javítani kell a gazdaság versenyképességét, különben a szekér beleragad a kátyúba.
Szóval azért kell nekik kormányozniuk, mert más is megszorító intézkedéseket hozna, és a személyi kérdések másodlagosak amikor az MSZP és az SZDSZ hibáiról, dilettantizmusáról, olykor politikai bűneiről van szó. (Képzeljük el, hogy Hitler előjön a bunkerből, és kifejti: nem érdemes a személyi kérdéseket feszegetni, most az újjáépítésre kell koncentrálni.)
Csakhogy a világ nem így megyen. Bizony hogy kell időnként személyi kérdésekkel is foglalkozni, s a népszavazás mutatja: éppen most van itt az ideje a személyi kérdéseknek. Lehet persze negligálni 3,3 millió ember véleményét, de annak az útnak a vége bizonyosan a szakadék. Bajnai meg az MSZP meg a HVG meg a baloldal reménykedhet benne, hogy nem de a világtörténelem tanítása egyértelmű.