Az SZDSZ kettős játéka 2008-05-14 Magyar Hírlap
Tölgyessy Péter mindenkinek megfelelő miniszterelnököt javasol.
A Fidesz kezében igazán csak egy erősebb eszköz van, a konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtása nyilatkozott az InfoRádiónak Tölgyessy Péter politikai elemző. E nélkül a baloldal dönthet az előre hozott választásról, és még az is elképzelhető, hogy újrakötik a koalíciót. A politológus egy olyan miniszterelnök-jelöltben látná a megoldást, akire az SZDSZ nehezen tudna nemet mondani. Egy ilyen személy jelölésével végre kiderülne, hogy hol állnak a szabad demokraták, hiszen egyértelműen igennel vagy nemmel kellene szavazniuk Gyurcsány Ferencre.
Az SZDSZ-szel biztosan nem találnánk olyan közös miniszterelnök-jelöltet, aki maga mögött tudná a többséget kommentálták Tölgyessy felvetését lapunknak a Fidesz vezető köreiből.
A Fideszben kizártnak tartják, hogy a látszatellenzéki SZDSZ valóban meg szeretné buktatni a mostani kabinetet. Szerintük egyértelmű az is, hogy csak előre hozott választással alakulhat új kormány, mert csak ezzel biztosítható az erős felhatalmazás a válság megoldására. Tölgyessy szerint egy közösen megválasztott új miniszterelnöknek csupán annyi lenne a feladata, hogy valamikor jövő tavasszal lebonyolítsa a tisztességes előre hozott választást, és az őszi költségvetési vitában vigyázzon arra, hogy ne kezdődjön máris állami túlköltekezés. Az elemző bírálta az SZDSZ-t, mert a kormányszerkezet átalakításának megszavazásával úgy viselkedett, mintha továbbra is tagja lenne a koalíciónak. Ez azt az üzenetet hordozza magában, hogy majd később is megszavaznak törvényjavaslatokat, tehát el lehet lavírozni a kisebbségi kormányzásban akár még két évig is. Tölgyessy nem érti az SZDSZ lépését, szerinte így nem lehet visszaszerezni a támogatókat.
Az általa szorgalmazott konstruktív bizalmatlansági indítványt már többen felvetették, hiszen az alkotmány szerint ciklus közben a parlament csak ezzel a módszerrel tudja elmozdítani a miniszterelnököt, illetve a kormányt. A kezdeményezéséhez a képviselők egyötödére van szükség.
Az indítvány azért konstruktív, mert tartalmaznia kell az új kormányfő személyére vonatkozó javaslatot is. Az Országgyűlés egy szavazással dönt a regnáló kormány elleni bizalom megvonásáról és az új miniszterelnökről. A bizalmatlansági indítvány elfogadásához a parlament abszolút többségének, 194 képviselőnek az igen szavazata szükséges. Ha az indítvány alapján a parlamenti képviselők többsége bizalmatlanságát fejezi ki, az indítványban új kormányfőnek megjelölt személyt megválasztottnak kell tekinteni. Az indítvány feletti vitát és szavazást legkorábban a beterjesztéstől számítva három nap múlva, de nyolc napon belül kell megtartani.
Fricz Tamás szerint Tölgyessy javaslata felesleges átmeneti állapothoz vezetne. A politológus úgy látja: a parlament önfeloszlatásának kezdeményezése lenne a megoldás, mert az SZDSZ és a Fidesz között fennálló politikai, ideológiai és programbeli különbség annyira erős, hogy szinte lehetetlen olyan személyt találni, akit a két párt egy konstruktív bizalmatlansági indítványban meg tudna nevezni. Egy így felálló, nem választással mandátumot szerző kormánynak ráadásul szintén nincs legitimációja. A politológus az SZDSZ keddi döntéseivel kapcsolatban óvatosabb, mint Tölgyessy. Szerinte például egyes interpellációk elutasítása azt jelzi, hogy a szabad demokraták másképp viselkednek. Az általa felvetett megoldás ha többséget kap előre hozott választást eredményez, amelyet az önfeloszlatás kimondása után három hónapon belül kellene megtartani.
Simon Attila alkotmányjogász elmondta, a feloszlatást akár egy képviselő is kezdeményezheti azzal, hogy erről határozati javaslatot nyújt be a parlamentnek. A konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal ellentétben az önfeloszlatásról szóló határozati javaslat tárgyalására azonban sem az alkotmány, sem a házszabály nem ír elő speciális szabályokat, időkorlátokról egyik jogszabály sem rendelkezik.
Miért lenne az SZDSZ érdeke, hogy megbuktassa a kisebbségi szocialista kormányt, és előre hozott választásokon hatalomra segítse a Fideszt? A jobboldaliak úgyis azzal kampányolnának, hogy az elmúlt két ciklusban alapvetően az történt, amit a liberálisok akartak, ezért ők a fő felelősök az ország tönkretételében érvelt Tölgyessy elemzésére célozva egy neve elhallgatását kérő vezető szocialista politikus.
"Nem lenne szükség konstruktív bizalmatlansági indítványra, elég lenne, ha a Fidesz képviselői bejönnének a parlamenti szavazásokra" reagált lapunk kérdésére Horn Gábor, utalva arra, hogy kedden több interpellációt sok jobboldali képviselő hiányzása miatt fogadott el a parlament.
--------------------------------------------------------------------------------
Magyar Moncloa-paktum
Új egység megteremtését sürgeti Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Az ellenzék vezetője szerint a Magyarországon létrejött új többség, amely a népszavazáskor átütő erővel meg is mutatta magát, arra való, hogy Magyarországon új egyezségek jöjjenek létre, mert a régiek felbomlottak. Orbán ezt annak kapcsán mondta, hogy volt kormányának kancelláriaminisztere, Stumpf István szerint a Fidesz kormányzását az 1977-es spanyolországi, a diktatúrából a demokráciába való békés átmenetet biztosító Moncloa-paktumhoz hasonló társadalmi szerződés megkötésével kell kezdeni.
MH-összeállítás