Seszták Ágnes: A Böszme paprikajancsizik 2008. február 28. 08:23 MNO
A gazdaságot a multicégek tartják össze, a szolgáltatásoknál teljes az anarchia (akár 36 ezer forintért cserélnek ki egy biztosítékot), a kulturális élet egy zárt társaság nézhetetlen filmjeiből, ragacsos színházi produkcióiból és az egysejtűek ízlésére hangolt televíziós produkciókból áll össze.
Az egészségügy és az oktatás tönkretéve, a vidékre kimondták a halálos ítéletet, az adók és az árak folyamatosan emelkednek. És még itt is, és most is képesek olyan döntéseket hozni, ami bámulatra készteti az edzett közvéleményt. Gyurcsány meghirdeti a baloldali polgárosodást, miközben a rá szavazó híveinek több mint ötven százaléka nyugdíjas. Íme, a milliárdos, akinek évente százmilliós osztaléka van, és pici vagyonokat vizionál. Ez is blöff, ebből sem lesz semmi, mint a 300 milliárdos adócsökkentésből, amit beígért majd valamikorra.
Gyurcsány Ferenc a hazudozás virtuóza. Mintha az őszödi beszédet nem ő, hanem az ellenzék vezetője mondta volna el. Határozottan nyilatkozza bele a kamerába: a Fidesz az, amelyik hazudik reggel, délben és este. Ez már a végjáték, srófolni az indulatokat: az egészségügyi reformnak túl sok a halottja, a magyar népesség egyre gyorsabban fogy, a gigantikus lopások egyre gyakrabban lepleződnek le, mindent elönt a félelem és a bizonytalanság. A kormány tagjai testőrök nélkül nem mernek az utcára menni. Gyurcsány ígéretei végére ért, és közben semmiből sem tanult.
Egyetlen biztos pontja maradt: beteges, nem szűnő féltékenysége Orbán Viktorra. A magát szerényen államférfinak képzelő Gyurcsány örökösen arról prézsmitál, hogy a másik embert tisztelni kell, majd ezt illusztrálandó paprikajancsinak nevezi ellenfelét. Ne csodálkozzon hát, amikor az első pofon elcsattan majd. Azon hívei kezétől, akiket ilyen módon biztat az erőszakra.