grizzlybear

Jön a magyar hitelválság?      Napi Gazdaság  2007. november 27., kedd 07:25

Egy év alatt 20 százalékkal nőtt a lakossági hitelállomány, miközben a megtakarítások oldalán nem történt érdemi változás. Egyre több a rossz hitel és a BAR-listás ügyfél. A megszorítások miatt jelzáloghiteleket veszünk fel a napi megélhetésre is.

Az elmúlt hetek információáradata között kissé megbújt az MNB harmadik negyedéves összefoglalója a pénzügyi szektor hitel- és betétoldali állományváltozásáról. Holott az adatok aggodalomra adnak okot.

Jelentős mértékben, éves szinten 20 százalékkal nőtt a lakossági hitelállomány, elsősorban a lakossági jelzáloghitelek töretlen népszerűségének köszönhetően. Ez önmagában még örvendetes lenne, de ezzel szemben a betéti oldalon nem történt érdemi állományváltozás.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy a bankok rosszhitel-állománya és a BAR-listás ügyfelek száma is folyamatosan és jelentős mértékben növekszik, akkor az irány mindenképpen elgondolkodtató. A tendencia bizony már középtávon is veszélyes lehet, és egy speciális "magyar subprime-válság" rémét vetítheti előre.

Két fontos szempontot érdemes kiemelni. Egyrészt a tények egyértelműen azt mutatják, hogy a megszorító intézkedések hatásai már mikroszinten érezhetők, hiszen igazolni látszanak azokat a napi banki értékesítői tapasztalatokat, hogy az ügyfelek már nem csak a rövid futamidejű személyi kölcsönöket, de a klasszikusan nem ezt a célt szolgáló jelzáloghiteleket is a napi fogyasztásuk – még pesszimistábban: a család napi megélhetésének – finanszírozására fordítják. Azaz egyetlen vagyoni tartalékukat élik fel és sok esetben veszélyes adósságspirálba lépnek be.

Másrészt sajnos mind a hitelfelvételi kedv és kényszer, mind pedig a banki termékek – a devizahitelek bevezetése, a hosszabb futamidő, a szabad felhasználású termékek, legtöbb esetben a jövedelemvizsgálat hiánya – "fejlődése" azt eredményezte, hogy a hitelfelvételi hullám elérte azt a társadalmi réteget, ahol már az ügyfelek pénzügyi kultúrája bizony igen hiányos.

A pénzügyi kultúra fejlesztése elsősorban oktatáspolitikai feladat. De mi történjen a már felnőtt lakossággal, mit tehetnek a bankok? Jelenleg annyit tesznek, hogy a növekedési kényszerüknek megfelelően rövid távon tekintenek előre és csak kiszolgálják az ügyfeleket, nem túl sokat foglalkozva azzal, hogy az asztal túloldalán ülő fél vajon megértette-e teljesen az aláírásra kerülő szerződések rá nehezedő súlyát. A PSZÁF, mint a fogyasztóvédelem fő intézménye minden tőle elvárhatót megtesz, de ez is kevésnek tűnik.

Meg kell hogy állapítsuk baj van. Méghozzá egyre nagyobb baj. Bárcsak azt mondhatnám úgy tűnik, de nem csak úgy tűnik, hanem úgy is van. A magyar emberek nem igazán akarnak szembesülni azzal, hogy bármilyen megszorítás végső végrehajtója nem más, mint ő maga, az állampolgár. Most ne is elemezgessük azt, hogy melyik megszorítás jó vagy rossz, illetve mennyi hatása van a gazdaságra. Egy biztos, hogy a fogyasztói árak növekedése mellett csökkenő támogatások és némileg növekvő adóterhek jelentős többletkiadást okoznak az egyéneknek és családoknak, végső soron a reáljövedelem jelentősen csökkent az utóbbi időben.

Mit lehet ilyenkor tenni ? Fogjuk a nadrágszíjat, és szűkebbre húzzuk otthon, legalábbis értelmes szinten nincs más megoldás. Nem hiszem, hogy van háztartás, ahol ne lehetne megtalálni azokat a csatornákat, ahol még mindig jelentős pénz áramlik ki olyan dolgokra, amit meg lehetne fogni. Azonban egy rendkívül sajnálatos tényt figyelhetünk meg ma Magyarországon. Azt kell mondjuk a magyar ember sajnos kicsit bután viselkedik, valahogy úgy, ahogyan egy gyerek nem akarja megérteni, hogy most miért van kevesebb a családban. Magyarországon nagyon sok nagy gyerek van, aki egyet tud csak a fejében tartani, hogy neki márpedig szüksége van arra, amit eddig megkapott. Mit tesz ilyenkor a magyar ? Lássuk a tényeket.

Az utóbbi egy évben a betéti állomány gyakorlatilag nem változott, miközben az amúgy is óriási hitelállomány 20 %-kal nőtt, és ami ebben talán még elszomorítóbb, hogy ezen belül is az általános felhasználású jelzáloghitelek aránya. Természetesen tovább duzzad a BAR – a nem fizető adósokat gyűjtő – lista. Ugyanis arról van szó, hogy Magyarországon a pénzügyi kultúra hiányában az emberek nem a szokásos módon használják a hitelt, ahogyan kellene. A hitelnek is meg volna a maga helye, hiszen egy kedvező hitel ingatlan vásárlásra fordítva valószínűleg többet hoz a tulajdonosának hosszú távon, mint amibe kerül. Ugyanilyen lehet egy vállalkozásban a gépjármű vagy eszközfinanszírozás, ahol a vállalkozás a hitel költségének többszörösét is kitermelheti. De itt nem erről van szó. Az emberek egyszerűen egy életszínvonalat biztosítanak maguknak a hitelekből, annak kilátása nélkül, hogy a hitelt valaha vissza tudják fizetni. Hiszen, ha eddig kevés volt a pénz az általuk kívánt megélhetési szint biztosítására, akkor mitől változna ez a jövőben ? Sőt, nyilvánvaló, hogy egy ideig még biztosan nehezebb lesz, tehát egyértelmű süllyesztő ez az adósságspirálban. Megkezdődött egy másik nagyon szomorú tendencia, ami azért is meglepő, mert még itt sincs a tél. Ez pedig nem más, mint a közüzemi befizetések elhanyagolása. A Díjbeszedő Zrt.-nek az utóbbi hónapokban ugrásszerűen megugrott a kintlévősége, ami szintén azt bizonyítja, hogy az emberek minden módszert igénybe vesznek azért, hogy valamilyen módon keresztfinanszírozzák azt, hogy nem szeretnének megszorítani otthon. Ne is beszéljünk arról, hogy mekkora lehet az egyéb irányba valamilyen módon felhalmozott adósságállomány, netalán a magánszemélyek irányába felgyűjtött tartozás. És még csak most jön az értelmetlen kiadások legnagyobb generálója, a karácsony.

Azt hiszem el kellene rugaszkodni attól a gyerekes állásponttól, amit ma a magyar társadalom gyakorol. Egyszerűen meg kellene próbálni szembesülni azzal a ténnyel, hogy vagy magasabb termeléssel finanszírozzuk a családok anyagi terheit vagy engedünk a megszokott életszínvonalból, de semmiképpen nem a valamilyen irányba fennálló adósságállományunk növelésével próbáljuk meg fenntartani az életünket. Ideje volna egy napnál vagy egy hétnél tovább gondolkozni, és valamiféle hosszú távú jövőperspektívát felállítani. Ahol nem csak a következő hónapra vannak terveink, de azt is tisztán látjuk, hogy hosszú távon mit szeretnénk tenni és hogyan fogjuk tovább csinálni. Hogy ne akkor kelljen kétségbeesetten sírni, amikor már késő lesz, és közben másokra mutogatni, meg mindenkit okolni, csak egy valakit nem. Magunkat, aki egyszer úgy döntött, hogy értelmetlenül oldja meg az életében felmerült problémákat. Mert egyben teljesen biztosak lehetünk, mégpedig abban, hogy ez ami most megy, az nem megoldás.