Megyeri Dávid: Botránypárttá válik az MSZP 2007. szeptember 25. 9:58 MNO
Bizonyos emberek, így Lendvai Ildikó is, elképesztő bravúrokra képesek. Nekik még Zuschlagról is a Fidesz jut az eszükbe. A frakcióvezető asszonyt kifejezetten nehéz volt megfékezni, és emlékeztetni arra a Kereszttűzben, hogy ne az ellenzéki párt és szövetségeseinek vélt múltbeli dolgaival akarjon foglalkozni. Ugyanígy az egyik kereskedelmi csatorna magát magas intellektuális röptűnek tartó műsorvezetője is láthatóan indignálódott volt tegnap, amiért Zuschlag János kapcsán nem tudja a polgári politikusokat rágalmazni. Az MSZP-s agitpropos hölgy egyébként a közhiedelemmel ellentétben csak annyit mondott, hogy "talán okosabbak, megfontoltabbak lehettünk volna" Zuschlag kapcsán, így egyáltalán nem ismerte el, hogy bármiben is hibázott volna a nagyobbik kormánypárt. Saját pártja és a kiskunhalasi MSZP-elnök (merthogy máig rengeteg funkciója van Z. Jánosnak) hibájául inkább csak azt rótta fel, hogy "ezt ő is elügyetlenkedte, és mi is elügyetlenkedtük". Tehát nem is az a gond, hogy folyamatosan bűnözött, csalt valaki bűntársai segítségével, csupán az, hogy nem volt elég ügyes. Ő ezek szerint nem tudta "trükkök százait" bedobni, mint a Nagy Őszödi Böszme, hogy ne derüljön fény a disznóságokra, s csak ezért kellene párttagságát felfüggesztenie. Hisz kiderült az is, hogy az ifjú baloldaliak nem csináltak titkot a fiktív egyesületek alakítása körüli nagy bizniszből párton belül sem. Még külön formanyomtatványt is köröztek ebből a célból. Akkor viszont Lendvai, Gyurcsány és a többiek akár tudhattak is az üzelmekről. Úgy is mondhatjuk: ha nem tudtak róla, az a ciki, ha meg igen, akkor az - és úgy hívják, hogy bűnpártolás. Gyurcsány a "trükkök százai" kapcsán talán erre is gondolt, "amiről jobb, ha nem tudtok". De hát egy miniszter hogy ne tudott volna arról, mi zajlik a rábízott intézményben, illetve saját dolgozószobájában? A felelős miniszteri poszt ugyanis éppen ezt jelenti: felel beosztottjainak, főleg államtitkárainak munkájáért. Hívják az illetőt akár Szilvásy Györgynek. Aki (állandó jellegű) főnökéhez hasonlóan soha, semmiért nem vállalja a felelősséget.
(Magyar Nemzet, 2007. szeptember 25.)