Átadták a Fidesszel szövetséges hét szervezetnek a Szentkirályi utcai Szövetségesek Házát, a párt egykori székházát. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a megnyitón kiemelte: ez a ház az eddigi szövetségkötés szimbóluma, és egyúttal lehetőség a közös sikerek elősegítésére. Az eseményen jelen voltak a Fidesz szövetségesei. A Nemzeti Fórum részéről Balsai István, a Magosz elnöke Jakab István, a Vállalkozók Pártját Hermann István képviselte, a Lungo Dromot Farkas Flórián, a Kisgazdákat Túri Kovács Béla, a Fidelitast pedig Szijjártó Péter.
A szövetség története
Orbán Viktor rendhagyónak nevezte a Szövetségek Házának bemutatását. "A május 19-20-i kongresszus előtt már nem akartunk nagyszabású rendezvényt összehívni, ezért sajtótájékoztató keretén belül mutatjuk be a házat" - érvelt a Fidesz elnöke, kiemelve: a Fidesz széles szövetséget kíván létrehozni Magyarországon. Mint fogalmazott a szövetség alapja a kölcsönös bizalom, a hűség és a kitartás.
Ha ezek a dogmák nem szenvednek csorbát, akkor a szövetség beteljesíti célját - hangsúlyozta Orbán Viktor, arra emlékeztetve, először 1994 augusztusában kívántak szövetséget létrehozni a KDNP, az MDF és a Fidesz részvételével. Akkor ez nem sikerült, de a második próbálkozás 1996-ban már igen - folytatta -, kiemelve: a polgári erők ennek a szövetségnek köszönhetően alakíthattak kormányt 1998-ban. Hozzátette: így jöhetett létre a rendszerváltás utáni legsikeresebb kormány, ami számos újítást hozott. Orbán Viktor példaként az önálló gazdasági minisztérium létrehozását, a kancellária típusú kormányzás megteremtését, a kétéves költségvetés bevezetését, és a nemzeti újraegyesítésre való törekvéseket említette.
Ugyanakkor elismerte azt is, hogy a szövetség 1998 és 2002 között nem építette tovább magát, ami az országgyűlési választások vereségéhez vezetett. Mint folytatta, a szövetség megerősítése érdekében hozták létre a polgári köröket, majd alakították a Fideszt európai néppárttá, ami a 2004-es uniós választási győzelem alapköve volt. "2006-ban ez a szövetség nem tudta legyőzni a hazugságokat, mert nem volt elég erős hozzá, ám ahhoz igen, hogy tovább erősödjön, és történelmi győzelmet érjen el az őszi önkormányzati választásokon" - fűzte hozzá Orbán Viktor, kiemelve: a Fidesz és szövetségesei számára a jövő nagy lehetősége az új többség létrehozása, megerősítése és tartóssá tétele, amely szerinte nem egyszerűen a pártpolitikai erőviszonyokban jelent majd gyökeres változást, hanem lehet, hogy lezárja 17 év eddigi pártfejlődését, és egy új szakaszt, új pártstruktúrát, új politikai kultúrát, más erőviszonyrendszert hoz létre Magyarországon. Hozzátette: az új többség létrejötte merőben új fejezetet nyithat a magyar közéletben.
A szankció-Gyurcsány valós
"De az igazság ez. Az a helyzet, hogy ma a hazugság szinonimája a magyar miniszterelnök neve Brüsszelben" - mondta a Fidesz elnöke. Hozzátette: akik nem túl jóindulatúak Magyarországgal szemben, azok nem is a miniszterelnök nevét, hanem egyszerűen a magyarokat azonosítják a hazugsággal. "Ne lepődjünk meg, hogy minden, ami hazugsághoz, szószegéshez, becsapáshoz, megtévesztéshez, meg félrevezetéshez kapcsolódik, az egész európai szintéren asszociálnak ránk, és ilyen gúnyneveket adnak tervezett intézkedéseknek" - mondta. Hangsúlyozta: sajnálja, hogy így van, és azért sem nagyon akar erről beszélni, mert van "épp elég behorpadás a magyar önbizalmon", nem kell még tovább gyengíteni azt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a bizalmat a legnehezebb újraépíteni az európai politikában, de még Magyarországon is, pedig a magyar nép jobban hozzá van szokva, hogy az orránál fogva vezetik, míg Európa ettől elszokott.
A Fidesz elnöke leszögezte azt is, hogy egyetlen hazugsággal mindent le lehet rombolni, és nem lehet egyetlen igazmondással úgy csinálni, mintha mi sem történt volna, csak évek kitartó munkájával lehet újraépíteni a bizalmat. "Nem könnyű ma magyarnak lenni az Európai Unióban, viszont más választásunk meg nincsen" - fogalmazott. Orbán Viktor szerdán Brüsszelben közölte: a Fidesz újjá akarja építeni Magyarország szavahihetőségét az Európai Unióban. Mint fogalmazott, fájlalja, hogy a folyosón lassan mindenki csak "szankció Gyurcsány" néven emlegeti azt a készülő uniós szabályt, amelynek értelmében büntetni kell a hamis adatszolgáltatást vagy nemzetállami hazugságokat.