A vizitdíj első napja: sorbanállás, idegeskedés 2007. február 15. 16:49 MNO
Mindenki vesztett - Kóka nyert?
Országszerte sorállás alakult ki a vizitdíj befizetésének első napján az orvosi rendelőkben. Molnár Lajos a vártnál nyugodtabbnak nevezte a vizitdíj első napját, Éger István, a Magyar Orvosi Kamara Elnöke ugyanakkor több jogszerűtlen esetről tájékoztatott. A Fidesz álláspontja szerint a vizitdíj bevezetésének egyetlen nyertese Kóka János gazdasági miniszter volt cége.
Itt valami rendezvény van? - kérdezte egy vizsgálatra érkező beteg csütörtökön kora délelőtt Kaposváron a kiemelt státuszú Kaposi Mór Oktató Kórház előtt várakozók egyikétől, látva az üvegfalon túli embertömeget. Az intézményben reggel 7 és 9 óra között 200 betegnek tudtak nyugtát adni, illetve sorszámot a megfelelő osztályokra. Vas megyében a tudósító több orvosi rendelőben zsúfoltságot tapasztalt, ám ez nem egyedül a vizitdíjnak köszönhető, hanem annak is, hogy egyre több az influenzás megbetegedés. A szegedi önkormányzat rendelőintézetében délelőtt gördülékenyen, szinte várakozás nélkül befizethették a betegek a vizitdíjat. A budapesti MÁV Kórház és Rendelőintézetben három sorban kígyóztak a betegek arra várva, hogy befizethessék a vizitdíjat. A megkérdezettek "felháborítónak" tartották a 300 forintos vizitdíjat.
Éger: Jogszerűtlen esetek
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a vizitdíj beszedésével kapcsolatban több jogszerűtlen esetről tájékoztatott. 18 éves kor alatt alanyi jogon jár az orvosi ellátás, semmilyen esetben nem lehet vizitdíjat beszedni. Ez alól olyan esetek sem képeznek kivételt, mikor nem indokolt sürgősségi ellátás igénybevételéről van szó. Éger a nyilvánosság előtt is szeretne tiltakozni a jogszerűtlen vizitdíj-beszedések ellen. Egyes kórházak az ügyeletes orvossal szeretnék beszedetni a vizitdíjat, holott erre a célra az intézménynek kellene biztosítania egyéb lehetőséget. Éger elmondta: az orvosok nincsenek berendezkedve ilyen jellegű feladatok ellátására.
Molnár: húszmilliárd a vizitdíjból, csökkenő hálapénz
Molnár Lajos, a szaktárca vezetője szerint a vártnál nyugodtabban telt a vizitdíj befizetésének első napja az egészségügyben. Molnár a Liberális Egészségügyi Tanács csütörtöki ülése után azt mondta, körülbelül 20 intézmény vezetőjével beszélt személyesen, telefonon, és a háziorvosoktól is érkeztek visszajelzések. A vizitdíj minden forintja az egészségügyi intézményeké, a háziorvosoké. Lehetővé teszik az ottani fejlesztést, az ott dolgozók bérének rendezését - mondta a miniszter, aki hozzátette: bíznak abban is, hogy ezáltal a hálapénz csökken.
Fidesz: Kóka az egyetlen nyertes
A Fidesz álláspontja szerint a vizitdíj bevezetésének egyetlen nyertese Kóka János gazdasági miniszter volt cége, amely szoftvereket szállít majd egyes vizitdíj-automatákhoz. A Meditcom Kft. az ellenzéki párt szerint SZDSZ-közeli cég, de felügyelő bizottságának egy volt MSZP-s országgyűlési képviselő is tagja.
Kuncze: 2008-tól több-biztosítós modell
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a Molnárral közösen tartott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy pártja évek óta kidolgozott egészségügyi programmal rendelkezik. "Nincsenek másutt koherens elképzelések", egészségügyi reformcsomag, ezért az átalakítás támaszkodik az SZDSZ programjára - mondta a pártelnök, és hozzátette: az egészségügy átalakításához kapcsolódóan öt törvényt fogadott el ősszel a parlament, ám e terület átalakítását a több biztosítós rendszer bevezetése foghatja keretbe. Az SZDSZ szándékai szerint - mondta Kuncze Gábor - a parlament idén elfogadja azt a törvényt, amely lehetővé teszi a több biztosítós rendszer bevezetését, és a rendszer 2008-tól indulhatna.
Egyéb szabályozások: fájdalomcsillapító receptre
A vizitdíj bevezetése mellett február 15-től egy másik változás is életbe lépett az egészségügyben, amely szerint több fájdalomcsillapító, így például az Algopyrin is vénykötelessé vált. Ennek ellenére, a köztévé információ szerint, több gyógyszertárban is recept nélkül is kiadják ezeket a készítményeket. A patikusok ugyanis arra hivatkoznak, hogy hivatalos tájékoztatást még nem kaptak az intézkedésről. Molnár Lajos szerint ugyanakkor az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) a szokásos és valamennyi patika számára kötelezően előírt informatikai rendszeren keresztül időben tájékoztatta hivatalosan is a patikákat az intézkedésről, így az mindenki számára kötelezően érvényes. Az OGYI egyébként folyamatosan ellenőrzi a gyógyszertárak működését, így aki recept nélkül is kiadja az érintett gyógyszereket, azokat figyelmezteti majd a szabálytalanságra.
MTI, orientpress, uno.hu, nol.hu, radio.hu