Hiller is bojkottálja a HírTV-t 2006. december 10. 11:15
Az SZDSZ után már a szocialista oktatási miniszter sem válaszolt a csatorna kérdéseire az Educatio főiskolai és egyetemi börze megnyitóján. Az oktatási miniszter azután fordított hátat a HírTV stábjának, miután az egyik kereskedelmi televíziónak már interjút adott. A másik tévécsatornának több kérdését is megválaszolt az oktatási tárca vezetője. A HírTV stábja ezt türelmesen kivárta. Gulyás Erika a minisztérium szóvivője utólag mégis azzal magyarázta a visszautasítást, hogy a csatorna riportere, ahogy mondta, agresszíven lépett fel.
Így nemcsak a HírTV, hanem a középiskolások sem tudhatták meg mikor lesz nyilvános, az egyetemeken és főiskolákon fizetendő tandíj összege. Ez ugyanis a miniszteri rendelet késése miatt csak a jelentkezési lapok beadása után, tavasszal dőlhet el. Az intézmények akár 50 százalékkal is eltérhetnek a 105 ezer forintos összegtől.
Az egyetemi börzén két neve elhallgatását kérő vidéki intézmény dékán-helyettese sem tudta megmondani mennyit kell kérniük. Szerintük előfordulhat az is, hogy egyes intézményekben több tízezer forinttal drágább lesz ugyanaz a képzés, mint máshol. Az már biztos, hogy a decemberben megjelenő felsőoktatási tájékoztatóban, ami alapján a jelentkezési lapokat is kitöltik a diákok, nem lesz benne, melyik intézményben mennyi tandíjat kér majd a diákoktól.
hirtv.hu - fidesz.hu