grizzlybear

Húszezres bankóköteg Gál csomagtartójában Magyar Hírlap 2010-11-22

Hunvald sofőrjének megüzenték: fehér rózsát visznek majd a sírjára

Többször is megfenyegették az interneten az előzetes letartóztatásban lévő, ingatlancsalásokkal vádolt Hunvald György volt VII. kerületi szocialista polgármester sofőrjét. Golcsa Józsefet tavaly, amikor nem hozta ki ügyészségi tanúvallomását, rendkívüli felmondással elküldték a polgármesteri hivatalból – és hogy ezt megtehessék –, rendőrségi feljelentést is tettek vele szemben az önkormányzatnál maradó Hunvald-vazallusok. Golcsa akkor – mint mondta, önvédelemből is – a nyilvánosságtól kért védelmet. Lapunknak kétszer is interjút adott. Az elsőnek az volt a címe: Hunvald György a börtönből üzente: „A Józsiban már nem szabad megbízni” (MH, 2009. szeptember 18.), a második pedig a Hunvald mosolyországa címet viselte (MH, 2009. szeptember 24.). Ezúttal mi kértünk interjút Golcsa Józseftől, akinek azt üzenték, ha már nem élvezi az ügyészség védelmét, fehér rózsát visznek majd a sírjára.

Akinek ilyen matrica volt a szélvédőn, nem kapott kerékbilincset

– Hozott magával egy emléktárgyat, amely becses darab lehet majd a budapesti Maffiamúzeumban is egykoron. Mit kell tudni erről az ereklyéről?

– Elsősorban azt, hogy Erzsébetvárosban aki ilyen matricát kapott, annak nem kellett attól tartania, hogy a kocsijára kerékbilincset szerelnek. Ezt a matricát kellett a VIP-személyeknek kihelyezniük autójuk szélvédőjére, s akkor a közterület-felügyelők tudták, hogy ezt a kocsit tilos megbüntet­niük. Ezért is csodálkoztam azon, hogy Szabó Zoltán országgyűlési képviselő, volt polgármester autójára is került bilincs, amit ugye a jegyző kérésére távolítottak el.

– Mi történt önnel 2009 augusztusa óta, amikor rendkívüli felmondással megszüntették munkaviszonyát az önkormányzatnál?

– Miután Hunvald főtanácsadójának kérésére sem voltam hajlandó kihozni ügyészségi tanúvallomásomat, rövid úton kirúgtak. 2009 augusztus 13-án leadatták az autó kulcsait, majd 26-án ajánlott levélben közölték velem a rendkívüli felmondást. Emiatt munkaügyi bírósághoz fordultam, a per még tart. Az indok az volt, hogy az autó órája szerint a kocsi 156 ezer kilométert futott, ám a szerviz szerint csak 69 ezret ment. Vagyis azzal vádoltak meg, hogy csaltam. Augusztus 19-én feljelentést tettek ellenem egy olyan, a Sárkány-szervizből származó jegyzőkönyvre hivatkozva, amelyet augusztus 25-én kértek ki a szerviztől. Hunvald egyébként a menetlevelek szerint 74 ezer kilométert vezette a Peugeot-ot. Ennyit írt alá a menetlevélen. Ebből az derül ki, hogy én ezek szerint mínusz ötezer kilométert vezettem a polgármester autóját. A 120 ezres szervizre egyébként az az önkormányzati dolgozó vitte el a kocsit, akinek a feladata most az lett, hogy bebizonyítsa, a Peugeot csupán 69 ezer kilométert futott.

– Boldogult az illető ezzel a szép feladattal?

– Úgy tűnik, nehéz lesz azt megmagyarázni, hogy a szervizkönyvben 2008. február 26-án 57 230 kilométer volt az óra állása, majd három hónap múlva 57 231. Tehát a kocsi három hónap alatt egy kilométert futott a szerviz szerint. Az ügyvédem erre föl jegyezte meg: „Egy kilométer miatt tetszettek újra szervizelni?”

– Lezárta már ügyében a rendőrség a nyomozást?

– Még nem. Sőt nemrég arról értesítettek, hogy a régi autóval, egy Roverrel, amivel 2007-ig jártunk, sem stimmelnek a kilométerek az önkormányzat szerint, amely feljelentés-kiegészítést tett.

– Három év után felneszeltek?

–  Úgy látszik. Ezzel egy-két volt elvtársat hoznak kellemetlen helyzetbe, nem engem. Hiszen, miután Hunvald átült a Peugeot-ba, a Rover közösségi autó lett az önkormányzatnál. Többek között nyaralásra, esküvőre és más hasznos közfeladatra vették igénybe. Devosa Gábor szocialista alpolgármester kedves felesége például – miután közpénzen újrafényezték a Rovert – a gyermekük bölcsődébe szállítását oldotta meg vele.

– Az asszonyka is az önkormányzatnál dolgozott?

– Csupán vezette a mosolyhivatal autóját, míg össze nem törte. Persze, ez sem volt baj. Illetve annyiban igen, hogy a kedves feleség mégsem tölthette ki a kárbejelentőt, se kutyája, se macskája nem lévén az önkormányzatnak. Akkor megkértek engem, hogy „Józsikám, volnál olyan kedves kitölteni, mintha te vezetted volna”. De én nem voltam olyan kedves. Bár azért ez is meg a javítás is megoldódott valahogy. Az adófizetők pénzéből.

– Hoztak máskor is áldozatot az erzsébetvárosiak a mosolyhivatal dolgozóiért?

– Gyakorta. Az önkormányzatnál nem csak Hunvaldnak állt ugyanis jogában az osztogatás. Amikor például a címzetes jegyzőhöz közel álló munkatárs lakásába betörtek, s az illetőt nagyon megviselte az eset, a jegyző milliós jutalmat adott neki. Egy másik alkalommal a hivatal egyik dolgozójának pénztárcájából tűnt el több tízezer forint. A kirabolt tudta, hogy ki a tettes, de bizonyítékai nem voltak. Kértem a jegyzőt, hívjuk ki a rendőrséget, Kálmán Zsuzsanna azonban nem akart botrányt. Az ügyet házon belül úgy intézte el, hogy a sértettnek az ellopott összeg erejéig jutalmat adott, a feltételezett tolvajt pedig áthelyezte egy másik osztályra.

– Mit szóltak ehhez a kollégák?

– Jó képet éppen nem vágtak hozzá, de nem szóltak semmit. Ne szólj szám, nem fáj fejem. Az is kiverte a biztosítékot, amikor a jegyző titkárnője és a titkárnő férje a 2006-os választások után körülbelül másfél millió forint jutalmat kapott. Annak a kolleginának, aki éjt nappallá téve dolgozott a választások előkészítésén, be kellett érnie százezer forinttal. A címzetes jegyzőasszony nagyvonalú volt az egyik dolgozó önkormányzati lakáshitelével kapcsolatosan is. Amikor az illető életében valami rendkívüli esemény adódott, elengedte neki a kölcsönt. Ezt azért említem, mert rám – pedig két kiskorú gyermekem van – a behajtót küldték, hogy azonnal fizessem vissza a kölcsönt, miután felmondtak, holott ez a per miatt még nem jogerős.

– Ön sok mindent kitálalt az önkormányzat belső életéből. Az egykori kollégák nem fogják a szívükbe zárni...

– Félreértett. Én nem egy hivatali dolgozóról beszéltem az imént, akinek a hitelét elengedték, hanem egy irodavezetőről, akinek háromszor annyi fizetése volt, mint az okmányirodán dolgozóknak. A kedvezmények nem nekik, csak a mézesbödön körül dongóknak jártak. Pártszínektől függetlenül azoknak, akik segítették a zavartalan gazdálkodást.

– Most a „garázdálkodási bizottságnak” titulált gazdasági bizottság tagjaira gondol? Egyáltalán, ön mennyit látott a Hunvald–Gál-féle ingatlanozásból?

– A volán mögül túl sokat is. Egy alkalommal, amikor Hunvald egy táskát vitt Gálnak a Garay téri beruházás befejezése után, megálltunk egy étterem előtt, ahonnan Gál György kitántorgott, láthatóan
illuminált állapotban. Hunvald kiszállt a kocsiból, s rárivallt, hogy vigyázzon, mert még elüti az autó.
Én azt hittem, nekem szól, ezért kiszálltam a kocsiból, így véletlenül láttam azt a pillanatot, amikor a csomagtartóban Gál a táska zipzárját felnyitotta, s azt is, hogy színültig vannak benne a húszezres kötegek. Gál a táskát a vállára akasztotta, s elsétált. Egy másik alkalommal, amikor velünk tartott Hunvald főtanácsadója, Kéri László is, a Sajó utcában azt kérdezte a polgármestertől egy üres telekre mutatva: „Te, Gyuri, kié ez a telek?” „A miénk!” – válaszolta Hunvald. Mire Kéri csodálkozva: „És még nem adtuk el?”

– Ebben a történetben talán benne van Erzsébetváros húsz éve is. Hunvald mégis önt nevezte egy tévéinterjúban „beteg embernek”. Hogy élte ezt akkor meg?

– Nem én vagyok beteg, hanem Erzsébetváros. Egy nagyon komoly vírus szabadult el a kerületben, de bízom benne, hogy az új vezetés antibiotikum lesz a kerület számára.

– A találkozásunk előtt említette, hogy meg is fenyegették.

– Nézze, engem Hunvald közeli barátja évekkel ezelőtt tettleg bántalmazott, mondván, ne rondítsak bele az üzleteibe, mert ő már tíz éve a kerületből él, s ha valaki neki keresztbe tesz, azt kicsinálja. Hunvald, akinek szóltam erről, nem állt ki mellettem, sőt még szorgalmazta is az ilyen rendszabályozást. Azt válaszolta, sofőrnek csitt! Ekkor én leadtam a kocsi kulcsát a titkárságon, bejelentettem, hogy kilépek. Még aznap este életveszélyes fenyegetéseket kaptam, hogy ne merészeljek elmenni, ahhoz én túl sokat tudok.

– Meggyőzték?

– Maradnom kellett. Feltételezem, hogy azért is, mert sofőrként láttam például azt, hogy Hunvald a testületi ülések előtt gyakorta felkeres egy éttermet az Akácfa utcában, ahol a különteremben még meg kellett győznie az ott falatozó képviselőket a támogató voksokról. Pártállástól függetlenül. Mindig csodálkoztam, hogy némely ellenzéki képviselő miből él olyan jól, amikor egyébként nem dolgozott, csupán a képviselői tiszteletdíjából élt. Visszagondolva, mindenkinek jobb lett volna, ha akkor elengednek. Ironizálni nincs kedvem, bár egy barátom már megjegyezte, ahhoz képest, hogy a Hunvald ügyében vizsgálódó ügyészt gasztronómiai csemegének szánták, medvék számára eledelnek, én igazán humánus ajánlatot kaptam.

– Az ügyészségi nyomozás óta is kapott fenyegetést?

– Egy internetes fórumon „Szőrös Winnetou” azt tanácsolta, nyilváníttassam magam sárga cédulásnak, vagy tűnjek el Mexikóba, és egyébként is csak addig fogom élvezni az életet, amíg az ügyészség védelmét élvezem. Ha ennek vége, majd hoznak egy szál fehér rózsát a síromra.

– Tudja ki volt a fenyegető?

– Igen. Hunvald úr testvére.