Orbán Viktor: eltapsoltak, elmulattak százmilliárd forintokat, a következő kormánynak kötelessége, hogy ezt felderítse (Fotó: Hegedüs Róbert)
Vizsgálattól tartanak 2008.május 26. magyar Hírlap
Szocialista össztűz az Országgyűlésben a Fidesz elnökére
Össztűz zúdult tegnap Orbán Viktorra a parlamentben napirend előtt egy zártkörű beszélgetésről kiszivárgott részletek miatt. A Fidesz elnökének szavait a beruházások leállításáról, a nyugdíjak befagyasztásáról a szocialisták szándékosan félreértelmezik reagált az ellenzéki párt szóvivője.
Orbán Viktor: eltapsoltak, elmulattak százmilliárd forintokat, a következő kormánynak kötelessége, hogy ezt felderítse (Fotó: Hegedüs Róbert)
A Fidesz nem akarta megnyerni a két évvel ezelőtti parlamenti választásokat, mert a párt elnöke tisztában volt azzal, hogy a "gazdaság romos állapotban van, és semmi kedve nem volt a romok eltakarításához" vélekedett hétfőn napirend előtti felszólalásában Dávid Ibolya, hivatkozva a kiszivárgott zártkörű beszélgetésre. Az MDF elnöke szerint ezzel Orbán Viktor sok százezer jobboldali szavazót sértett meg. A politikus ostorozta a kormányt is, amiért struccpolitikát folytat, pedig a gazdaság szinte minden szereplője adóreformot követel, és a költségvetés kiadásainak csökkentését.
Az ezermilliárdos kiadáscsökkentés és az adóreform mellett érvelt Kóka János SZDSZ-elnök is. Veres János pénzügyminiszter azonban sokadszor közölte, először pontos kiadáscsökkentő javaslatot várnak, azután tárgyalhatnak adócsökkentésről. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese szintén a Fidesz elnökét támadta, mondván, az uniós programok segítségével az ország elindult előre, eközben Orbán ismételten befagyasztaná a nyugdíjakat, felfüggesztené a nagyberuházásokat, veszélyeztetve több ezer munkahelyet és az EU-források lehívását.
A szocialisták félnek attól, hogy a következő polgári kormány kivizsgálja az összes korrupciógyanús ügyletet reagált később az elhangzottakra a Fidesz szóvivője. De félnek attól is, hogy a következő kormány megszünteti azt a tarthatatlan gyakorlatot, hogy a nagy állami beruházások költségei hónapról hónapra drámaian növekednek, miközben a beruházás tartalma nem változik.
Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc éppen két éve beszélt Őszödön arról, hogy másfél-két évig hazudtak. Szerinte gyakorlat a beszéd óta eltelt két évben is folytatódott . "Hazugságokat sulykolnak, és azt gondolják, hogy ha egymással ellentmondásban lévő információkat sokat ismételgetnek, akkor azok tényekké válnak" mondta a szóvivő. Orbán Viktor a Hír Tv-nek a hét végén azt mondta: "Eltapsoltak, elmulattak százmilliárd forintokat, és a következő kormánynak nem lehetősége, hanem alkotmányos kötelessége, hogy ezeket földerítse."
Szijjártó Péter elmondta: arcátlan, ahogyan a szocialisták a nyugdíjak reálértéken tartásáról beszélnek, hiszen a jelenlegi kormány alatt háromhavi nyugdíjat vettek el az idősektől azzal, hogy tíz-tizenkét százalékos volt a nyugdíjinfláció, a számítás változása miatt pedig nyolc százalékkal csökkent az idén nyugdíjba vonulók járadéka. Megígérte, hogy a következő polgári kormány megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét.
--------------------------------------------------------------------------------
Elbukott a Tibetről szóló határozat
Bár a FideszKDNP-frakció kérte, fideszes képviselők igazolatlan hiányzása miatt nem vette tegnap napirendre a parlament a Tibetről szóló parlamenti határozati javaslatot. Eszerint az Országgyűlés felszólítaná a Kínai Népköztársaságot, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogokat, és vessen véget az erőszaknak, valamint felhívja a magyar kormányt arra, támogassa Peking és a dalai láma közötti tárgyalások megkezdését Tibet autonómiájáról. A parlament 180 igen, 180 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett utasította el a kezdeményezést. A szavazáson a Fidesz, a KDNP, az MDF és az SZDSZ képviselői szavaztak igennel, a szocialisták és Gyenesei István (független) nemmel. Tóth András független képviselő tartózkodott. A lista szerint a voksoláson négy fideszes Kósa Lajos, Répássy Róbert, Tasó László, Cseresnyés János volt igazolatlanul távol, ők ötvenezer forintos büntetést fizetnek. A kormány bejelentette: tekintettel a kínai földrengés több tízezer áldozatára, most nem, de ősszel támogatná a határozatot.
Németh Era