A hátsó éttermi ajtón kellett kimenekíteni a kormányfőt (Gyurcsányt..... 2008-02-23 Magyar Hírlap
Kisebb botránnyal és rendőri beavatkozással ért véget Gyurcsány Ferenc csütörtöki kaposvári látogatása. Egyenruhás rendőrök próbálták eltávolítani azt két-három tucat embert, akik arra vártak, hogy a miniszterelnök vacsoráját befejezve távozzon az egyik helyi étteremből.
Gyurcsány Ferenc érkezését több napig tartó rendőri előkészület előzte meg Kaposváron. A Dorottya Hotel környékét, ahol a választói fórumot tartották, átvizsgálták, egy parkolót lezártak és több helyen igazoltatták a járókelőket. A programot öt órára hirdették, azonban már egy órával korábban rengetegen tolongtak a helyszín előtt. Nem volt hiány egyenruhás és civil rendőrökben sem, nyüzsögtek a fülhallgatós biztonsági emberek. Sőt az egyik közeli bank parkolójában két Határőr feliratú busz várakozott, tele kommandósokkal. Az ő bevetésükre azonban nem került sor. Szimpátiatüntetők és több mint száz ellentüntető is várta a miniszterelnököt. A hangoskodókat és bekiabálókat folyamatosan igazoltatták, egy középkorú férfihoz, aki csak a kürtjét próbálta elővenni zsebéből, azonnal odarohantak a rendőrök, és megtiltották, hogy használja.
A rendezvényre csak meghívóval, fémdetektoros átvizsgálás és a személyes tárgyak szigorú ellenőrzése után lehetett belépni. Gyurcsány a tüntetők miatt nem is a tervezett bejáraton jutott be az épületbe. A fórumon több helyi szocialista vezető és Lamperth Mónika is részt vett. Kiszivárgott a hír, hogy a miniszterelnök az egyik helyi vendéglőben vacsorázik huszonöt fős társaságával. A legkitartóbb demonstrálók, tíz-tizenöt ember ide is követte. Amikor a miniszterelnök vacsoráját befejezve indulni készült, a rendőrök fölszólították az ott lévőket, hagyják el a helyszínt. "Több méterre álltunk a bejárattól, és nem tüntetőként, hanem ácsorgó, beszélgető állampolgárként voltunk jelen, akik szerettek volna véleményt nyilvánítani Gyurcsány Ferencről" mondta lapunknak Sebők László kaposvári ügyvéd. Ő volt az, aki egy doktornőt próbált megóvni attól, hogy a rendőrök tovább lökdössék, taszigálják. Ekkor az egyik egyenruhás hadonászni kezdett gumibotjával, és hogy szándékosan-e vagy véletlenül, nem tudni szemen ütötte Sebőköt. Nagy lett a ijedség, mindenki a sérülttel foglalkozott, közben az étterem másik kijáratán kimenekítették Gyurcsányt. "Ez biztos, hogy így volt megkomponálva, ezt szándékosan csinálták" kiabálták a tüntetők.
Báthory Gyöngyvér