Óbudán harmadára hasadt az MSZP Híradó 2008. január 10. 22:29
Kilenc önkormányzati képviselő kilépett az MSZP-ből és megalapította az MSZDP III. kerületi alapszervezetét. Velük ment az alpolgármester asszony is. Négyen maradtak. Elszigetelt eset vagy a vég kezdete?
Kilenc önkormányzati képviselő lépett ki az MSZP képviselőcsoportjából Óbuda-Békásmegyeren, majd megalakították a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) III. kerületi alapszervezetét jelentette be Pataki Márton, az újonnan alakult párt alapszervezetének elnöke.
A csoport célja, hogy hiteles baloldali politikai alternatívát biztosítson Óbuda és Békásmegyer választói számára, összeegyeztetve a törekvést a minél teljesebb szabadságra és egyenlőségre, harmonizálva a gazdaság hatékony működtetését a társadalmi igazságossággal, erősítve a szolidaritást, biztosítva az emberi méltóság megőrzését piaci versenykörnyezetben. Az újonnan alakult csoport közleményében azt mondja: a választóktól kapott megbízatás alapján, esküjüknek megfelelően pártatlanul, lelkiismeretük és legjobb tudásuk szerint járnak el a kerületi lakosok képviseletében, érezve az egyéni és személyes felelősségüket a meghozott döntésekben. Folytatják az általuk megalkotott választási program, "Az Összefogó Önkormányzat" megvalósulásáért tett lépéseket.
A képviselőcsoport vezetőjének Mihalik Zoltánt választották meg. Tagjai között szerepel Szabó Magdolna alpolgármester is.
Az elszakadást megelőzően 13 tagú volt az MSZP képviselőcsoportja az ellenzéki többségű önkormányzati testületben. Az átalakulást követően négyen maradtak az MSZP képviselőcsoportjában. Előzőleg múlt év december 4-én együttműködési megállapodást írt alá alá Gyurcsány Ferenc, a Magyar Szocialista Párt és Kapolyi László, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke.
A gondola megjegyzése: a kérdés az, hogy miként viszonyul az MSZDP Gyurcsányhoz. Lehet, hogy csak egy helyi érdekű vilongásnak vagyunk tanúi. Lehet, hogy az elégedetlenségi hullám első kitörése.