Szegények és gazdagok Mellár Tamás, gazdasag@hetivalasz.hu 7. évfolyam 49. szám, 2007.12.06 Hetivalasz
A legtehetősebb hazai vállalkozók többsége udvari beszállító Az igazán sikeres és vagyonukat dinamikusan gyarapító hazai üzletemberek nem a piac segítségével, hanem annak megkerülésével érték el sikereiket.
Paul Krugman amerikai közgazdász (és mellesleg a The New York Times kolumnistája) nemrég jelentette meg Egy liberális lelkiismerete című könyvét.
A könyv fő motívuma az, hogy az elmúlt két évtizedben az Egyesült Államokban egyre jelentősebbek lettek a jövedelemkülönbségek és a társadalmi egyenlőtlenségek. Különösen a konzervatív kormányok alatt nyílott egyre szélesebbre a szegényeket és gazdagokat jelképező társadalmi olló. A szerző nyilvánvalóvá teszi, hogy a jelentős jövedelemkülönbségek nem spontán módon, a piaci működés hatására alakultak ki, ahogyan ezt az alapszintű gazdaságtani kurzusok tanítják.
Ezeket a sorokat olvasva, és felidézve az elmúlt esztendők hazai történéseit, nem lehet nem észrevenni: rólunk is szól a mese. A piaci fundamentalisták hazai hívei ugyan fáradhatatlanul, időt és pénzt nem kímélve próbálják meggyőzni a közvéleményt, hogy ami nálunk történt jövedelem- és vagyonkülönbségek terén, az nem egyéb, mint a normális piaci rendszer működésének következménye. Ez egy kis káros mellékhatás, amelyért azonban a racionális és hatékony gazdálkodási rendszer busásan kárpótol mindenkit. A kevésbé doktriner ideológusok talán még azt is elismerik, hogy az állam jóléti funkcióinak felszámolása nem kifejezetten kívánatos dolog, de sietnek leszögezni: a globalizált világgazdasági rendszerben nincs más út, különben elveszítjük versenyképességünket, s nem tudjuk modernizálni az országot.
Idézzük fel, hogy 2002-ben, amikor a piaci fundamentalista szociálliberális koalíció átvette a hatalmat, hogyan is álltunk. A bruttó átlagkereset 122,5 ezer, a nettó pedig 77,6 ezer Ft volt, ugyanezek a számok öt évvel később, 2007-ben 181,5 ezer, illetve 112,5 ezer Ft-ra emelkedtek. A nominális növekedés 48, illetve 45 százalék volt. Ugyanakkor az öt legtehetősebb hazai vállalkozó vagyona 2002-ben 10-25 milliárd forint körül alakult, s öt évvel később pedig a 100-260 milliárd forintos sávban szóródott. Még a legóvatosabb becslés szerint is megtízszereződtek ezek a vagyonok. Csupán 2006 és 2007 között 30-60 milliárd forintnyi vagyongyarapodást könyvelhettek el a piaci rendszer kiépítésében élenjáró hazai vállalkozóink. Pontosan annyit, amennyi egy kisvárosnyi (20-40 ezer fő) átlagfizetésű polgártársunk évi összjövedelme. Míg tehát az átlagkeresetű magyar állampolgár nominális jövedelme öt év alatt másfélszeresére, addig a nagyvállalkozóink vagyona 10-15-szörösére nőtt. De nem érdemes ezen hosszan moralizálni, mert hallani vélem a piacpárti "neokonokat": ez a piac értékítélete, mindenkit a hozzájárulása arányában jutalmaz.
Ha azonban egy kicsit mélyebbre ásunk, akkor valami egészen más kép tárul elénk. Az igazán sikeres és vagyonukat dinamikusan gyarapító hazai üzletemberek nem a piac segítségével, hanem annak megkerülésével érték el sikereiket. A legtehetősebb vállalkozók többsége többnyire állami megrendelésre termel, udvari beszállító, ahova csak a kiválasztottak kerülhetnek be, konkurencia tehát nincs. De ha mégsem beszállító, akkor monopol- vagy oligopolhelyzetet élvez a vállalkozása, ahol a kívülről betörni szándékozókat könnyen le tudja szerelni az erőfölény alkalmazásával. S ha azt is megnézzük, miként kerültek ebbe a helyzetbe ezek a vállalkozások, akkor többnyire az állami vagyon privatizálása jelenti a tipikus vagyonosodási út első jelentős mérföldkövét.
A közgazdaságtan a vállalkozói siker egyik alapvető elemeként a folyamatos technikai megújítást, az innovatív készséget, az új módszerek gyors adaptálását jelöli meg. A dinamikusan fejlődő vállalkozások tehát nagy valószínűséggel a high-tech iparágakban tevékenykednek, és/vagy kiterjedten használják az információs társadalom új vívmányait, s alkalmaznak nagy számban tudományos kutatókat. Nos, ha megnézzük ebből a szempontból a legeredményesebb hazai vállalkozásokat, akkor megállapíthatjuk, hogy egyáltalán nem tipikus ez nálunk. Elvétve található a top 100-ban olyan vállalkozás, amely ebbe a körbe besorolható: elsősorban gyógyszergyárak, szoftvercégek és egy-két kuriózumnak számító termék vagy cég.
A fejlődést és megújulást hozó globalizáció, a tudásalapú információs társadalom nálunk úgy nyer teret, hogy azok, akik ezzel foglalkoznak, akiknek a tevékenysége döntő jelentőségű lenne az áttörésben, nemhogy kiemelkedően magas jövedelmeket nem kapnak, de sokszor még az átlagos szinten sem növekszik a jövedelmük. Pedig a siker érdekében erre lenne a legnagyobb szükség, mert nem az a fő baj, hogy vannak milliárdosaink, s vagyonuk dinamikusan nő, hanem az, hogy ők nem a komoly hozzájárulások ellenszolgáltatásaként gazdagodtak meg, hanem a kontraszelektív kiválasztások és a nem megfelelő gazdaságpolitika eredményeként.
