Tömeges tagtoborzások - Újabb szocialista bűnszövetség? 2007. december 6. 06:02 Magyar Nemzet
Értesüléseink szerint rendőrségi nyomozás folyik az MSZP XVI. kerületi szervezetét tavaly megrengető, gyanús, tömeges tagtoborzások ügyében, amelyben érintettként felmerül Gyurcsány Ferenc egyik akkori közvetlen munkatársának a neve is. Folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett többrendbeli csalás, közokirat-hamisítás alapos gyanúja miatt történt feljelentés erősítették meg névtelenségüket kérő, az ügy elindításában érintett informátoraink.
Két héttel ezelőtt Irányított pártfoglalás? című cikkünkben megírtuk, hogy a kiskunhalasi, kőbányai és más helyi botrányokhoz hasonlóan az MSZP országos vezetői struccpolitikát folytattak a budapesti XVI. kerületi pártszervezetet tavaly megrengető, gyanús, tömeges tagtoborzások ügyében is. Már akkor hírül adtuk, hogy az esetlegesen fiktív tagfelvételek miatt rendőrségi nyomozás folyik, ami a kormányfő-pártelnök számára is kínossá válhat.
Azóta megtudtuk, hogy az MSZP XVI. kerületi szervezetében folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett többrendbeli csalás, közokirat-hamisítás alapos gyanúja miatt tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen, ugyanakkor jól behatárolható elkövetői körről van szó. A rendőrséget helyi szocialista politikusok értesítették, információink szerint az ügy átkerült a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályára.
Úgy tudjuk, a tanúmeghallgatások már meg is kezdődtek. Kolozs András Gyurcsány Ferenc miniszterelnök akkori személyi titkára, aki jelenleg fővárosi szocialista frakcióvezető-helyettes megkeresésünkre azt mondta: nincs hivatalos információja az eljárásról, egyébként pedig azt tudja megerősíteni, amit két héttel ezelőtt közölt lapunkkal, vagyis hogy szóbeszéd nyomán értesült a rendőrségi nyomozásról; sem tanúként, sem más minőségben nem kereste meg a hatóság, persze, ha ez megtörténik, készséggel válaszol a kérdéseikre.
Horváth Mihály, az előző ciklus kerületi képviselő-testületének MSZP-frakcióvezetője lapunknak korábban azt nyilatkozta, hogy szerinte az országban lezajló Zuschlag János-féle pártfoglalások sorába illeszkedtek a kerületi történések is, amelyek során egy-egy kiválasztott alapszervezet fokozatosan elkezdett duzzadni, 2004 őszén a Vidorné Szabó Györgyi polgármesterjelölthöz és Kolozs Andráshoz köthető szárny meg is nyerte a helyi tisztújítást. A volt frakcióvezető úgy vélekedett: nem véletlen, hogy 2006-ban az MSZP alapszervezeteibe elkezdtek belépni fiatalok, olyanok, akik nem is kötődnek a kerülethez; Vidorné az országgyűlési választáson ugyan simán nyert, de polgármesterjelöltként leszerepelt.
A párton belüli ellenoldalnak nem lehetett ellenére, hogy a főváros, illetve az ország különböző pontjairól származó egyének beszivárognak a cinkotai és a rákosszentmihályi alapszervezetbe hallhattuk Horváth Mihálytól.
Zsebők Csaba