Jön a tömeg Udvardy Zoltán jegyzete 2007. november 21. 06:00
"Jön a tömeg, a tömeg! / Mint a megriadt legyek / röpülnek róla a kövek. /Szálló szikla apró szikra, /mint ki a szemét kinyitja, /ha vasdorong ütötte meg." Jön a tömeg, és az elvtársak ezt elvtársiatlannak találják, nyilatkozatokat adnak ki, a velük paktáló mamut-szakszervezet elhatárolódik. De hát jön a tömeg.
Nem kérdezi, hogy az elvtársak miért tartják elvtársiatlannak ezt a megmozdulást, a tömeg már csak ilyen. Inkább azzal foglalkoznak, hogy mi lesz, ha a nyereségérdekelt biztosítók rászabadulnak az amúgy is tönkrevert, leamortizált magyar egészségügyre. Hogy a magyar férfiak harmadik világbeli mortalitási átlagát esetleg túlélő munkavállalónak hány évet kell az eddigieken felül lehúznia veszélyeztetett munkakörben ahhoz, hogy nyomorúságos illetményéhez hozzáférhessen.
"Jön a tömeg". József Attilát az 1930. szeptember 1-jén sorra került munkástüntetés ihlette e sodró erejű, szuggesztív vers megírására. Más kor volt: a nagy budapesti munkástüntetés résztevői bizonyára nem hittek volna a fülüknek, ha meghallják, hogy eljön az idő, amikor ugyanabban az országban a hatalmon levő, Marx tanain nevelkedett szocialista politikusok népnyúzó intézkedéseket tesznek, s az elégedetlenkedőket jóval keményebb módszerekkel verik széjjel, mint Horthy rendőrsége; s hogy egyes, a magukat minden jogcím nélkül szociáldemokratának emlegető szocialistákkal szövetkezett szakszervezeti vezetők kerek perec kijelentik majd: nem támogatják a munkavállalók országos sztrájk- és tiltakozó megmozdulásait. (S nem gondolták volna, hogy soraikban nemcsak a fent idézett költő poroszkál, de Kádár János is, aki kétszer annyi magyar elüldözéséért lesz felelős, mint ahányan ott akkor összegyűltek; s ki tudja, az ott felvonulók közül hányuk halálos ítéletére tesz pecsétet törvénytelen rémuralma 26 éven belül, egy jórészt munkásfiatalok által vívott szabadságharc vérbe fojtását követően.)
"Százezer hegy a kenyere, / itala nem férne ködnek /s a ködök bár hegyet födnek, / a tömegnek nincs kenyere." A Társadalmi Szolidaritás Napján a Parlamentnél protestáló, mintegy harminc szervezetet ma is hasonló gond: a kenyér féltése kovácsolja egybe. Szolidaritás: ez volt az a szó, amitől vagy huszonöt éve keserves perceket töltöttek el a nép elégedetlensége idején az ágy alá oly osztályharcos öntudattal, rutinosan búvó elvtársak. Szolidaritás - kántálták a lengyel munkások és diákok; később azt is, hogy úgy fognak lógni a kommunisták, mint fán a levelek. Kies hazánkban aztán meg is kapta a magáét a magyar-lengyel barátság: a két nép zászlaját együtt ábrázoló, körömnyi méretű kitűző a hajtókán elég volt ahhoz, hogy Kádár civil ruhás pribékjei (ma biztos megbízható biztonsági cégek vezetői) kapualjba ráncigálják és igazoltassák az embert, lépéseket téve később a munkahelyről vagy a tanintézményből történő eltávolítás érdekében.
Jön a tömeg. Huszonöt éve amikor bolsevik módszerekkel prostituálták a munkásságot, ostoba bohócszerepekbe rángatva gyári dolgozókat, akik a tévé által is közvetített kollektíva-gyűlésen kirohanást intéztek a lengyelek ellen, s hitet tettek a békés építőmunka mellett a magyar munkás elszalasztotta az alkalmat, hogy megszervezze, kinyilvánítsa a maga szolidaritását. Azóta sem, vagy csak igen ritkán képes kiállni elemi jogaiért: általuk legális körülmények között soha meg nem választott vezetőik, a munkásárulók, hogy a marxista terminológiát használjuk, a rendszerváltást követően ismét beültek a balhatalmi elit által felkínált bársonyszékekbe. A tömeg pedig csak nem jött; bezárták a gyárakat, idegen kézre adták a magyar startégiai ágazatokat, szétverték a szociális hálót, de a tömeg otthon maradt. Elszórt sztrájkoktól eltekintve nem igazán került sor a munkavállalók közös fellépésére.
Akkor most miért jön a tömeg? Válaszért az egyik utolsó, igaz magyarhoz, az ország bolsevizálását már az első lépések idején megelégelő, s tiltakozásul haláláig távollétével tüntető Márai Sándorhoz kell fordulnunk. Illetve naplójához. Ebben jegyzi le 1988. március 28-án: Egy futár Pestről. (...) Kérdésemre elmondja, ha távozna ez a rendszer, a negyven évből a magyarság nem tartana meg mást, mint a betegellátást.
Jön a tömeg, mert ez volt az utolsó csepp a pohárban. Már a tetszhalott állapotban levő, első eszmélő mozdulatára hiszteroid túlreagálással az utcán véresre vert, első szerveződési kísérleteire beépített ügynökökkel megzavart, első elégedetlen suttogására a munkahelyéről kirúgott magyar munkavállalói tömeg is megszerveződött az egészségbiztosítási rendszer, az utolsó működő hazai struktúra szétverése hallatán. Országszerte munkabeszüntetések, tiltakozások kezdődenek. A jóléti államot jön búcsúztatni a tömeg, azután, hogy vezetői "egy országot toltak vissza Ázsiába".
Jönnek, mert nem akarnak visszamenni Ázsiába. Pedig ez az út, mint Budapest egyik díszpolgára is elmondta, a magyarok számára csak vagonok kérdése. Ha nem jön s nem cselekszik kellő időben, kellő elszántsággal és öntudattal a tömeg, lassan felkészülhetünk az utazásra. A tüntetés után sokan a Népstadionhoz mennek, ahol este fontos válogatott mérkőzésre kerül sor. Onnan egyébként csak egyetlen megálló a Keleti pályaudvar.
