Pilhál György: A kovács könyvelt 2007. október 26. 12:07 MNO
Szerdán meghallgatta az Országgyűlés költségvetési bizottsága Veres Jánost. Érdekfeszítő előadás volt. A műsor elején Balla György (Fidesz) arról érdeklődött a pénzügyminisztertől, hogyan lehet az, hogy miközben bírósági szakértői vélemény állítja: Veres egykori cége csaknem ötvennégymillió forint kárt okozott az államnak, addig semmiféle eljárás nem indult az ábrándos nevű Bogát-Ferr Kft. ellen. Balla arról is kérdezett, van-e köze az eltussoláshoz Szikora Jánosnak, aki a számlaügyek idején az adóhatóság megyei vezetője volt, majd Veres már miniszterként APEH-elnöknek nevezte ki. A pénzügyminiszter erre kijelentette, hogy a történtekkor nem ő, hanem a másik ügyvezető akinek kovács a végzettsége foglalkozott a cég adóügyeivel. A fideszes képviselő megkérdezte: "Ha egy kovács jobban ért a könyveléshez, mint ön, akkor mit keres a pénzügyminiszteri székben?" Kicsit ellilult a feje Veres Jánosnak, de azért még el tudta mondani a következő, fenyegetésekkel tarkított szózatot, melynek lényege az volt, hogy nem ők voltak a bűnözők, hanem azok, akik hamis számlákat adtak ki részükre.
(Magyar Nemzet, 2007. október 26.)
Kész átverés (show)