Meddig tűri még Gyurcsány Ferenc miniszterét? 2007. október 18., 15:29
Sokasodnak a kérdőjelek a pénzügyminiszterrel kapcsolatos cégbotrány körül. Kiderült, nincs meg a cégbíróságon a Bogát-Ferr Kft. 1992. évi mérlege - tájékoztatott Balsai István csütörtökió sajtótájékoztatóján.
Az említett botrány egy héttel korábban robbant ki, mikor kiderült, hogy 1991 és 1994 között a Veres János és Kabai Károly által jegyzett Bogár-Ferr Kft. jogtalanul igényelt vissza 55 millió forintnyi áfát.
Balsai István az üggyel kapcsolatban megjegyezte: még Eörsi István is azt mondta, hogy előfordulhat ugyan, hogy egy törvénytelenséget nem követ szankció, de az még nem teszi meg nem történtté az esetet.
A pénzügyminiszter egy ideig tagadta, hogy bármit tudott volna az ügyről, majd végül kijelentette: ők azt a pénzt már régen visszafizették - emlékeztetett a fideszes politikus.
A múlt hét óta azonban - tette hozzá a képviselő - újabb információk láttak napvilágot: kiderült ugyanis, hogy nincs meg a cég 1992. évi mérlege a nyíregyházi cégbíróságon.
"Nem tudjuk, ki és mikor fizette vissza az 55 millió forintot, nem tudjuk, hogy hová lett az 1992-es év mérlege, s nem tudjuk, hogy mi lett a cég további sorsa" - sorolta. Kijelentette: a fenti kérések megválaszolatlan volta miatt a költségvetési bizottság fideszes tagjai kezdeményezik a miniszter bizottság előtt történő meghallgatását.
A legfontosabb kérdés azonban továbbra is az, hogy meddig tűr még meg Gyurcsány Ferenc egy adócsalót a pénzügyminisztérium élén - tette fel a kérdést Balsai István.
(fidesz.hu)