Profi amatőrök 2007.09.19. api01.extra.hu
Mottó : "A világ egy életveszélyes hely, de nem is annyira a gonoszok miatt akik alakítják, hanem inkább azok miatt, akik tetteiket elnézik és engednek nekik ..."( Albert Einstein )
Bevallom, magam is nagy várakozással tekintettem az "öszödi-beszéd" egyéves évfordulójára meghírdetett tüntetések elé. Igaz, egy percig sem számítottam arra, hogy az elkeseredett sokaság egy huszáros rohammal beveszi majd a Parlamentet, és a fülénél fogva ráncigálja ki onnan az elkúró miniszterelnököt és népes bandáját, de azért ismerjük be, hogy az ott felsorakozott tüntetők száma ( és némelyek alpári viselkedése ) mégiscsak alulmúlta az előzetes várakozásokat. ( Mindamellett a legnagyobb palávert csapó Gusztos alaposan rászolgált a spontán kritikára, és ha véletlenűl összehasonlító mintára van szüksége a DNS-vizsgálathoz szóljon, szívesen szembeköpném én is ... )
Elképzelhető, hogy az elmúlt egy év során kiábrándultá és közönyössé lett, a politikától megcsömörlött és a rezsim által ( minden eszközzel ) megfélelmített emberek nem kívántak tevékeny részesei lenni egy újabb kudarcnak és megveretésnek, ezért inkább csak a karosszékből drukkolva várták, hogy ( ezúttal is ) mások kaparják ki számukra a "gesztenyét".
Bár lehetőségeinkhez mérten szerény honlapunk is igyekszik teret adni a különféle hírdetményeknek, a kormányellenes tüntetésekre és eseményekre invitáló felhívásoknak ( ezen a gyakorlatunkon a jövőben sem kívánunk változtatni, mert nem célunk a különféle szervezetek - és/vagy azok vezetőinek - kompetenciáját
vizsgálni ), de mindannyiunk érdekében jó lenne figyelni arra, hogy lehetőleg ne süllyedjünk egy bizonyos szinvonal alá. Tudom, könnyű másokat úgy minősíteni, hogy az ember nem viszi közvetlenűl vásárra a bőrét, de az ilyen ( nagy dirrel-dúrral, előre bejelentett ) "Y"-terves baromságokat tanácsos lenne mielőbb elfelejteni. Túl azon, hogy mindenfajta blokád meghirdetése eleve törvénytelen ( éppen most olvasom, hogy államellenes búncselekmények elkövetése miatt indul eljárás Fáberék ellen ), de ha véletlenűl mégis ez lenne az egyetlen üdvözítő megoldás - akkor sem vall nagy bölcsességre, hogy amatőr módon - idő előtt - világgá kürtölték a "szupertitkos" stratégiát. Azt a tervet, amelyhez sem megbízható ( előre beavatott ) vezetők, sem hatékony eszközpark, sem precízen kidolgozott akcióterv nem áll, nem állt rendelkezésre.
Kívülállóként úgy érzem, hogy a szervezők nem tudtak igazából mit kezdeni a kezükben összpontosult tömegpotenciállal, és így az akcióból a profi organizáció hiányzott leginkább. Az egész rendezvény irányítása esetlegesnek tűnt, mintha maguk a szervezők sem tudták volna pontosan, mi is lesz a következő lépés. Látszólag hiányoztak az ötletes forgatókönyvek, az alaposan átgondolt, minden eshetőségre megfogalmazott tervek, valamint ( az események menetétől függő ) minimális célkitűzések. Bármennyire is fáj, sajnos tudomásul kell venni, hogy az ilyen bosszantó szervezési hiányosságok miatt idővel azok is "megunják és "hazamennek", akik eddig rendületlenűl kitartottak a Kossuth téren vagy másutt az országban.
Az amatőr lelkesedés dícséretes, de a profi hatalombitorlókkal szemben ez kevés ...
A fentiek tükrében érdemes visszatekinteni a Fidesz tegnapi gyűlésére, még úgy is, hogy az ott elhangzottak sokak számára csalódást jelentett a jobboldalon. Persze csak annak, aki valami másra - talán egy bombasztikus és váratlan bejelentésre számított Orbán Viktortól ( Én nem ).
Őszintén szólva ( leszámítva a böszmeévforduló adta "ünnepi" kereteket ) felesleges volt ennyi embert összetrombitálni a szigetre. A Fidesz vezetői ugyanis semmi újat nem mondtak, és semmilyen új ( kormánydöntő ) stratégiával nem álltak elő.
De nem is állhattak.
Az elmúlt időszakban nagyjából valamennyi lehetőséget megvizsgáltunk a kormány
( törvényes ) leváltásához, de mindannyiszor zsákutcában találtuk magunkat. A kormányzó pártok parlamenti képviselőinek akarata nélkül sajnos semmilyen változásra nem számíthatunk, és ezt ők is tudják - mitőbb, pofátlanul vissza is élnek vele. ( Magasról tesznek rá, hogy a választási hazudozás miatt illegitimnek tekintjük őket ) Ha a hatalom feladása csak erkölcsi kategória lenne, a miniszterelnököt már régen nem Gyurcsány Ferencnek neveznék. Ezt a gyalázatos galerit aligha fogjuk 2010 előtt elkergetni, az össznépi "irgumburgum a teremtésit" ehhez roppant kevés. Ezt szerintem Orbán Viktor is pontosan tudja, ennek tükrében viszont a "betelt a pohár" és az "elég volt" túlhangsúlyozása sem tűnik túl hitelesnek.
Nem vagyok naív, így fideszesként ( ez lassan már szitokszónak számít sokak szemében ) sem hiszem és remélem, hogy egy érvényes és eredményes népszavazás távozásra kényszerítené a kormányt, az előttünk álló referendumot mégsem nevezném értelmetlen pótcselekvésnek. Ez ugyanis egy törvényes és demokratikus megoldás legalább arra, hogy minden agymosott szerencsétlen konfrontálódni kényszerűljön a legfontosabb társadalmi problémákkal, és véleményt alkosson a saját életét is húsbavágóan befolyásoló gyurcsányi döntésekről. Végül, de nem utolsó sorban kiváló lehetőség a Fidesznek arra, hogy a szavazásig hátralévő kampányidőszakban is az ő üzenetei tematizálják a közéletet.
Sokszor elmondtam, hogy egyik demokratikus párt sem engedheti meg magának, hogy a hatalmat puccsal vagy erőszakkal szerezze meg, ezért a Fidesz sem fog ilyen lépéseket tenni. Ezt senki ne várja, ne remélje tőle. Ez egy világos stratégia, és csak szándékosan lehet félreérteni vagy félremagyarázni. Igen - várható, hogy a radikálisabb megoldásokban gondolkodó szimpatizánsok egy része most más pártot vagy szerveződést fog keresni magának, ezzel önmagában még semmi baj sincs. De azzal egyértelműen a szocialisták kedvére tesznek, ha mindeközben beállnak az Orbánt és a Fideszt gyalázók népes táborába.
Kérem, ne tegyék. Ahogy én is szimpátiával viselkedem a Jobbik és a Magyar Gárda irányában, nekik sincs semmi okuk arra, hogy a Fideszt és az általa képviselt ( valós többséget ) árulónak bélyegezzék. Téved, aki ( az ellenzéki párt kétségtelenűl tettenérhető hibái és tévedései dacára ) azt hiszi, hogy a Fidesz csak egy a sok ( áruló ) közül, a mindenkori posztkommunista rezsimet háttérből támogató pénzéhes műellenzék. ( Ez a pozíció már különben is foglalt )
Ideje lenne végre megtanulni, hogy a "baloldal" leváltásához a nyers erő kevés. Olyan világos és megbízható politizálásra van szükség, amely valóban a többség akaratát tükrözi, és konstruktívan összezár az ellenoldal profi hiénái előtt. Bebizonyosodott, hogy a lelkes amatőrök ideje lejárt, és ha feleslegesen szétforgácsoljuk az erőinket - sokan leszünk ismét, de ezúttal sem elegen.
Bolond vagy ostoba, aki maga alatt vágja a fát ...