Gyurcsányék továbbra is hazudnak: most a vízágyú-beszerzésről 2007-09-20 10:51 Barikád.hu
A Magyar Nemzet értesülései szerint hazugsággal akarta elfedni az izraeli vízágyú-beszerzés körüli botrányt Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter. A tárcavezető ugyanis azt nyilatkozta, hogy a tömegoszlató eszköz beszerzésének nincs belpolitikai vonatkozása és az megelőzte a tavaly őszi eseményeket.
A lap azonban visszakereste, hogy mikor is írták ki a vízágyú-beszerzésre vonatkozó közbeszerzési eljárást. Kiderült: a hirdetményt tavaly október 13-án adta fel a központi pénzügyi és szerződéskötő egység, és október 20-án jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben.
Azaz Bajnai Gordon állításával ellentétben nem nyáron, hanem ősszel, az MTV székházának ostroma után írták ki a közbeszerzést.
Mint ismert: Magyarországnak feltehetően vissza kell fizetnie az izraeli vízágyúk árát az Európai Uniónak. A tömegoszlató eszközöket ugyanis a schengeni alapból, azaz uniós támogatásból vásárolta a kormány, annak ellenére, hogy ez más célra, a határőrizet megerősítésére szolgált volna.
Magyar Nemzet - barikád.hu