Matekpélda retardáltaknak 2007-09-12 11:02 szerda
Stumpf András: Matekpélda retardáltaknak - Gyerünk, demokrata barátaim, sok-sok akcióval, megmozdulással meg kell mutatnunk, hogy mi vagyunk többen! - mondta a miniszterelnök.
Ezennel ország-világ előtt bejelentem: épp leszokni igyekszem a dohányzásról. Magánügy persze, de talán próbálkoznak majd ilyesmivel mások is, na most, ha így lesz, hadd figyelmeztessem őket a leselkedő veszélyre, amelynek neve: Napkelte. Leszokós időszakban tilos belenézni!
Főleg, ha Gyurcsánnyal kvaterkázik Aczél elvtárs egy órás időkeretben, úgy féltelek-stílusban, ahogy az ma reggel is megtörtént. Amikor ők ketten egymás szavába nyammognak azon, hogy bizony, Kádár örökségét mennyire le kellene már bontani, akkor persze lehetne röhögni is. A két hálátlan figurán, akik személy szerint is Kádárnak köszönhetik, hogy reggel hatkor nem munkanélküliként, kicsi kocsmában dobják be a feles ampullát, hanem tévéstúdióban. Gyurcsány persze nem iszik, minek is, így is összevissza beszél, s ahogy hallgattam, úgy fölment bennem a pannon pumpa, hogy ha lenne dugicigim, bizony oda lenne már a nagy elhatározás is. Annyit meg se Gyurcsány, se Aczél, se Gyárfás nem ér.
Dühbe azért jöttem, mert kiderült, hogy "demokraták sokaságának széles koalíciót kell építeni". Meg az is, hogy miért. Igen, igen. Hát a fasiszták miatt! Ez megy hetek óta, eddig mondjuk semmi új. "Gyerünk, demokrata barátaim, sok-sok akcióval, megmozdulással meg kell mutatnunk, hogy mi vagyunk többen!" Ezzel a miniszterelnöki felszólítással zárult az elvtársias légkörű beszélgetés, és ebben már van azért újdonság. Ez a frankó, már nem is leplezett polgárháborús logika, meg az, hogy utcára vinné a politikát ez a jó ember. Megmutatni, hogy ötvenhat darab gárdistánál több a tízmillió nem gárdista? Talán ennyire azért nem rosszak az iskolai matekfelmérések eredményei.
Megmutatni persze azt kell, hogy ők, a baloldal, többen vannak, mint a jobb. Jó, mutassák, ha tudják, nem érdekes. Abból viszont tényleg elég volt, hogy a baloldal egyenlő a demokraták seregével. A Gyurcsányi, velejéig antidemokrata logika szerint ugyanis ez a helyzet. Persze nem csak Gyurcsányban, a Fideszben is megvan ennek a táptalaja - éppen erre utalt Sólyom László tegnapelőtt a parlamentben, amikor azt találta mondani: "Ahogy a nemzeti jelzőt nem sajátíthatja ki egyetlen párt vagy politikai irányzat sem, úgy az antifasiszta minősítést sem."
Gyurcsány viszont, a helyett, hogy elgondolkodott volna, szomorú fejleménynek minősítette a köztársasági elnök beszédét.
A beszédet, amely, még ha talán nem is volt olyan kurva szenvedélyes, mint egy másik, épp egy éve kiszivárgott szösszenet - azzal ellentétben viszont valódi igazságbeszéd volt.