A Magyar Gárda nyilatkozata Tom Lantos kijelentéséről 2007. augusztus 16.
Közlemény
A Magyar Gárda Egyesület tagjai megütközéssel értesültek arról, hogy Tom Lantos, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke nyilvánosan megfenyegette az egyesület alapító tagjait.
Aggályosnak és a magyar alkotmányba ütközőnek tartjuk az amerikai politikus azon szándékát is, hogy a Magyar Gárdához csatlakozni készülő személyekről listát szerezzen be. Utoljára német nemzetiszocialista, majd ezt követően szovjet politikus avatkozott be ennyire magyar állampolgárok alkotmányos jogainak gyakorlásába.
A Magyar Gárda Egyesület továbbra is az alkotmányosság és a jogállam talaján áll, tagjai ragaszkodnak állampolgári jogaikhoz. Felszólítjuk a magyar kormány illetékes szerveit, hogy minden eszközzel óvják meg a magyar demokrácia függetlenségét.
Kérjük az Amerikai Egyesült Államok nagykövetét, hogy határolódjon el Tom Lantos szélsőséges kijelentéseitől.
Az egyesület alapító tagjai ezúton értesítik az ország közvéleményét, hogy minden jószándékú honfitársat szeretettel várnak augusztus 25-én délután 3 órakor a budai Várba, a Szent György térre a Magyar Gárda zászlóbontására és az első 56 gárdista avatására.
Budapest, 2007. augusztus 16.
Vona Gábor elnök, Bencsik András, Murányi Levente, Pörzse Sándor, Schön
Péter, Staudt Gábor, Szabó Gábor, Szegedi Csanád, Szilárd István,
Usztics Mátyás tagok