Orbán és a józan ész     Nyiri János 2007. augusztus 7. 06:55 gondola

Legértékesebb művében, Az európai társadalomfejlődés értelméről magnóra mondott nagyesszéjében figyelmeztet Bibó István, egy anekdotával, hogy azért érdemes régi görög szerzőket olvasni, mert ők még nem veszítették el az érzéküket, hogy a dolgokat a valóságos okaikra vezessék vissza.

Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc. Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor. Az egyiket szeretik, a másikat gyűlölik és viszont. A magyar politikai közbeszéd fölcsavarodott erre a problémára, és nagy erők mozognak, hogy ezt a gittet rágja az egész választói tömeg. Csakhogy Magyarország problémája nem ez.

Ama bibói (és görög) józan ésszel könnyen belátható, hogy az ország sorsa nem múlhat alapvetően egy minden hatalom nélküli emberen, Orbán Viktoron. Márpedig ha nem múlhat alapvetően Orbán Viktoron, akkor Gyurcsány Ferencen sem múlhat alapvetően.

Félretéve minden sugalmazást, kizárólag a tényekre összpontosítva figyelmünket, nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor a priori Gyurcsány Ferenchez képest. Magyarán Gyurcsány egész személyisége Orbán Viktor meghaladására jött létre, kevésbé fennkölten Gyurcsány mindenestül Orbán Viktorról szól. Azért lépett a politikai térbe, hogy legyőzze Orbán Viktort. Ez létének értelme, és miután legyőzi, ki is múlhat. Úgy van vele, mint tiszavirág a párzással.

2006-ban legyőzte a kétszemélyes vitában. Ezzel Gyurcsány Ferenc tulajdonképpen meg is halt. Létének értelme elfogyott, belülről kiüresedett. Kipukkant, mint ünnepi lufi a stadion fölött.

Amióta megnyerte a 2006. évi választásokat, Gyurcsány Ferenc nem találja önmagát. Úgy járt, mint futó a verseny után - ha vége a futásnak, akkor minek van a világon?

Gyurcsány Ferenc a választási győzelemmel felszámolta önmaga politikai értelmét. Nem lát maga előtt célt. Ha erről kell szólnia, szavai tartalmatlanul hullanak a semmibe. Érzékeli, hogy a miniszterelnöki felelősség nem szólhat az ellenzék mindennapos újbóli legyőzéséről, de egyébre nem képes. Ha nem az országot morzsolná fel, szánalmasnak kellene neveznünk azt az igyekezetet, amivel próbál valami értelmet adni önmaga és kormánya létezésének.

Sajnos politikai és kulturális hiátusai képtelenné teszik annak fölismerésére, hogy ő és kormánya semmit sem tesznek, ami az országnak hasznára válhat. Eo ipso képtelenek rá. Minden, amit tudnak, szögesen ellentétes Magyarország elemi érdekeivel. Az ország annál jobban pusztul, minél tovább kormányoznak.

De ezzel még semmit sem írtunk le az ország problematikájából.

Éppen erre mutatott rá bizonyos aspektusból a minap Orbán Viktor, amikor a honlapján kérdezőket azzal bátorította (vigasztalta?), hogy Medgyessy Pétert azért szúrták hátba a szocialisták, mert a Nemzeti petíciót olyan sokan, aláírták, plusz még az EU-parlamenti választást is megnyerte a Fidesz.

Igaz meglátás. A petíció és a választás elsöpörte Medgyessyt. Csakhogy ezzel a történet nem ért véget. Az MSZP problémája (hogy ők bizonyosan tudták: nem győzték le a Fideszt 2002-ben) ott maradt megoldatlanul. Ekkor jött Gyurcsány, akinek elhitték, hogy legyőzheti. Le is győzte.

Egyetlen kérdés merült feledésbe: mi van, mi lesz az országgal?

Erre a kérdésre az MSZP és az SZDSZ képtelen használható választ adni. Ők rácsavarodtak a "Győzzük le Orbánt!" problematikára, és az elmúlt öt évben teljesen kondicionálódtak az Orbán-gyűlöletre. Így aztán mások kormányoznak helyettük.

Ezek a mások kíméletlen célszerűséggel felépítették a megtermelt értékek hasznát elszívó mechanizmusokat. A bankok többet elvisznek, mint a munkavállalók éves szja-befizetése, a reálgazdaság multicégek kezében összpontosul.

A megtermelt javak adómentesen ömlenek ki az országból. Van néhány magyar cég, amelyik úgy-ahogy áll még a lábán, de ők a szabályt erősítő kivételek.

Orbán megpendíti, hogy a szocialisták akár "hátba is támadhatják" Gyurcsányt. Igaz. És akkor mi van?

Leválthatják az ámokfutót, de a két alapprobléma marad.

Az egyik: Orbán Viktort gyűlöli az ország fele. Mindenáron gyűlöli, irracionálisan, akár az önpusztításig menően gyűlöli.

A másik: az ország javainak nagy hányadát évtizedekre előre lenyúlták, és Gyurcsányék minden hete arról szól, hogy ezt a hányadot tovább s tovább növeljék. A következő kormányok két út közül választhatnak: 1. szépen feladják havonta a csekkeket, aztán tétlenül nézik a folyamatos, önműködő leépülést, vagy 2...

A csöndes pusztulástól eltérő politikát jogállami keretek között kitalálni Gyurcsányék után, nos ez emberfeletti teljesítményt kíván. Ki lehet képes erre? Az ország egésze szerint csak Orbán. A fele ezért szereti, a fele ezért gyűlöli.

Képpel élve: ma Magyarország egy frissen elejtett gazella, amelyet hiénák marcangolnak. Lehet-e szelíd rábeszéléssel megkérni őket, hogy szíveskedjenek tovafáradni? És ha sikerül is elkergetni őket, életre lehet-e még kelteni a nagy hajszában kimerült gazellát? Vajon van-e benne még annyi életösztön, hogy megküzdjön a saját sebeivel? Hogy akarjon meggyógyulni?

Vagy felülkerekedett már az elvérzés zsibbasztó mámora?