Kövér: Csak Rákosinak és bandájának sikerült ilyen mélyre taszítani az országot 2007. május 19. 14:42 MNO
Sarkozy üdvözölte a Fidesz-kongresszust
Véget ért a Fidesz kétnapos tisztújító kongresszusának első napja a budapesti Hungexpón, amelyet Kövér László választmányi elnök köszöntője nyitott meg, majd megválasztották a kétnapos tanácskozás két levezető elnökét, Szájer Józsefet és Gál Kingát. Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője Nicolas Sarkozy üdvözletét is tolmácsolta a Fidesznek, emellett beszédet mondott a Magyar Koalíció Pártjának elnöke is. Schmitt Pál bejelentette, hogy nem indul a Fidesz alelnöki posztjáért. A hivatalos program után koncertek és más szórakozási lehetőségek várják az érdeklődőket.
Szájer: Az új többséget már nem érdekli a Gyurcsány-kormány + Képriport
A Fidesz készen áll Kövér László szerint a Fidesz és szövetségesei már holnap készen állnak arra, hogy a választók akaratából hozzákezdjenek az ország újjáépítéséhez, és kivezessék az országot abból a káoszból, amelyben ma van. Korábban csak Rákosinak és bandájának sikerült olyan mélyre taszítani az országot, mint amilyen mélyre taszította az országot a Gyurcsány FerencKóka János páros fogalmazott Kövér László. A politikus szerint, bár a mostani kongresszus nem rendkívüli, hiszen feladata elsősorban a tisztújítás, rendkívülivé teszi az az abnormális helyzet, amelyet a Gyurcsány Ferenc, Kóka János és Veres János nevével fémjelzett szélsőséges, gátlástalan, kapzsi csoport" hozott létre Magyarországon. Részletek A választmányi elnök köszöntőjét követően a küldöttek elfogadták az ügyrendi bizottság jelentését, s igazolták a küldöttek mandátumát, akik Gál Kingát és Szájer Józsefet a tanácskozás levezető elnökeivé választották. Európa üdvözli a Fideszt A hivatalos procedúra után Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője köszöntötte a kongresszust, átadva egyúttal Nicolas Sarkozy francia államfő üdvözletét is. A néppárti politikus azt mondta: Európának olyan politikusokra van szüksége, mint például Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár. Daul újra az Európai Néppárt támogatásáról biztosította Észtországot az Oroszországgal szembeni konfliktusban. A kongresszus közönsége nagy tapssal fejezte ki egyetértését. Részletek A néppárti frakcióvezető után Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke következett a felszólalók sorában. Részletek A küldöttek elfogadták a Fidesz testületeinek beszámolóját. Részletek A kongresszus határozatot fogadott el az erős Európáról. Részletek A kongresszus felkérte Schmitt Pált, a Fidesz Európa Parlamenti képviselőjét, hogy vezesse a 2009-es EP választásokat, amelyet a Fidesz alenöke elfogadott. Arra hivatkozva, hogy ez a feladat egész embert kíván, bejelentette, hogy nem indul a vasárnapi alenöki választáson. Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke arról beszélt, hogy a fegyver, a könnygáz a gyengék eszköze, azoké, akiknek rossz a lelkiismerete. Részletek Navracsics: Gyurcsány legyen bátor Gyurcsány Ferenc kezdje magán az átalakítást mondta Navracsics Tibor annak kapcsán, hogy a kormányfő bejelentette, távoznia kell az országos és a budapesti rendőrfőkapitánynak. Részletek Orbán Viktor, aki egyedüliként indul újra a pártelnöki posztért, nem sokkal két óra előtt érkezett meg a Hungexpo területére, és gyalog ment a B pavilonig, miközben küldöttekkel és szimpatizánsokkal beszélgetett, és kezet fogott az emberekkel, akik közül sokan fényképezkedtek vele. A küldöttek és az érdeklődők nagy tapssal fogadták érkezését a narancssárgába öltöztetett B pavilonban, ahol egy videofal előtt elhelyezett színpadon hangzanak majd el a beszédek. A közönség soraiban ülnek a Fidesz vezetői, köztük Áder János, Pokorni Zoltán, Pelczné Gáll Ildikó, de megjelentek a szövetségesek képviselői is, így Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke. Jelen van Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és számos külföldi vendég. A hivatalos program mellett a Hungexpo D pavilonjában közéleti programokkal, fórumokkal, koncertekkel várják az érdeklődőket. Ennek részeként még a kongresszus kezdete előtt Deutsch-Für Tamás nyitotta meg a Fidesz korábbi plakátjaiból készült kiállítást. Ezen szerepel például a híres 1990-es Tessék választani jelszavú plakát is, amely Brezsnyev és Honecker, valamint egy fiatal pár csókját ábrázolta. (MNO, MTI) |