A Fidesz öt feltételhez köti Horváth Ágnes támogatását 2007. április 21. 11:50 MNO
A Fidesz öt feltétel teljesülése esetén támogatja Horváth Ágnes új egészségügyi minisztert - mondta Pesti Imre, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt azt várja a kormánytól, hogy vonja vissza a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, vizsgálja felül a kórházbezárásokat, a beutalási rendet és az ágyszámelosztást. Az MSZP nevében reagáló Kökény Mihály közölte: az egészségügyi reformot illetően nem fognak letérni a kormányprogramban kijelölt útról.
A Fidesz abban az esetben támogatja az új egészségügyi minisztert, amennyiben a kormány visszavonja a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, felülvizsgálja a kórházbezárásokat, valamint a beutalási rendet és az ágyszámelosztást, illetve letesz a több-biztosítós rendszer bevezetéséről, és abbahagyja a pénzkivonást az egészségügyből - jelentette ki Pesti Imre, aki Horváth Ágnes hétfői bizottsági meghallgatása előtt világossá kívánta tenni a Fidesz álláspontját ebben az ügyben.
A politikus szerint a vizitdíj és a kórházi napidíj visszavonását az indokolja, hogy az utóbbi időben közel hárommillió ember vált szegénnyé, így sokak számára kifizethetetlen a két díj. A fideszes képviselő szerint a kórházbezárások újragondolására azért van szükség, mert több európai szintű intézmény, így az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, a svábhegyi gyermekkórház vagy a szülészetek megszüntetése álláspontja szerint erősen megkérdőjelezhető, és továbbra sem tudni, hol kezelik tovább a betegeket.
Szerinte végérvényesen el kell halasztani a több-biztosítós rendszer bevezetését, mert szakmai konszenzus van arról, hogy drágább, és nem hoz nagyobb egészségnyereséget, mint a Fidesz által támogatott egybiztosítós modell. Kérdésre válaszolva ugyanakkor elmondta: a Fideszben még nem döntöttek arról, hogy a több-biztosítós modellt ellenző népszavazási kezdeményezés mögé álljanak-e.
Mint mondta, újra kell gondolni a beutalási rendszert és az ágyszámelosztást is, mert egyes intézmények olyan nagy területet és ehhez olyan szűk kapacitást kaptak, hogy nem tudják ellátni a betegeket. A politikus utalt a nemrég a mentőben meghalt csongrádi betegre, és felhívta a figyelmet arra, hogy akadozik a daganatos betegek ellátása is.
Pesti Imre ötödik feltételként azt nevezte meg, hogy a kormány fejezze be a pénzkivonást az egészségügyből, mert elfogadhatatlan, hogy a konvergenciaprogramban 250 milliárdos forráskivonást terveznek az ágazatból.
Arra a kérdésre, hogy mennyi esélyt lát a feltételek teljesülésére, és mit lép a Fidesz, ha a kormány nem tesz eleget ezeknek, Pesti Imre azt mondta: nem pesszimista, hiszen a szilárdnak indult egészségügyi reform folyamatosan puhul, sok vita van a koalíciós partnerek között, például a több-biztosítós modellt nem támogatják a szocialisták, de a főváros is sokszor szembement és szembemegy a minisztériummal.
Kijelentette: az elmúlt időszak szörnyű pusztítást jelentett az egészségügyben, olyan káosz alakult ki, amely alapjaiban veszélyezteti a betegellátást.
Nem fognak letérni a kijelölt útról
Az MSZP nevében reagáló Kökény Mihály közölte: az egészségügyi reformot illetően nem fognak letérni a kormányprogramban kijelölt útról. Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke hozzátette: a szocialisták az egészségügyi reform folytatását, és a korábban kialakult ellentétek kezelését várják Horváth Ágnestől. A miniszterjelölt dinamikus, nyitott személyiség, aki képes továbbvinni a reformot mondta Kökény Mihály.
(MTI)