Kókáék földügylete: feljelentést tett Dorkota 2007. március 30. 15:38 MNO
Feljelentést tett hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen Dorkota Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője, mivel álláspontja szerint jóval értéke alatt jutott hozzá a négy magánszemély tulajdonolta Pentele Kft. azokhoz a földterületekhez, amelyen a Hankook gumigyár épül Dunaújvárosban. Ezt a politikus pénteken Budapesten sajtótájékoztatón jelentette be.
"Néhány kormányközi üzletember" milliárdos haszonra tett szert, miközben a város önkormányzatát kisemmizték - vélekedett az ellenzéki képviselő. Milliárdokat kerestek kormányközeli üzletemberek - az ország kárára gondola 2007. március 30. 16:29 A kormányközeli üzletemberek fél év alatt több mint 1 milliárd forint haszonra tettek szert törvénytelenül a Hankook beruházással összefüggésben. A Fidesz feljelentést tett. A kistigris esete Kóka pumájával A sajtótájékoztatót egy, a Magyar Nemzetben írt cikk előzte meg. A lap többek között arra emlékeztetet, hogy Kóka János 2005. október 24-én jelentette be: nagy szerencse érte hazánkat, mivel nem Szlovákiába, Cseh- vagy Lengyelországba, hanem Magyarországra telepíti gyárát a világ egyik legjelentősebb autógumit gyártó cége, a dél-koreai Hankook. Egy szűk kör számára azonban még jóval ezelőtt kiderült a leendő létesítmény helyszíne is: Dunaújváros, régi nevén Dunapentele. Az új munkahelyek teremtésének víziója a betartatlan választási ígéretekkel szorongatott kormánynak nagyon fontos volt írja a lap. A balliberális sajtó olyan sikerkampányba kezdett, amit csak országgyűlési választások idején tapasztal a magyar szavazó. Tekintettel a baloldali médiafölényre, a csapból is Kóka János folyt, aki a gyanút szimatoló jobboldali sajtót messze elkerülte-elkerüli. A gazdasági miniszter a maga részéről besöpörte a látszatsikert, a részletekről azonban ma is hallgat. Annyit lehet tudni, hogy a dél-koreai cég a beruházáshoz különböző formákban óriási állami támogatáshoz jut, ám a pontos öszszeg nem derült ki azonnal. A sikerpropaganda ellenére az egész beruházás egyre kínosabb lett. A jobboldali média ez idáig csak mozaikokat tudott felderíteni a bűncselekménygyanús történésekről. A részletek mostanra teljes képpé álltak össze. A továbbiakban kísérletet teszünk annak bemutatására, hogyan is zajlott a krimi. Dorkota Lajos a részletekről szólva elmondta: a szocialista többségű önkormányzat olyan határozatot hozott, mely módosította rendeletét, és közel két hónapig gyakorlatilag a közgyűlés és a bizottság helyett a polgármester egy személyben járt el, hozta meg a döntéseket. Így történhetett meg hangsúlyozta a politikus -, hogy 2006. január 9-én húsz hektárnyi földterületet apportált egy négy magánszemély által létrehozott kft-be, 176 millió forint értékben. Ez a húsz hektár hozzátartozik a Hankook gumigyár 56 hektáros területéhez - mondta. A képviselő közölte: az apportálás után két nappal ugyanezeket a földterületeket törzstőke-leszállítással kivették a kft-ből, és kizárólag a magánszemélyek tulajdonában maradtak. A földterületek magánszemélyeknek történt eladásakor a Hankook mint vevő már jelen volt. 300 millió forinttal rövidítették meg ezzel az aktussal a város önkormányzatát. A vételárra a fedezet - hogy kockázat se legyen - Kóka miniszter úr által biztosított állami támogatás volt - tette hozzá. "A kormányközeli üzletemberek fél év alatt több mint 1 milliárd forint haszonra tettek szert a föld tényleges ára, és a vételár között" - húzta alá a politikus. A fideszes politikus szerint Kóka János tárcája egy olyan szerződéses megállapodást is vállalt, hogy biztosítják a gyors hatósági ügymenetet, tehát a hatóságokat utasítanak, kérnek fel, hogy a jogszabályokban előírt határidőknél gyorsabban intézkedjenek. Hozzátette: mind a földhivatalnál, mind a cégbíróságnál felmerül az a gyanú, hogy megsértették a hatályos törvényeket. Medgyessy szavai beigazolódnak? "Ha belegondolunk, hogy mire is gondolhatott Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, akkor úgy érzem, talán most már tudhatjuk a választ" - fogalmazott. |