Vona csillagos ötöst adott a Fidesznek p, 2007-02-02 20:47 Rólunk írták
A Kossuth téri felszólalók közül végre az első hiteles és vállalható személyiség, Vona Gábor, a Jobbik elnöke kaphatott szót, aki mint fogalmazott, csillagos ötöst ad a Fidesznek. Vona hangsúlyozta: a legnagyobb parlamenti párt olyan cselekedetet hajtott végre, amely egyértelműen a demokrácia megvédéséért vívott harcként értékelhető.
Vona kifejtette: pártja és a nemzeti gondolkodású emberek nem a rend ellen vannak, hanem rendet akarnak, nem a demokráciát támadják, hanem demokráciát akarnak. Utalt arra, hogy a kommunista emlőkön nevelkedett nomenklatúra és tagjai a rendszerváltás után 17 évvel nem vezethetik hazugságba és anarchiába az országot. A közönség hangos tetszésnyilvánítása közepette felszólaló Jobbik-elnök felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy várniuk kell a tényleg demokratikusan és határozottan fellépő Fidesz további akcióit az elkövetkezendő időszakban. Vona beszéde után a tömeg hangosan skandálta, hogy "Ébresztő! Ébresztő!"
A Jobbik elnöke erőtlejesen bírálta Kolláth György alkotmányjogászt, aki a Kossuth téri helyzetet antidemokratikusnak minősítette. A közönség fújolása közepette Vona rávilágított arra, hogy a Kolláth-félék nem az alkotmányosságot, hanem a régi múlt folyamatát és elviselhetetlen antidemokratizmust képviselik.
Miközben a szónokok a tüntetés békés jellegét hangsúlyozzák, a környező utcákban óriási a rendőri készültség, vízágyúk, egyes információk szerint lovas rendőrök is készenlétben állnak.
Forrás: Hunhír.hu