Orbán erejű széllökések várhatóak 2007. január 14. vasárnap 00:00
Legalábbis ezt állítja a sajtónak az a része, amely hosszú évek óta emiatt blokkol, szakmányban, a gépére szerelt leütés-számlálón. Munkája ez neki, sőt, a többség szóköz nélkül állítja ki a számlát, mondván, hogy az üres beszédet ingyen adja. Hogy rázendítettek, máris? Komolyan kérdezem - nem unalmas? Állítólag a baloldal is demokráciát akar. Márpedig egy demokrácia nem épülhet arra, hogy a nekünk nem tetsző politikusok ellen minden évtizedben elindítjuk a magunk perét. Mondják - ezt a reakciót jogosan váltotta ki a rendszerváltás kísérlete. A boszorkányüldözéssel való fenyegetés, és a többi, egyre hamisabb nóta. Hamis, bizony, mert hát a korszak egyik szállóigéje, ugye: tetszettek volna forradalmat csinálni. Ezt a rendszerváltó kormány miniszterelnöke mondta; ezek után bármilyen félelmet generálni az események közé és mögé - nagyfokú történelemhamisítás. És az tiszta sor, hogy, kérem tisztelettel, hát, ha egyszer az akkori rendszer is belátta, hogy van valami a levegőben, és nem lövetett a felvonulók közé, hanem kerekasztal-tárgyalt - akkor mi a probléma?
Ha csak az nem, amit Grósz Károly mondott 1989 tavaszán, és juszt sem idézem pontosan, annyiszor megtettem, keressenek rá, egyszóval annyit rebegett célprogramként mélyen tisztelt kongresszusi küldötteinek: a többpártrendszert nem akadályozhatjuk meg, de el kell érni, hogy mi legyünk annak vezető ereje.
Ezen dolgoznak- Nem épp tisztességes eszközökkel.
Mikor melyiket vették elő, és hogyan, ne leltározzuk ismét. Tudjuk, pontosan. A legnagyobb baj az, hogy ezzel ők is tisztában vannak - s számukra már nagyobb csapdát jelent a dolog, mint számunkra. Mert vegyük észre: valójában ők azok, akiknek már nincs hová hátrálniuk. Beszorultak az egyirányú utcába; ami a legrosszabb esetben nem jelent számukra vereséget, de győzelmet sem. Gondoljuk át ezt a tizenhat esztendőt: mi is történt? Illetve - gondolja a - tudják. A lényeg: addig-addig kiabáltak farkast, amíg nem kaptak egyet. A saját nyakukba. Egy olyan igazit. Mert ilyen kellett nekik, a képzelt farkasok ellen. Akiknek egyetlen igazi, nagy hibájuk volt: nem akarták tudomásul venni a Grósz által lefektetett aranyszabályt. Bízzuk ezt a demokratikus keretekre, kérték, és kérik, valóban érintve a működtethetősége határait. Nem a demokrácia működőképességének, ahogy a vádak szólnak, hanem a működtethetőségét, ismétlem, nyomatékosan. Meddig és miért lehet nagy nyilvánosság előtt, folyamatosan, valótlanságokat állítani politikai ellenfeleinkről? Meddig lehet társadalmi konfrontációk gerjesztésével elbizonytalanítani, hallgatásra kényszeríteni azokat, akik szólnának ugyan, de sem széllel szemben nem akarnak, sem a szelek hátán történő sodródás nem szimpatikus számukra?
Jobb pillanataimban derűsen nézem a félelem- és gyűlöletkeltés mesterembereit, és tanoncait. Akik immár nyolc-tíz esztendeje célul tűzték ki maguk elé egy politikus és egy politikai párt lejáratását. A legaljasabb módszerektől sem riadván vissza. És teszik most is, ízibe.
Mi az, amit tudunk? A kormány nagyon nehéz helyzetbe hozta magát. Eltapsolt egy kormányzati ciklust, kifejezetten politikai céllal. A helyzet valamelyes megoldása érdekében hozott intézkedéseiről kiderült: a legdurvább pénzbehajtás. Évekig dübörgő gazdaságról, lendületről beszéltek, most viszont a legegyszerűbb beismeréseik egyike: az állam túlköltekezett, erején felül osztogatott, kénytelen valamennyit visszavenni. Tudjuk, hogy ez messze nem az igazság, de ha az lenne - mit is jelent? Hogy a lopott holmit otthagytuk az orgazdáknál, és most visszamegyünk érte. Bizony: ti, ötvenszázalékos béremelésben, nyugdíjemelésben, szociális juttatásban részesülő polgárok, ti csupán egyszerű orgazdái voltatok az állami költségvetésnek. Mondják ők.
S mindenki más, aki ellenükre volt, gondolattal, szóval, cselekedettel, az - épp ő - hazája ellensége. Mert hibásan gondolkodik etikáról és etnikumról, morálról és mordályról, együttélésről és együttfélésről. Ő a valódi ellensége a folyamatos morális válságokat gerjesztő és generáló morotva-demokráciának. Ennek a félfélének?
Ennyit tudunk, alaptézisként. És azt, hogy az ellenzéki parlamenti pártok - ebből kettő biztosan - a valós demokrácia érdekében kész annak népuralmi, néphatalmi tartalmát is erősíteni, kimondani. Demokratikus keretek között. Ennyit, és nem többet. Sokak szerint, akiknek legtöbbje nem nevezhető éppen kormánybarátnak, még ennyit sem tesz; s még ez is kevés. Ám a kormányfő már riogatja az embereket: a marginális csoportok mögött komoly ellenzéki pártok állnak, mondja, sejtetvén ezzel a legsúlyosabb koncepciós vádat. S más irányból is érkeznek, menetrendszerűen, a támadások; a legújabb például az a feljelentés, amely a Fidesz és Orbán Viktor ellen született, azért, mert nem határolódnak el a rasszista jelenségektől. Ahogy pár hete szocialista parlamenti képviselő jelentette őt fel hazaárulásért, s más valaki más okot talált a feljelentésre? S a legszomorúbb, hogy úgy lett, ahogy akkor írtam: az ügyészség elutasította a vádat, annak megalapozatlansága miatt, ugyanakkor nem indított eljárást a feljelentők ellen, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás - mint minimum-törvényszegés - okán. Ebből egyenesen következik, hogy ettől kezdve bármikor, bárkiről bármit állíthatok, akár parlamenti képviselőként, a nekem oly kedves és készséges sajtó hathatós együttműködésével, majd, ha kiderül, hogy hazudtam - oda se neki.
Értsétek már meg, maradékelven valahol csak létező tisztességes baloldaliak, hogy ezért vagytok zsákutcában. Egy tisztességtelen módon megszerzett hatalombirtoklás csak folyamatos patthelyzetet eredményez; sohasem lehettek büszkék az elveitek távlatos tisztaságára, hanem csak a pillanatnyi érdekeiteket védelmező szuronyhegyek csillogására. Amely metafora szabadon behelyettesíthető viperának látszó ütőeszközzel, vagy amit akartok? Így, vízágyúkereszt után.
Lehet, hogy lesznek tüntetések, s lehet, hogy nem. Az elmúlt nyár azzal telt, hogy a kormánykommunikáció forró őszt jósolt. Beváltatott? De valahogy nem sikerült bizonyítani azt, amit pedig annyira akartak: hogy nem egy lényegében marginálisnak nevezhető csoport áll az eldurvult események mögött. Ahogyan, tulajdonképpen, azt sem: akkor mi is volt lényegében a rendőrség feladata? Milyen utasításokat hajtott végre? Ugyan zajlanak a vizsgálatok, ám azokba máris sikerült odakeverni valami nagyon nem odaillőt, de amivel immáron tizenhat esztendeje, folyamatosan lehet tematizálni a közvélekedést. S ennek mintegy a sodrában közlik mindenkivel: az ellenzék polgárháborúra készül. Nem baj, ha nem igaz, s nem baj, ha a szomorú valóság az, hogy épp a kormányoldal vívja, ismét, a maga polgárháborúját. Reformdiktatúrával, félelemkeltéssel.
Mi nem dőlünk be ennek? És ti? Érzékeltétek már, hogy nincs hová hátrálnotok? Ott álltok a hazugság fala mögé kényszerítve. Kijönni csak egy úton lehet. Vagy átgázoltok rajtunk, visszaszorítva bennünket legbensőbb szabadságunk hatalmasabb igazságába, vagy - összekapaszkodunk. És együtt nevetünk az "orbán erejű vihar várható" féle riogatásokon. És együtt válunk, egy közös cél érdekében, nagyon szigorúvá is - amikor itt lesz annak a demokratikus ideje.
Tamási Orosz János
