Gyurcsány lavinariadóban szilveszterezett szinesbulvarlap.hu 2007.01.06.
Pihenéssel töltötte az újév első napjait Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, és Orbán Viktor, a Fidesz első embere. Gyurcsány már hazajött de még "telel", Orbán is itthon, és már dolgozik.
Úgy tudjuk, csütörökön megérkezett ausztriai nyaralásából Magyarországra Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Lapunk információi szerint ezt a hetet még pihenéssel tölti a kormányfő, az "utóbulit" Balatonöszödön tartják.
- A kormányfőt távollétében Kiss Péter, szociális és munkaügyi miniszter helyettesíti - mondta el kérdésünkre László Boglár, a kormányfő szóvivője. László arról nem tudott beszámolni, hogyan telt a kormányfő szilvesztere, aki egészen hazaérkezéséig még saját kommunikációs stábja számára is elérhetetlen volt. Úgy tudjuk egyébként váratlan esemény nélkül zajlott december 31-e, bár az kisebb riadalmat okozott, hogy Tirol egyes részein lavina-riadót rendeltek el a két ünnep között. Emiatt petárdázni sem lehetett az Alpokban, amit a kormányfő és családja valószínűleg nagy örömmel vett tudomásul.
- Februárban, az első parlamenti ülésnapon egészen biztosan felszólal a kormányfő - mondta László, amikor arról kérdeztük: mikor várható Gyurcsány első nyilvános szereplése az idén. Úgy tudjuk, ha nem lesz árvíz, vagy más előre nem látható esemény, januárban a kormányfő a parlamenti évnyitóig tartózkodik majd a nyilvános megjelenéstől.
- Orbán Viktor már itthon van, január 2-án érkezett haza - közölték lapunkkal a Fidesz sajtóosztályán. Mint megtudtuk Orbán a karácsonyt még itthon töltötte, aztán családjával és szűkebb baráti körével Ausztriába utazott síelni. Azt azonban a Fidesznél nem tudták megmondani: feleségén és gyermekein kívül kik kísérték el Orbánt. A Fidesz elnöke nem szállodában köszöntötte az újévet, a család már hagyományosan ugyanazt a 15 fős vendégházat veszi bérbe. - Az elnök úr jelenleg felkészül az előtte álló feladatokra, szakmai anyagokat olvas, szakértőkkel tanácskozik - közölték a Fidesznél, ám azt nem tudták megmondai, hogy az első nyilvános szereplés mikor várható. Érdekesség, hogy a sajtóosztály egyetlen munkatársa sem tudta felvenni a kapcsolatot az elnökkel a karácsonyt megelőző napok óta.