Tömeg "párt " oszlatás Szabó Béla István 2006. november 19. 00:00
A rendőr Gergényi szétverette a pesti jónépet - ezt rendőri műnyelven tömegoszlatásnak hívják.
A filozófus Tamás Gáspár Miklós megszűnésre hívja fel volt pártját - ezt politológiai műnyelven önfeloszlatásnak hívják.
Az utóbbi - egyebek mellett - azért javasolja ezt az önmegszüntető gesztus ta szabaddemokratáknak, mert az előbbi törvény- és szabályzatszegő eljárását támogatták (volt) bizonyos hatalmas hangadóik. Mondhatni ők mentették meg a tábornokot.
Csakugyan kínos, hogy a valaha emberi jogi alapokon álló párt egy erőszakra parancsot adó törvényszegőt húz ki a hogyishívjákból. Na! Ja igen, a slamasztikából.
Hacsak: az egész lemondókázás nem volt vacak, talmi, alpári színjáték. Egy izé, na! bretli!
De még az is lehet, hogy maga a szeptember - októberi véres viadal is, úgy ahogy volt, nem más, mint egy holivúdi rémtanmese, preventív, elijesztő elnáspángolás, hogy a még előttünk álló, most már véresen komolynak ígérkező szörnyidőkben minden hepciáskodó fedezékbe húzódjék. Ne lázadjon.
TGM (ez a filozófus rövidítve) véresen - mint egy októberi tüntetés - komolyan gondolja egykori pártjáról mondott ítéletét és oszlásra felszólító mondatát.
Gergényi eléggé cinikusan oszlatott és nyilatkozott: volt mit oszlattatnia, hajjaj, nagy nép lepte el az utcákat! Világos küldetést teljesített: csihi és puhi. És kész. Azaz kikész. Ít. És.
A másik oszlatátor viszont lehetetlent kér a jelenlegi, na!, izé, hogyishívják, miafene! Ja, igen Alliberális Párttól. Mert tudniillik a Szabad Demokraták Szövetsége nem létezik már. Jó ideje.
A párt valamikor 1993 körül szűnt meg, pontosabban kezdett, nem is lassan, megszűnni. Az idősebbek még emlékezhetnek: a kemény pártmag ekkor a Tölgyessy Péter nevével fémjelzett csapatot buktatta ki a vezetésből, s vette vissza a hatalmat. A jövőt. Ez rendben is lenne - a politika karrierszakma, még párttársak között is - de a módszerek elfogadhatatlanok voltak. A hang. A tettek. Az erkölcs.
Párttörténet óra helyett mindössze egy emlékeztető bekezdés: az SZDSZ nem a Demokratikus Ellenzék pártja volt, hanem egy épülő szabadelvű néppárt. A DE-ként fémjelzett csoport mást akart, mint a szervezetlen "pártellenzék" - kitérő: valójában nem is volt "Tölgyessy-csapat" - ám a többség az utóbbit támogatta.
Tamás Gáspár Miklós igen tekintélyes alakja volt a szervezetnek, maga is valami alternatívának tűnt a maga kőkonzervatív valójában (valójában az volt) a balliberalizálódó és bulipártosodó közegben. De hűsége a kisebbséghez erősebbnek bizonyult. Mint az Országos Tanács elnöke bizony sokat tett azért, hogy a szervezet olyanná legyen, mint amilyen ma.
Kis János, Eörsi István, Hack Péter, Petri György mind elhagyta a hajót - szándékkal nem politikai barátaimat soroltam. A párt azóta is oszlik. Mint egy dög. Ha nézi és közben fintorog a filozófus: a maga művét nézi.
Érdemes lett volna Gergényihez fordulnia oszlatás ügyben. Talán az van akkora szakember, hogy egy tömeg eltűnő árnyékával is képes elbánni. Mert a mai, az SZDSZ romjain gyomoskodó valami ma nem tömeg. És nem is súly. Teher. A magyar demokrácia vállán.
Szóval kéretik nem nagy gaudiummal üdvözölni TGM "pártellenes" szikrázását. Könnyű dolog egy nem létező valamitől nemlétezését követelni. És semmit nem jelent.
Utószó, a tisztesség miatt. Jelen sorok szerzője érintett. A Szabad Demokraták Szövetségének alapító tagja - volt. Több évig az Országos Tanács tagjaként, fővárosi képviselőként, még ügyvivőként is működött. A nem létező Tölgyessy-csapatba sorolták. Az Astoriánál megkergették. De tollát most nem a szíve vagy az esze vezette, hanem az orra.
Mára már elvtelenné vált SZDSZ
2006.11.19. 10:44 grizzlyke
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://grizzly.blog.hu/api/trackback/id/tr536317781
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.