Az emberi jogok ilyen szintű korlátozása példátlan az Európai Unióban
Az antidemokrata, de szabad Demszky Gábor akit annyi atrocitás ért 1990 előtt
Úgy látszik, a baloldal (MSZP-SZDSZ) fél a vidéken élő nyolcmillió magyartól. Gagyi ötletekkel próbálja megakadályozni a magyar állampolgárok törvényes jogát, miszerint egy demokráciában kinyilváníthatják véleményüket. Demszky Gábor a gazdákat ugyanis rendeletmódosításokkal és közlekedési táblákkal próbálja kitiltani Budapestről, mintha ez a város, amely 56-ban annyi áldozatot hozott, nem lenne mindnyájunk fővárosa, pláne a szabadság városa.
Jól látszik, hogy Demszky egy hullámhosszon mozog Gyurcsány Ferenccel és Gergényi Péterrel. Mindezzel a fővárost és az ottani nemzeti érzelmű lakosokat veszi semmibe. Az emberi jogok ilyen szintű korlátozása az Európai Unióban és a magyar hagyományban példátlan. Jogtiprásnak nevezhetjük, hiszen tudjuk, hogy az éppen aktuális törvényi lehetőségek Magyarországon általában nem az igazságosságot, nem a közjót szolgálják, így keresztény szempontból elfogadhatatlanok. Bár tudjuk, hogy Demszky soha nem volt keresztény, az emberi jogok védelmében amelynek Chartáját annak idején (a II. világháború után) keresztény alapokon hozták létre szót kell emelnünk a szabadosság eme hirdetőjének hozzáállása ellen. Ennek módját kell szolidan megtalálnunk.
Demszky akit demokrata viselkedéséért állítólag számtalanszor előállított a Kádár-rendőrség 1989 előtt most a Gyurcsány-rendőrség, a Kádárétól nem sokban különböző viselkedésének csatlósává vált. Lehet, hogy a mai magyar jogrendszerrel fel tudja oldani a félelmét, azonban ennek az eljárásnak semmilyen erkölcsi jogalapja nincs. Demszky tehát félrebeszél és önmagát tagadja meg, amikor azoknak hódol be, akik őt megverték. Ha így van márpedig így van , akkor Demszky vagy hazudik, vagy emlékezetkihagyása van. (Emlékezhetünk a Szabad Európa Rádió magyar adásaira, amelyek beszámoltak Demszky Gábor, Solt Ottilia... stb. előállításáról.)
Neki nem kell megóvnia Budapest lakosságát, hiszen annak legalább fele egyetért a gazdákkal és szimpatizál a békés tüntetőkkel (Lásd az önkormányzati választások eredményét!). 23-án is Budapest lakosságát verte a rendőrség, tehát az állampolgárokat nem saját maguktól kellene ma megvédeni. Ilyen demagógok, mint Demszky, vezetik ma Magyarországot és a fővárost. Ugyanolyan diktatórikus eszközökkel, mint 1945 és 1990 között.
Eőry Zsolt, a KDNP Pest megyei elnöke