Lovas István jegyzete a diktatúráról és nyílt levele 2006-10-05. 17:40:57
GYURCSÁNY FERENC
miniszterelnök
Miniszterelnök úr!
Harrach Péter, a KDNP alelnöke a Nap-kelte hétfői adásában azt is mondta, hogy önnek mennie kellene és ezzel az MSZP-nek nagyobb esélye lenne a következő választásokon.
Mások kezdve a több tízezer tüntetőtől az államelnökig az ön lelepleződött hazugságai nyomán támadt elemi felháborodásból követelik lemondását.
A jobboldalon minden bizonnyal meglehetősen egyedül vagyok, aki ezzel szemben erről már itt egyszer írtam, de most, a helyhatósági választások után az ön távozásának esélye nőtt az ön maradását szeretné.
Az önt a poklok fenekére kívánóknak is érdemes volt látni az ön arcát és kezének üzenetét a választások éjszakáján mondott beszéde alatt. Hol volt a korábbi milliárdos miniszterelnök magabiztossága, hetykesége, felsőbbrendűséget sugárzó kifejezése? Sehol, uram. Helyette egy megtört, szomorú, éveket öregedett ember szánalmas dadogását hallhattuk, a lelkében lejátszódó folyamatokról oly sokat mondó kézjátékával együtt. Ön pontosan tudja azt, hogy ön már történelem, ahogyan az angolszászok mondják. You are history, Mr. Prime Minister.
Pontosan azért, mert mint Harrach Péter elmondta az MSZP-nek mással nagyobb esélye lenne a következő választásokon.
Csakhogy nekem éppen ennek ellenkezője az érdekem. Az, hogy a megszorító intézkedések harapófogójának ön maradjon a jelképe. Az, hogy az MSZP-nek a lehető legkevesebb esélye legyen a legkésőbb 2010-ben megtartandó országgyűlési választásokon.
Ön az MSZP-nek már nem a megmentő csoda aki, az ön szavaival, a szarból is kihúzza őket -, hanem maffiotikus, szupertolvaj pártja nyakán terhes kőszikla.
Nekem az lenne jó, ha október 23-án is Ön lenne az MSZP arca. Ön, a KISZ-vezetőből családi kapcsolatai révén lett neoliberális globalista, aki pontosan tudja, hogy létét ezért gazsulál nekik kiknek köszönheti. Akik szolgája lett: a külföldi spekulánsoké, akiknek minden vágyálmát beteljesíti és a helyi balliberális médiáé, amelynek krémjét ön havi több milliós fizetéssel jutalmazza feneketlen, mérhetetlen és a nemzet valódi érdekeit naponta eláruló propagandamunkájukért.
Azt is szeretném, ha majd az MSZP-s szavazók az ön változatlan arca miatt még hamarabb ébredne fel és tenné azt, amit gondolok az iszonyatosan kemény megszorító-intézkedések hatására. Akkor, amikor ez a szerencsétlen rétegnek a távfűtő és energiaszolgáltató cégek rátennék kezüket lakására, mert képtelenek lesznek fizetni számláikat.
Azt is szeretném, ha közben ön lenne az arca azon gyűlöletes intézkedéseknek, amelyeket az ön miatt elbocsátott köztisztviselők, a pedagógusok, egészségügyiek és sokan mások úgy tekintenek, mint amelyek szinte létükben veszélyeztetik.
Én ugyanis azt szeretném, hogy végre egy valódi rendszerváltási hullám söpörne végig az országon, és maguk ott végeznék, ahová valók.
Kissé ismerve azt a réteget, amelyet Tamás Gáspár Miklós Mucsának nevezett az 1990-es választások után, ha önt felváltanák például az ön meglehetősen pszichopata és hazudozó korszaka után a Buddha-szerű unalmat sugárzó Kiss Péterrel, vagy valaki mást húznának ki a pártkalapból, sok naiv szavazójuk azt hinné, hogy ismét jobbra fordulna a helyzet. Ami az érthetetlenül passzív jobboldali pártok mellett nem igazán lenne jó a valódi rendszerváltás végrehajtása szempontjából.
Így tehát elsősorban maradásában bízok.
Miniszterelnök úr, minden hazudozása, pártja minden gazdasági gazembersége ellenére maradjon tehát: az ön maradásában látom a későbbi kiút egyik valódi lehetőségét.