A politikai válság háttere - Magyar Hirlap - Elek István írása
Balliberális barátaink többsége ugyanis süket és vak az iránt a támadás iránt, ami ebből a beszédből kivehetően demokratikus politikai rendszerünket, demokráciánk alapértékeit érte A 2004. december 5-i népszavazás kérdése után ismét kaptunk egy kiváló tesztet. Gyurcsány Ferenc lelepleződése nyomán ismét bizonyságot szerezhetünk róla, hogy létezünk-e még demokratikus politikai közösségként, akiknek azon túl is van közük egymáshoz, hogy a Magyarország nevű állam fennhatósága alatt, a törvényei által behatárolt térben élnek, s papírjuk is van róla, hogy állampolgárai az országnak. Mert nem csak a politikai elit vizsgázik, hanem mindannyian. S talán mindenekelőtt a véleményformáló értelmiség. E kihívással szembesülve ismét bizonyságot adhatunk róla, képesek vagyunk-e még vajon a demokratikus politikai közösség, a köztársaság értelmiségeként viselkedni. A politikai közösség fenntartásához nélkülözhetetlen közös normák képviseletében gondolkodni, ítéletet alkotni, és állást foglalni, vagy csak a szembenálló politikai táborok vélelmezett hatalmi érdekei kormányozzák a tekintetünket, nézeteinket, szavainkat? Az eddig tapasztaltak nem túl bíztatóak. A megszólaló baloldali liberális barátaink többsége - bár szó szerint ugyanazt kellett hallania vagy olvasnia, mint nekünk, jobbközép konzervatívoknak - nyilvánvalóan mégsem ugyanazt hallja vagy olvassa ki a szövegből, mint mi, ezért aztán persze egészen másképp vélekedik a miniszterelnök lelepleződéséről, és máshogy ítéli meg a napvilágra kerültek jelentőségét is. Nádas Péter például a Népszabadság pénteki számában idézettek szerint, a köztársasági elnök nyilatkozatára utalva azt mondja, "egy ország nem lehet morális válságban, a személyek vannak morális válságban. Tehát ha valaki morális válságban lehet, az maga a miniszterelnök és az a személy, aki nyilvánosságra hozta ezt a beszédet (...) De az ország nincs morális válságban. Semmiféle olyan jogi vagy alkotmányos lehetőséget nem látok, hogy Gyurcsánynak mennie kéne, ez legfeljebb valamilyen tömeghangulatnak, utcai tömegmozgalmaknak, összecsapásoknak a következménye lehet, de hát ettől mentsen meg minket a jó Isten és mentsük meg saját magunkat, mert ez a politizálásnak nem formája, a demokratikus politizálásnak különösen nem." Nádas Péternek nincs igaza. Nem hogy a politizálásnak, hanem a demokratikus politizálásnak is magától értetődően része az "utcai tömegmozgalmak". A demokratikus vélemény- és akaratnyilvánítást garantáló egyesülési, gyülekezési, sztrájkjog alapján szervezett politikai nagygyűlések, tüntetések, sztrájkok, tiltakozó útlezárások stb. Elfogadom, ha valakinek nem tetszenek a politikai nyomásgyakorlás efféle eszközei, de ez az ő magánvéleménye. Finoman szólva is nehezen magyarázható tájékozatlanság, s az olvasó félrevezetése ezeket a törvényes módszereket "az utcai összecsapásokkal", pláne az utcai erőszakkal egy sorba állítani. S azt a nézetet hirdetni, hogy az utcai politizálás nem tartozik hozzá a demokratikus politika eszköztárához. Aki tehát használja az eszközeit, kiírja magát a parlamentáris demokrácia híveinek szalonjából. Komolyan nem vehető álláspont. Ami a morális válságról mondottakat illeti, Nádas Péter persze legalább következetes önmagához. Ő már a D 209-es botrány vitájában is ezt a nézetet képviselte. Medgyessynek nem kell lemondania - nyilatkozta -, nem sértett semmiféle olyan közös morális normát, ami ezt indokolná. Mert nem is sérthetett. Ilyen ugyanis nem létezik a demokráciában. A törvények betartása a minimum és a maximum, ami a közösség nevében számon kérhető a politikai feleken. Más nem. A maga szempontjából tehát igaza van, ha most sem lát okot Gyurcsány lemondására. Hiszen ezek szerint ő azt gondolja, hogy nincs különbség a miniszterelnök, illetve a kormány hatalmának legalitása, azaz törvényessége és legitimitása, vagyis az elfogadottsága között. Azazhogy szerinte az előbbi pontosan elegendő az utóbbihoz. Hatalomgyakorlásuk, vagyis uralmuk legalitása, törvényessége, tehát az a körülmény, hogy kormányra jutásuk a hatályos demokratikus szabályok szerint történt, egyben négy évre szólóan garantálja kormányzásuk legitimitását is, azaz elfogadottságát, elismerésre méltó voltát. Azon viszont neki nem szabad csodálkoznia, ha a magamfélék, akik minden bizonnyal a társadalom túlnyomó többségét alkotják - ha nem feltétlenül használják is ezeket a kifejezéseket -, nagyon is érzik a különbséget a két fogalom, a kormányzati hatalom legalitása és legitimitása között. És korántsem gondolják azt, hogy ha egy politikai erő legálisan jutott kormányra, ezzel egyszersmind már a legitimitását is biztosította négy évre. De azon sem csodálkozhat, ha a politikai közösség morális válságának jelét látják abban, hogy a közösség tekintélyes véleményformálói a törvények tiszteletén túl semmiféle morális közösséget nem tartanak indokoltnak feltételezni a többiekkel. S nemkülönben a morális válság jelének érzik, hogy újra meg újra azt tapasztalják: a szembenálló politikai táborok véleményformálói, akik egyébként rendre nagyon is hangsúlyozzák, hogy a politikai közösséghez kevés a törvények tisztelete, hogy a köztársasági éthoszt ezen túl éppen bizonyos közös morális meggyőződésekben való osztozás fejezi ki, mégis képtelenek közös nevezőre jutni, valamiféle közös morális minimumban megegyezni. Most valójában persze ennél is súlyosabb a helyzet, a morális válság előterében már politikai válságról van szó. Hiszen a Gyurcsány Ferenc és kormánya lemondását elkerülhetetlennek vélők nem is csupán azért állítják, hogy a miniszterelnök és kormánya elvesztette a legitimitását, a társadalmi elfogadottságát, mert a megválasztása óta mutatott személyes és kormányzati teljesítményével elfogyasztotta a választási győzelem időszakában még kétségbevonhatatlanul létező támogatottságát, hanem afelől is komoly kétségek merültek fel már korábban is, hogy ha a választási győzelem legalitásának megítélését nem korlátozzuk a választójogi törvény előírásainak való megfelelésre, hanem beleértjük a demokratikus választás egyéb feltételeinek vizsgálatát is, akkor vajon nyugodt szívvel nevezhetjük-e törvényesnek a tavaszi választást. Most pedig, Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra került beszédének ismeretében a legilletékesebbtől van már arra cáfolhatatlan bizonyítékunk, hogy e tágabb értelemben a tavaszi szavazás nem felelt meg a demokratikus választás ismérveinek. Azt már Veres János pénzügyminiszter elismerte június elején, hogy az államháztartási hiány valóságos mértékéről szóló információt azért nem hozták időben nyilvánosságra, mert az összegzés nem is készült el a pénzügyi tárcánál - kifejezetten a kérésére -, nehogy kiszivárogjanak az adatok a választás előtt. Most pedig maga a miniszterelnök is elismerte övéi körében: "trükkök százaival" érte el a kormánya, hogy a választás előtt ne válhasson nyilvánvalóvá a társadalom és a nagyvilág előtt az ország, az államháztartás valóságos, súlyos helyzete - olyan trükkökkel, amiket még a saját frakciója, a szocialista képviselők többsége előtt is titokban tartott. Ez nem mást jelent, mint hogy elismerte: a kormányzati hatalommal visszaélve tudatosan megakadályozta, hogy a magyar társadalom felelősen élhessen a legfontosabb demokratikus jogával, a választójoggal. A hatalom megőrzésének érdekétől vezetve - az államhatalom eszközeinek törvénytelen alkalmazásával - voltaképpen megfosztotta a polgárokat demokratikus jogaik gyakorlásának lehetőségétől. Attól, hogy a kormány valóságos teljesítményének ismeretében mérlegelhessék, bizalmat adnak-e neki újabb négy évre vagy inkább megvonják tőle a bizalmat. Kiderült, hogy nem túlzott az ellenzék vezetője, amikor szervezett politikai hazugság elkövetésével, az emberek tudatos félrevezetésével vádolta meg a kormányon lévőket. Hogy törvénytelenségről van szó, az nem retorikai fordulat, hiszen, hogy mást ne mondjak, a Büntető Törvénykönyv 177/B. paragrafusa a közérdekű adatokkal való visszaélésről szólva azt tartalmazza: aki jogtalan haszonszerzés végett "közérdekű adatot hozzáférhetetlenné tesz vagy meghamisít", három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A XV/211. paragrafus pedig szintén három évig terjedő büntetést helyez kilátásba a választások eredményét kétségessé tevő választási csalás miatt. Márpedig aligha lenne tartható az az álláspont, hogy miniszterelnök által bevallott "trükkök százai" nem merítik ki az említett paragrafusba foglaltak ismérveit.
Szóval itt állunk egy köztörvényes bűncselekmények elkövetésével alapos okkal vádolható, s erről óvatlanul bizonyítékokat is szolgáltató kormányfővel szemben, aki a hatalma megőrzésének érdekétől vezetve a demokrácia lényegét, értelmét támadta meg.
És mi, ahelyett, hogy demokratákhoz méltó módon reflexszerűen, elítélnénk a cselekedetét, és minél gyorsabban igyekeznénk orvosolni, amit még lehet, s azon gondolkodnánk, milyen eszközökkel garantálhatnánk, hogy ez ne fordulhasson elő többé, közös erővel azon igyekeznénk, hogy megerősítsük a demokratikus rendszerünk iránti társadalmi bizalmat, ami ettől az ügytől függetlenül megfogyott?! Nos, mi történik e helyett? Nem hogy a miniszterelnök beszédének értékelésében, s a nyilvánosságra jutása nyomán keletkezett politikai válság feloldásában jutnánk egyetértésre, abban se jutunk közös nevezőre, hogy miről szólt a beszéd. Mi a leglényegesebb üzenete, mi a demokratikus politikai közösség polgárainak szóló legfontosabb jelentése. Balliberális barátaink többsége ugyanis süket és vak az iránt a támadás iránt, ami ebből a beszédből kivehetően demokratikus politikai rendszerünket, demokráciánk alapértékeit érte. Ellenben arról akarnak meggyőzni minket, hogy milyen nemes szándék, nemes cél vezette a miniszterelnököt, amikor ezekhez a szerintünk a demokráciával összeférhetetlen eszközökhöz nyúlt. Arról győzködnek minket, hogy a cél, Gyurcsány Ferenc és kormánya nemes célja, szakítani az eddigi kormányokon átívelő hazugságokkal, önáltatással, a reformálás erős szándéka minden szemére vethető szava, cselekedete alól felmenti. Arról győzködnek bennünket is, hogy menjünk tovább Gyurcsány Ferenc és kormánya után, mert ők nemcsak úgy önös hatalmi érdekből hazudtak nekünk, hanem magához az Igazsághoz, a Reformok Istenéhez hazudták keresztül magukat. Nem, kedves barátaim, nem erről volt szó. Nem ezért kezdtünk bele majd húsz éve a paternalista szocialista diktatúra lebontásába, nem ezért tettünk hitet a demokrácia értékei mellett. Az volt talán a legfontosabb igazság a meggyőződéseink között, hogy a demokráciában nincs nagybetűs Igazság, nevezzék akár Közjónak vagy Reformnak. És nincsenek felkentjei, akik ezt látni és megvalósítani képesek. Akiknek a céljai minden eszközt igazolhatnak. Csak demokratikus körülmények, egyenlő feltételek között zajló vitában, politikai küzdelemben, tisztességes választáson megszerezhető, korlátozott idejű felhatalmazás létezhet - kisbetűs igazságok, reformok, közjóról szóló elképzelések képviseletére. Ha Ti ebben a meggyőződésben már nem tudtok osztozni velünk, akkor miről beszélhetünk még?
Elek István közíró
