Krasznai Zoltán: Jobboldali minimum a magyar politikában
2006. augusztus 22. 13:17
MNO Krasznai Zoltán: Nem az a fő probléma tehát a kormánnyal, hogy rossz a válságkezelő csomagja, hanem az, hogy illegitim. Újbóli kormányra kerülését egy módszeres hazugságkampányra építette, megtévesztve, a döntéshez szükséges információktól megfosztva a választópolgárokat. Erre Hegedűs Zsuzsa szociológus után némi késéssel a Fidesz is rájött, csak valamiért fél levonni a kézenfekvő következtetéseket. Az egyetlen lehetséges következtetés pedig alkotmányos, vagyis jogállami alapokon áll. Alkotmányunk egyértelműen rendelkezik arról, hogy az antidemokratikus törekvésekkel szemben mindenki jogosult és köteles fellépni. Ez nemcsak az állampolgárokra, hanem a pártokra is vonatkozik. Egyértelműen ki kell mondani, hogy a Gyurcsány-kormány az előttünk tornyosuló problémahalmaznak nem megoldása, hanem része. Széles körben ismert, hogy a megtévesztésre épülő polgárjogi szerződés eleve semmis. Hasonlóképpen a megtévesztéssel megszerzett kormányzati hatalom is semmis, vagyis illegitim.
Az ország most csöndesen forrong. De forró ősz elé nézünk. A kérdés az, hogy az ellenzék tudatára ébred-e alkotmányos kötelességének, vagy továbbra is passzív tettestársa lesz a kormány neokádárista restaurációs kísérletének.
(Magyar Nemzet, 2006. augusztus 22.)