Végre olvastam egy igazán éleslátással megfogalmazott helyzetértékelést, nem is akárhol (Heti Válasz) és nem is
akárkitől (Borókai Gábor) csak egyetérteni tudok az általa leirtakkal, ide is másolom az irást teljes terjedelmében.
Orbán áldhatja az égieket
A múlt héten ott szakadtam félbe, hogy a Gyurcsány-kormány alkalmatlan az általa előállított csődhelyzet elhárítására. S nem azért, mert tehetségtelen vagy felkészületlen, hanem mert saját csapdájának a foglya.
Meglehet, a szociálliberális koalíció tagjai a hitelezők immár fojtogató szorításában felismerték hibájukat. Tudatosodott bennük, hogy ha nem tesznek mindenben eleget a befektetőknek, kockáztatják azok kivonulását, s ezzel a magyar gazdaság összeomlását. Csakhogy azt is tudhatják, hogy szavazóik jelentős többsége a nyugdíjasok, az alkalmazottak, az alacsony iskolai végzettségűek, azaz a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok köréből verbuválódott. Márpedig ők könynyen fellázadnak vagy választói passzivitásba vonulnak - más eszközük nincs -, ha pártfogóik feláldozzák őket a piacosítás oltárán. Nélkülük nincs baloldali választási győzelem. Őket célozták meg 2002 tavaszán a teljességgel megalapozatlan és irracionális ötvenszázalékos béremelés, tizenharmadik havi nyugdíj, tévédíjeltörlés és hűségpénz ígéretével. Beléjük plántálták azt a hitet, hogy a kormány mindenható, s ha szocialista, akkor nagyvonalú is, szemben a nem eleget adó, saját zsebre dolgozó Orbán-kabinettel. S most az egészségügy, az oktatás és a nyugdíjrendszer piacosításával épp őket hagynák cserben, s állítanák megoldhatatlan feladat elé.
A szociálliberális koalíció az elmúlt négy évben - részben az "élj a mának" világ költségeinek finanszírozására (mondjuk egyenesebben: szavazatvásárlásra), részben az elszámolás híján nem tudjuk, mire - súlyosan eladósította az államot. Ötezermilliárd forint hitelt vett fel, s kiszolgáltatott helyzetbe hozott valamennyiünket. Magyarország állt már megszállás alatt. Történelme során többször is kénytelen volt elviselni külföldi hatalmak akaratát. Tudomásul kellett vennie, hogy időlegesen nem lehet a maga ura. Most azonban mindenfajta külföldi nyomás nélkül saját választott kormánya juttatta ebbe a helyzetbe. A hatalom megszerzése érdekében mindent egy lapra feltéve ígért, s fedezet híján hitelből fizetett. S akik eddig adták a pénzüket, most elérkezettnek látják az időt, hogy tisztes haszonnal visszakérjék. Nem azért, mert rossz emberek, s nem is azért, mert valami összeesküvés okán el akarják veszejteni az országot. Pusztán azért, mert a pénzükkel még több pénzt szoktak csinálni. Ez a profiljuk.
Az utóbbi hetek hektikus tőzsdei mozgásai és a forint gyengülése is jelezte, hogy a pénzemberek elégedetlenek a kormánnyal. Csak kapkodást látnak, bizonytalanságot, koncepciótlanságot, koalíciós ellentéteket. Hiányolják a kidolgozott programokat s az egyenes beszédet. A kampány folytatását látják, holott a kormányzásnak lenne itt az ideje.
Nekik az egészségügy és a nyugdíjrendszer kellene. Törvény által szavatolva. A miniszterelnök pedig határozatlan. Közvetítőivel azt üzeni a befektetőknek, hogy a tizenharmadik havi nyugdíj különállása megszűnik, s a svájci indexálásút az inflációt követő nyugellátás váltja fel. A nyugdíjasokat pedig itthon azzal áltatja, hogy minden rájuk vonatkozó ígéretét teljesíti. (Csak halkan kérdem, a nyugdíjasok a bevételi vagy a kiadási oldalra könyvelhetik el a fél év alatt több mint ötven százalékkal megemelkedő gázárakat?)
Gyurcsány kínja nőttön-nő. A kettős beszéd ideje a végét járja. Csak a kampányban lehet ugyanarról itthon és külföldön gyökeresen mást mondani. A győzelem után kormányozni kell. A döntés, a színvallás pedig megerősíti vagy kioltja a szót. Ha nem teljesül a befektetők követelése, súlyos forintválságnak nézünk elébe. Ha teljesül, évtizedekre beomlik a carpe diem világ. Így is és úgy is radikálisan lecsökken az MSZP szimpatizánsi köre, s Gyurcsányt úgy szedik le a miniszterelnöki székből, ahogy Medgyessyt.
A miniszterelnök pontosan tudja ezt, ezért a kiutat kereső, mindenki számára ártalmas időhúzás.
Orbán Viktor áldhatja az égieket, hogy nem nyerte meg a választásokat. Ha győz, az ötéves adótörvényekkel, a hosszú távú nyugdíj- és bérmegállapodásokkal ellenzékbe vonuló szociálliberálisok sosem ismerik el, hogy lenullázták az országot. Hogy égető szükség van a megszorításokra. A médiájukkal megtámogatva azt dübörögték volna, hogy itt minden rendben ment, míg a dilettáns Fidesz át nem vette a hatalmat. (Ahogy tették ezt 1994-ben is.)
A polgári szövetség nem élte volna túl a traumát.
Így a szocialisták vannak nagy bajban. Nem mellesleg az egész ország. S bár Gyurcsány sétált bele az Orbánnak felállított csapdába, a fájdalom minden kétséget kizáróan valamennyiünké.
