A Röplap ars poeticá-ja avagy a "szelektív rasszizmus" elve 2009-oktober-12. forrás: http://www.roplap.fw.hu
Andrassew Iván földi maradványai már a jövő évi országgyűlési választásra kampányolnak.
Mellékelt cikkében Bogár László közgazdászt szidja a buzi-felvonulásról alkotott véleménye
miatt.
A Magyar Hírlapot, melyben az írás megjelent, az "intézményes náci párt lapjának" titulálja.
Hogy melyik pártra gondol, nem árulja el, de a laptulajdonost, Széles Gábort "Orbán tanácsadójaként,
miniszterségi-, sőt netán később miniszterelnökségi várományosként" emlegeti.
Eszerint nem a JOBBIK-ra céloz, hanem a Fideszre. Nem rossz! Barátaim! Le vagyunk nácizva.
Abszolút konkrétan, szó szerint. Aki nem buzi, az náci.
A nácik mint tudjuk rasszisták is. Naponta kapjuk a képünkbe ezt is. Mi meg általában tiltakozunk ez ellen.
Most ennek vége! A Röplap védekező alapállásból átmegy támadóba. Bevállalom a rasszistaságot egy feltétellel:
én választhassam meg rasszizmusom jelzőjét. Én ugyanis szelektív rasszista vagyok.
Gyűlölök minden olyan cigányt, zsidót, oroszt, kínait (és itt a világ összes nemzetének felsorolása következne)
és buzit, akik lopnak, gyilkolnak, rombolják a közerkölcsöt, sértik a közízlést.
Akik Magyarországot a zsákmányuknak és nem a hazájuknak tekintik.
De szeretek minden olyan cigányt, zsidót, oroszt, kínait (lásd mint előbb) és buzit, akik
munkából élnek, betartják az alapvető emberi együttélés szabályait, ha úgy tetszik: a Tízparancsolatot,
és nem Magyarországból, hanem Magyarországért élnek.
Ne féljünk gyűlölni a rosszat!
A "gyűlölet" szó jelentése egészen más, mint a "gyűlölködés" szóé.
Azt gyűlöljük, aki/ami valami valós sérelmet, kárt, szenvedést okoz.
Ez érzelem, akárcsak a szeretet. Nem szádékos nem akaratlagos. Ráadásul jogos.
"Gyűlölködni" viszont azt jelenti, eleve gonoszkodással fordulni valami/valaki felé.
Valós ok nélkül (illetve valami hátsó szándékkal) szidni valakit, rossz hírét kelteni,
minden szándékában csak a rosszat keresni. Ez akaratlagos magatartás, nem érzelem.