Csalnak Szerető Szabolcs 2008. február 21. 00:01 Magyar Nemzet
Onnan kezdem ezt a cikket, ahol néhány napja ugyanitt egy másikat (Szikra, február 15.) befejeztem: a referendum akkor lehet eredményes, ha az a kormánypolitikáról szóló protestszavazássá válik. Az ellenfél pedig most is mindent bevet. Az már csak olyan. Az az írás Orbán Viktor évértékelő beszéde ürügyén a népszavazási küzdelmet (is) elemezte. Azóta naponta tárulnak fel a kormányoldal ellenkampányának újabb és újabb bugyrai. Rögtön az elején szeretném leszögezni: én hiszek a negatív kampányban.
A demokratikus politika természetes és szerves része, hogy a szemben álló felek kikezdik egymás szavahihetőségét, megkérdőjelezik egymás hitelességét, és felhívják a választók figyelmét arra, milyen szörnyű következményekkel járna a másik győzelme. Kicsit olyanok az egymásnak feszülő erők különösen ilyenkor, kampányidőszakban , mint a vízilabdázók: a felszín fölötti szikrázó, de látható viadalukat a víz alatt a legalattomosabb, legfájdalmasabb cselvetések kísérik. A hasonlóság hamar véget ér, hiszen az egészséges, szabályok közé szorított versengésre épülő közéletben elvileg minden felszín alatti trükk lelepleződik és a helyére kerül. Nálunk sajnos nem ilyen a közélet, és a balliberális oldal rendre áthágja a normális demokráciákban még tolerálható harc korlátait. Áthágja, mert azonnali következmény nélkül megteheti. Ezt láttuk 2002-ben, 2004. december 5-én, 2006-ban, ezt látjuk ma is. Választási bizottság, Legfelsőbb Bíróság, Alkotmánybíróság utalt már arra állásfoglalásaiban, hogy a szocialista párt és az általa irányított kormány eszköztárának tartozéka a választási manipuláció vagy egyenesen a választási csalás. Azon lassan már meg sem lepődünk, hogy az adóforintjainkból eltartott kormányzati szervek a semlegesség fogalmát hírből sem ismerve pártálláspontokat népszerűsítenek tájékoztatás címén; magatartásuk súrolja, talán át is lépi az alkotmányosság határát. A minisztériumi utasításra az egészségügyi intézményekben kifüggesztett propagandaanyagok ugyanennek a kormányzati gátlástalanságnak a szimbólumai. A Heti Válasz tegnapi híre a választási folyamat manipulálásának még aggályosabb módszerét leplezte le: a háziorvosok úgymond spontán, civil vizitdíjpárti akcióját az országos háziorvosi szakfelügyelő szervezi. Tehát a tőle így vagy úgy függő személyektől próbál aláírásokat kicsikarni Komáromi doktor a kormánykampányt erősítve. Mindez azonban azt is jelzi, hogy a hatalom nagyon is komolyan veszi a népszavazást. Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédében szót sem ejtett a referendumról, holott nyilván másra sem gondolt. A miniszterelnök feladta reformküldetését, és ismét az osztogatás politikáját hirdette meg; igaz, egyelőre inkább virtuális javakat (a jövő ködébe vesző bizonytalan adócsökkentés, kedvezményes részvényvásárlás) kínál. Az sem lehet véletlen, hogy a hírek szerint átmenetileg lazítanak a költségvetés gyeplőjén. Ha mindezt nem látnám, akár el is hinném a baloldal vezérének, hogy nem tulajdonít jelentőséget a népszavazásnak a Népszabadságban amúgy tegnap ismerte be, hogy azt a Fidesz könnyen megnyerheti. A Fidesz helyében ettől egyáltalán nem nyugodnék meg: elsöprő erejű népszavazási győzelemhez csak elsöprő erejű olykor bizony negatív! kampányon keresztül vezet út. Az egyszer már hazugságon ért kormányt bármikor könnyű sarokba szorítani. Hihetetlen! kiabálta egyébként tegnap címlapján a Blikk a vizitdíjbarát háziorvosokra utalva. Tényleg az.
Büntetőfeljelentés: romákat pénzel Veres stábja az otthon maradásért? 2008. február 23. 16:18 MNO
A népszavazás befolyásolásának gyanúját vetik fel azok a telefonbeszélgetések, amelyeket a Hír Televízió stábja rögzített pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban. A televízió információi szerint az MSZP anyagi ellenszolgáltatást kínált a környékbeli romáknak azért, hogy otthon maradjanak március 9-én.
A Hír Televízió munkatársa Veres János pénzügyminiszter, MSZP-s országgyűlési képviselő választási kampányfőnöke, Tóth Viktor nevében hívott fel cigány kisebbségi önkormányzati vezetőket, hogy ellenőrizze a tévé szerkesztőségébe korábban érkezett bejelentések valóságtartalmát. A bejelentések egybehangzóan arra utaltak, hogy a szocialista párt anyagi ellenszolgáltatást kínál a környékbeli romáknak azért, hogy otthon maradjanak március 9-én.
A Hír TV munkatársának a romák ajándékcsomagokról és pénzről beszéltek. Szavaikból arra lehet következtetni, hogy hasonló módszerrel vásárolta meg korábban is az MSZP a szabolcsi cigányok szavazatait.
A stáb rögzítette egy roma férfi és Veres János kampányfőnökének telefonbeszélgetését is, amelyben a politikus hajlandónak mutatkozott pénzt fizetni a szavazatokért. A Hír Televízió büntetőfeljelentést tett a telefonbeszélgetésekben elhangzó korábbi választási visszaélések miatt.
(Hír TV)
"Megint ferdített a hazug disznó!" 2008-02-21 06:47:55 Kondorosi-Brown Róbert gondola.hu
Országunk bővelkedik hazug politikusokban. Ha a politikai világ szereplőire utalva azt mondjuk: hazug disznó, nem tudhatjuk, kiről van szó.
Arról a bájgúnárról-e, aki négyévente ígéri a 4-es metrót, azután ő maga megakadályozza annak építését.
Arról a liberális őshüllőről-e, aki négyévente az adócsökkentés ígéretével tölti meg pofazacskóját a kampányban, majd szolgamódon emeli az adót gazdái parancsára.
Vagy arról a tipikus egyetemen is állatorvosi lóként tanítható pszichopatáról-e, aki önmaga vallotta be, hogy végighazudott másfél-két évet.
Három hazugságkirály csak Magyarországon élhet az adófizetők forintjaiból.
Angolokról, franciákról, belgákról ne is beszéljünk. A keletnémetek, a csehszlovákok, sőt a szerbhorvátok is elzavarták volna őket nemcsak a hatalomból, az országból is.
A hazai politikai szféra elérte: már semmi jelentőségük ne legyen a szavaknak.
Egyazon napon e hét hétfőjén történhet meg, hogy az állami (!) statisztikai hivatal kiadja adatait: reménytelenné vált az ország eladósodottsága! S ugyanabban a percben a Parlamentben az ország egyik közjogi méltósága büszkén azt hazudhassa: reformjai végre kimutatható eredményt is elértek.
Egy szélsőséges hungarofób óránként határolódik el mindenkitől. Kivéve egyvalakitől. Attól a korábbi kormánytagtól, aki konspirált körülmények között a Normafánál találkozott Tasnádi Péter gyanúsítottal.
Vajon ez a főelhatárolódó miért nem határolódik le pont attól a kormánytagtól, aki konspirált körülmények között a Normafánál találkozik Tasnádi Péter gyanúsítottal.
Mi lehet ennek a furcsa kivételezésnek az oka?
Csak nem az, hogy éppen ő az, aki konspirált körülmények között a Normafánál találkozott Tasnádi Péter gyanúsítottal?
Ezt mindenképpen tudnia kellene a választópolgároknak egy európai demokráciában.
Nos, ez a főelhatárolódó ráadásul kétes körülmények között lett pártelnök.
Egyesek nem mást: egyenesen csalást emlegetnek!
Ő ellenben azt mondja, csak szabálytalanságok voltak, csalás nem.
Fájdalmas, de európai demokráciában jogállamban ilyet nem az éppen érintett pártelnök, hanem bíróság mondhat ki.
Jogállamban ugyanis bíróságnak kell kimondania: mi volt szabálytalanság, és mi volt csalás.
Nem az a pártelnök, aki elsőként gyanúsítható a beismert szabálytalansággal, esetleges csalással.
Magyarország jogállam.
Ha nem az, akkor szeretnénk, ha az lenne.
És szégyelljük, hogy országunk bővelkedik hazug politikusokban.
És szégyelljük, hogy amikor a politikai világ szereplőire utalva azt mondjuk: "hazug disznó", nem tudhatjuk, kiről van szó.
Mert nemcsak hárman vannak.
Nemcsak a bájgúnár, nemcsak az őshüllő, és nem "csak" a pszichopata