Politikamentes demonstrációt szerveznek 2007-11-20 MagyarHírlap
Tízezreket várnak a szakszervezetek a Kossuth térre, hat órára leállnak a vonatok.
A mai akció sikere alapján döntenek a résztvevők arról, szerveznek-e további sztrájkokat, demonstrációkat a társadalombiztosítás privatizációja elleni tiltakozásul. Miközben egyre több baloldali állt a szolidaritás napja mellé, a kormányzat a Fidesz által irányított kezdeményezésként tünteti fel a megmozdulásokat.
A tanárok is tiltakoznak
Hajnalban álltak a buszok Pesten
Ismételten kérték a szervezők a politikai erőket, hogy ne telepedjenek rá a rendezvényeikre. Amint Gaskó István elnök mondta: "ne tolják, de ne is húzzák vissza" a Liga szekerét. Hangsúlyozta: a sztrájkok törvényesek, a délután hat órakor kezdődő Kossuth téri demonstráció pedig reményeik szerint méltóságteljes lesz. Az ágazati és helyi sztrájkokról érkezett információk alapján tegnap délután úgy ítélték meg, hogy azokban több tízezren vesznek részt. A Kossuth térre szintén legalább tízezer embert vártak, de ötvenezer főt jelentettek be, hogy a rendőrség megfelelően fel tudjon készülni az esetleges rendbontók kiemelésére. A munkabeszüntetéshez még tegnap is csatlakoztak vidéki tagszervezetek. Ezek mindegyike egy-két órás sztrájkot jelentett be, egyrészt a jogszerűség érdekében, másrészt azért, mert "nem a munkáltatóval van vitájuk, hanem a kormánnyal, ezért a vállalatoknak nem akarnak jelentős kárt okozni".
Bár a MÁV Zrt. visszakozott a szárnyvonalak bezárásától, a vasutas-szakszervezetek nem álltak el a sztrájktól, mert szerintük továbbra sem rendeződött megnyugtatóan a kérdés, ezért reggel hat óra és dél között nem közlekednek a vonatok. Másrészt munkabeszüntetésük céljai között eddig is szerepeltek a Liga által megfogalmazott követelések.
Gaskó István reméli, hogy a szolidaritás napja után a kormányzati tárgyaló delegáció hajlandó lesz folytatni az egyeztetést. Lapunk kérdésére a Liga elnöke azt mondta: magatartásukkal nem veszélyeztetik az Országos Érdekegyeztető Tanács működését, más kérdésekben tovább folytatódhat a munka az OÉT-ben, ám a sztrájktárgyalásoknak két fél között kell folyniuk, jelen esetben a kormány, valamint a Liga (és a hozzá csatlakozó Munkástanácsok) közt. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozta: azért kell "klasszikus szakszervezeti eszközökhöz" folyamodniuk, mert az OÉT-ben nem lehetett eredményt elérni ebben a kérdésben. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szolidaritását kifejező nyilatkozatában ez olvasható: "Az egészségbiztosítási rendszer megváltoztatásának kormányzati tervéről az egyeztetés semmitmondóan formális volt."
Tegnap huszonkét baloldali értelmiségi köztük Krausz Tamás és Tamás Gáspár Miklós szolidaritásáról biztosította a tiltakozókat. Megjegyzik: a közszolgáltatások leépítése vagy privatizálása elleni sztrájkhoz hasonló okok miatt franciaországi és németországi szakszervezetek is sztrájkolnak. "A szociális állam maradványait lebontó neokonzervatív-neoliberális támadással szemben megindult végre Magyarországon is a dolgozók ellentámadása."
Az MSZP Társadalompolitikai Tagozata is elutasította a kormány reformterveit: "A koncepció elfogadása a szocialista párt legfontosabb alapértékeinek a teljes feladását jelenti" - írták közleményükben.