Fordulat a Veres-fiúk fesztiválügyében? (Cs.Zs.) 2007-08-23 10:01:04 demokrata.hu
A Magyar Nemzet birtokába került dokumentum szerint a nyírbátori strandon tartott Azfeszt nevű rendezvény szervezői, Veres Gábor és Veres Tamás (a pénzügyminiszter fiai) szerződéses jogaiban korlátozták az egyik büfést.
A dokumentum szerint Baracsi Lajos büféje a fürdőnek fizetett bérleti díj fejében minden rendezvény alatt nyitva lehet; e jogát azonban a Veres fiúk semmibe vették.
Lehetett volna velük alkudozni: ha a büfés fizetett volna a Veres gyerekek mögött álló alapítványnak 300 ezer forintot, békén hagyták volna. Így azonban ellehetetlenítették működését.
A büfé és az annak helyet adó Bátor Víz Kft. közötti szerződésből világosan kiderül: a kis vendéglátóegység nyitva tartását senki és semmi nem korlátozhatta volna; nem csupán a strand nyitva tartása, hanem a fürdő területén tartott bármilyen, adott esetben nonstop rendezvény alatt sem.
Baracsi Lajos erre való hivatkozással nem fizetett a Veres fiúk által szervezett Azfeszt nevű rendezvényen extrapénzt Veres János pénzügyminiszter gyerekeinek.
Rejtett kamerás felvételek bizonyítják, hogy a fiúk a büfés szerződésére fittyet hányva mégis korlátozták működését.
Veres Gábor, a miniszter nagyobbik gyermeke - a lap birtokában lévő felvétel tanúsága szerint - ugyan engedte kinyitni a büfét, de azt, hogy oda vendégek is menjenek, megakadályoztatta. Mégpedig oly módon, hogy a fesztivált biztosító In-Kal Security emberei blokád alá vonták az egységet.
Az eset különösen kínos annak tükrében, hogy a vendégek elüldözésében részt vett a Veres család barátja, Tokai Tibor is. Tokai egyébként a helyi diszkót üzemelteti, és a Veres gyerekek rendezvényén ő volt a legnagyobb vendéglátó; tavaly pedig fojtogatta a büfést, amiről a Veres fiúknak is tudomása volt.
Veres Gábor a videofelvétel szerint elmondta, hogy "részben a tavalyi incidens", vagyis barátja erőszakos fellépése miatt teszi azt az ajánlatot, hogy "csak" 300 ezret követel a büféstől; dacára annak, hogy Baracsinak a Veres fiúk jóváhagyása nélkül egyébként is joga lett volna működni.
A pénzügyminiszter korábban közölte, rágalmazásért pereket indít. A Veres-fiúk pedig a vágatlan felvételeket szeretnék látni.
Veres: "Kívánom Önnek, hogy egyszer ilyen helyzetbe kerüljön a bíróságon találkozunk"
A kormányszóvivői tájékoztatón Veres János pénzügyminisztert az egyik újságíró a "fiai ügyéről" kezdte el faggatni. A kérdés arra irányult, hogy mi a véleménye a pénzügyminiszternek arról a rejtett kamerás felvételről, ami a Hír TV-n lement, és amelyben úgy tűnik, hogy a nyírbátori Amatőr Zenekarok Fesztiválján Veres Gábor "garantálja", hogy 300 ezer forint kifizetése ellenében a büfésnek nem lesz bántódása. Veres János szóváltásba keveredett az újságíróval, és többször azt mondta, hogy őt a családján keresztül próbálják támadni. "Kívánom Önnek és másnak is, hogy egyszer tapasztalja meg milyen érzés ( ) a bíróságon találkozunk" - válaszolt ingerülten a miniszter.
Az újságíró a kormányszóvivői tájékoztatón arra volt kíváncsi, hogy mi a pénzügyminiszter véleménye a Hír TV-ben bemutatott felvételről. Veres János először nyugodtan, majd az ismétlődő és a fiai szerepét firtató kérdésre egyre idegesebben reagált. Azt mondta, hogy "a fiain keresztül próbálják meg őt támadni", ezért beperelték a felvétel miatt a Hír TV-t és a megírt cikk miatt a Magyar Nemzetet.
"Nem válaszolt, ezek súlyos vádak miniszter úr" - folytatta az újságíró a faggatózást.
Erre a miniszter úgy reagált, "kívánom Önnek és másnak is, hogy tapasztalja meg milyen hasonló helyzetben lenni .. a bíróságon találkozunk."
"Majd, ha bocsánatot kért a Hír TV tőlem és a családomtól, akkor lesz miről beszélnünk" - fejezte be a vitát Veres János.
(MNO, VGO, OrientPress)
bővebben: Demokrata-cikk: Nyírbátori kiskirályok (Cs.Zs.) 2007-08-23 11:19:39 demokrata.hu
Zsarolás, fenyegetés színterévé változott a nyírbátori strandfürdő az AzFeszt könnyűzenei fesztivál idejére. A Veres János pénzügyminiszter fiai által szervezett fesztivál idején nem engedték forgalmazni annak a kis büfének a tulajdonosát, akinek erre egyébként érvényes megállapodása volt a strandfürdő üzemeltetőjével. A vendégeket a kormányhoz és a szocialistákhoz közel álló In-Kal Security biztonsági őrei tartották távol a büfétől, amelynek tulajdonosa nemet mert mondani Veres Gábor ajánlatára. A rendezvény szervezői ugyanis pénzt követeltek a büféstől. Tóth Imre fideszes képviselő megelégelte a történteket, és kihívta a rendőrséget
A nyírbátori strand olyan, mint bármelyik átlagos fürdő az országban. Itt még nincs élményfürdő, de vízforgató rendszerrel már ellátták a medencéket. Ápolt, rendezett, parkosított területen pihenhetnek a fürdőzni vágyók. Van kemping, szalonnasütő, a strand közelében pedig egy szép kis horgásztó, amelyet a Fidesz idejében hoztak rendbe. A fürdő vize kellemes és igazoltan gyógyhatású.
A strand területén rendezték meg az idén már hatodik alkalommal az AzFeszt névre keresztelt rockzenei fesztivált, amelynek fiatal nézőközönsége ha kedve tartotta az éjszaka kellős közepén fejest ugorhatott az úszómedencébe, vagy megmártózhatott valamelyik meleg vizes medencében.
Az AzFeszt rockzenei fesztivál mára már hagyomány Nyírbátorban. Az első alkalommal 2002-ben rendezték meg. A nyírbátori fiatalok hívták életre, zsűriztek, versenyeztettek: fellépési lehetőséget biztosítottak a még nem ismert hazai zenekaroknak. Pár száz ezer forintból ki lehetett hozni a teljes rendezvényt. Az amatőr zenekarok ingyen léptek fel. Mára azonban minden átalakult. Már nem a nyírbátori fiatalok hívják meg a zenekarokat, hogy a szalonnasütés tüzénél melegedve hallgassák a rockzenét. A rendező a Tér és Kapcsolat Alapítvány, amely Veres János pénzügyminiszter Tamás és Gábor fiaihoz köthető.
Ma már neves zenekarok lépnek a nyírbátori színpadra. Idén nyáron fellépett a Tankcsapda, a szombat esti főszereplő pedig a Bikini volt. A változás akkoriban következett be, amikor Veres János lett a térség országgyűlési képviselője. 1998-ban is és 2002-ben is Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselő jutott be a parlamentbe a választók szavazatai alapján, egyéniben. 2005-ben Veres Jánosból pénzügyminiszter lett, és bevallottan mindent elkövetett azért, hogy megszerezze a nyírbátori választók bizalmát. 2006-ban a térség egyéni országgyűlési képviselőjévé választották. Az AzFeszt pedig átalakult. Magas állami támogatások mellett az önkormányzat saját cége ingyen a rendezvény szervezőinek a rendelkezésére bocsátja a nyírbátori strandot, és egyre több cég támogatja a rendezvényt. A fesztivál támogatói között állami tulajdonú cégek is szerepelnek, megtalálhatjuk közöttük a Szerencsejáték Zrt.-t és a Magyar Villamos Művek Zrt.-t is. Az amatőr zenei fesztivál egyre nagyobb támogatói köre lehetővé tette, hogy rangosabb zenekarokat is meghívjanak. Az idei rendezvény hangulatába azonban belevegyült a fenyegetés, az erőfölény, a helyi kiskirályok itt én diktálok-szemlélete, amely ugyancsak megmérgezte a fesztiválhangulatot.
A strand területére belépve a bejáratnál négy-öt In-Kal Security-s biztonsági őr fogadja az idelátogatót. De mi ez a nagy készültség? Mi történik a nyírbátori strandon? A termálvízben ülve a fürdőző arra lesz figyelmes, hogy a bokrok mögül, a cserjék közül lépten-nyomon in-kalos őrök lépnek elő és folyamatosan jelen vannak, telefonálnak, intézkednek. Bármerre néz a tekintet, In-Kal-egyenruhába ütközik. A bejárat és a büfék előtt ötösével-hatosával masírozó magánhaderő vigyázza a rendet Egy strandfürdő területén. A termálfürdő teljes területét, az infrastruktúrával együtt a város kft.-je a rendezvényt szervező Tér és Kapcsolat Alapítvány rendelkezésére bocsátotta.
Önkormányzati képviselő és megyei képviselő is vagyok, de engem nem tájékoztattak arról, hogy a Bátor-Víz Kft., amely száz százalékban önkormányzati tulajdonban van, minden költségtérítés nélkül a fesztivál rendezőinek a rendelkezésére bocsátotta a fürdő teljes területét nyilatkozta a Demokratának Tóth Imre fideszes önkormányzati képviselő.
Miközben a Bátor-Víz folyamatosan arra panaszkodik, hogy a fürdő veszteséges, és még egy szalonnasütésért is pénzt kérnek a fiataloktól, az év legnagyobb rendezvényéért semmit sem kérnek. Amikor pedig jön az éves elszámolás, kiderül, hogy a fürdő veszteséges. A fesztivál látogatóinak viszont 2500 forintot kell fizetniük egy napijegyért, a fesztivál teljes időtartamára szóló bérlet pedig 6000 forintjukba kerül. Aki a strandra látogat, annak nem kell fesztiváljegyet vennie, azonban 18 órakor, vagy ha úszóbérlettel rendelkezik, akkor legkésőbb 20 órakor el kell hagynia a strand területét. A fesztivál látogatói karszalagot kapnak, amellyel beléphetnek az In-Kal Security által őrzött területre, ahol a színpad található. A zene hangjai azonban nem ismerik ezt a határt, a fürdő vendégei közül sokan panaszkodtak az elviselhetetlen ricsajra, arra, hogy zavarják a fürdőzők nyugalmát tette hozzá Tóth Imre.
A nyírbátori strandnak a fesztivál idején két bejárata van, a strand bejárata és a színpad bejárata. A fürdőzők nem mehetnek a fesztivál területére, a fesztivál látogatói viszont fürödhetnek. A rend betartására az In-Kal Security ügyel. A strand területén több büfé és melegkonyha is üzemel, mindegyiküknek a szezonra szóló, 2007. május 19-től 2007. augusztus 31-ig érvényes bérleti szerződése van a strandot üzemeltető Bátor-Víz Kft.-vel. Ezen bérleti szerződés 9. pontja pontosan rendelkezik a büfé nyitvatartási idejéről.
A bérbevevő a büfé nyitvatartási idejével tartozik betartani a strandfürdő nyitásával megegyező időt, ezen időintervallumon belül, kulturált kiszolgálással az ellátást biztosítani. Amennyiben nonstop rendezvény van a strandon, annak ideje alatt a büfé nyitva tarthat.
A szerződés 10. pontja úgy rendelkezik, hogy rendezvény esetén a büfé el nem keríthető. Hasonló feltételeket tartalmaz ugyanennek a szerződésnek a 11. pontja is, amely szerint a bérbevevő a bérleti szerződés ideje alatt a strandfürdő, illetve kemping területén tartott bármilyen rendezvény alatt (városi, megyei, országos stb.) nyitva tarthat, függetlenül attól, hogy a rendezvénynek ki a szervezője, ki a bonyolítója áll a bérleti szerződés szövegében, amely a Bátor-Víz Kft. mint a nyírbátori strand üzemeltetője és Baracsi Lajosné bérbevevő között köttetett.
Hogyan történhetett meg akkor, hogy az In-Kal Security a fesztivál időtartama alatt Baracsi Lajosné büféjének közelébe sem engedte a vevőket? Az történt ugyanis, hogy ha a vevő sört, üdítőt vagy hot dogot szeretett volna vásárolni, rögvest ott termett az In-Kal Security valamelyik alkalmazottja, és közölte a vevővel, hogy a büfé zárva van. Ilyenkor Baracsi Lajosné a pult mögül biztosította a vásárlót arról, hogy az In-Kal Security téved, és a büfé igenis nyitva van. Ez időnként odáig fajult, hogy az egyenruhás biztonsági őr kis terpeszállásban a testével állta el a büfé ablakát.
A feleségemet megkeresték Veres János pénzügyminiszter fiai azzal az ajánlattal, hogy mivel extra bevételünk lesz a fesztivál időtartama alatt, napi 100 ezer forintot fizessünk be a rendezvényt szervező alapítvány számlájára mondta a Demokratának Baracsi Lajos, a büfé tulajdonosának a férje.
Veres Gábor azt mondta, tízezer embert várnak erre a rendezvényre és ők egész évben ingyen dolgoznak a fesztivál sikeréért. Azt is hozzátette, hogy a többiek, Hardi és Tokai hét számjegyű támogatást fizetnek.
De kik is ezek a nagyvonalú támogatók? Tokai Tibor, a Veres család barátja, a nyírbátori Portside Pub és egy diszkó tulajdonosa. A Hardi Csárda Bt. pedig egy melegkonyhát és egy büfét üzemeltet a strand területén. Lapunk információi szerint a Hardi lányt gyengéd szálak fűzik Tokai Tiborhoz, és valamennyien baráti viszonyban vannak a Veres fiúkkal.
Övék a nagy sátor, ott körülbelül háromszázan söröznek, miközben a mi tizenöt négyzetméteres kis büfénk előtt húszan. Hogy tudnánk mi kitermelni 300 ezer forintot? tette fel a jogos kérdést a kis büfé tulajdonosa. Családi vállalkozásban üzemeltetjük a boltot, a feleségem pedagógus, nyaranta ezzel egészítjük ki az egyébként szűkös családi költségvetést. Ez nem csak anyagi, hanem elvi kérdés is. Miért is fizessünk 300 ezer forintot, amikor érvényes bérleti szerződésünk van a büfé üzemeltetésére és az ezért járó bérleti díjat megfizetjük? Tavaly azt követelték nemes egyszerűséggel a Veres fiúk, hogy zárjunk be az AzFeszt idejére. Erre én nemet mondtam. A szerződés szerint ugyanis nyitva lehetünk. A tavalyi évben egy incidensre is sor került: Tokai Tibor az apjával odajött a büfémhez, én az öltözőpadon ültem. Fölém magasult, fenyegetőzve és szitkozódva szorongatta a torkomat. Azt kiáltottam, feljelentést fogok tenni életveszélyes fenyegetésért. Jó előre begipszelteted magad? kérdezte az idős Tokai. Látták, hogy nincs egyezség. Azzal mentek el, hogy meglátom, úgyis be fogják a büfémet záratni. Idén Veres Gábor jött. Szép szóval, de ellentmondást nem tűrően ismertette az érveit. Ajánlata 300 ezer forintos alapítványi hozzájárulás, azzal a kivételes kedvezménnyel, hogy a nulladik napra nem kér pénzt foglalta össze a történteket Baracsi Lajos.
Ezt a beszélgetést a Hír Televízió Célpont című műsora rejtett kamerás felvételen rögzítette. A felvételt 17-én este láthatták a nézők. Az alábbi mondatok hangzottak el:
Ha kifizetem a 300 ezer forintot, akkor mondjuk, hogy kérdezzem már meg, akkor nekem nyugtom lesz? kérdezte Baracsi Lajos.
Azt én garantálom válaszolta Veres Gábor.
Hogy milyen körülmények között rögzítette a Hír Televízió a beszélgetést, arról Baracsi Lajosnak fogalma sincs, egy azonban bizonyos, ekkor már nagyon sokan tudtak a fenyegetésekről. Bárki informálhatta a Hír Televízió stábját.
Baracsi Lajos nem fizetett, az AzFeszt elkezdődött. A büfét nem engedték forgalmazni. Nyitva lehetett, de a vevőket elzavarták. A kormányépületeket is biztosító, a szocialistákhoz ezer szállal kötődő In-Kal Security megakadályozta a Baracsi büfé vevőit abban, hogy ott vásároljanak. Elállták a bejáratot, elküldték onnan a vevőket.
Augusztus 17-én este Tóth Imre fideszes képviselő kilátogatott a Tankcsapda-koncertre. Szeretett volna inni egy italt Baracsiéknál. Nem tehette. Az In-Kal Security biztonsági őre az ő útját is elállta. Nem sokkal később megérkezett Németh László képviselőtársa, akinek úszóbérlete van, így 20 óráig tartózkodhatott a fürdő területén. 19 órakor a Baracsi büfé nem tudta kiszolgálni a képviselőt, mert a biztonsági őrök az útját állták.
Itt nincs kiszolgálás engedélyezve közölte a biztonsági őr. Tóth Imre ekkor úgy döntött, hogy kihívja a rendőrséget.
Felhívtam az ügyeletest, és bejelentettem, hogy állampolgári jogaimat korlátozzák, nem engedik, hogy kiszolgáljanak. Megígérték, hogy kiküldik az egyik csapatot. Nem sokkal később meg is érkezett négy jár-őr a fürdő területére emlékezett vissza arra az estére a képviselő.
Elkérték a büfé papírjait, a vállalkozói igazolványomat és a stranddal kötött bérleti szerződést. Néhány perc múlva a járőrök megnyittatták a büfét mondta Baracsi Lajosné. De ekkor egy pillanat alatt eltűntek a biztonsági őrök. Baracsi Lajosné mérte a sört, jöttek újra a vendégek. Ám a rend nem tartott sokáig. Mire a Tankcsapda-koncert véget ért, Tóth Imre elképedve tapasztalta, hogy a büfé bejáratát újra az In-Kal Security biztonsági emberei állják el!
A kormány közeli In-Kal felette áll a Magyar Köztársaság rendőrségének? A Demokrata megkérdezte őket, de nem voltak hajlandóak nyilatkozni. Még azt sem árulták el, hány őr van a termálfürdő területén. Amennyire lehetett, megszámoltuk őket. Húszan lehettek.
A Demokrata Tokai Tibort is megkérdezte, mi az oka vajon a Baracsiék ellen indított hadjáratnak. Ám Tokai sem kívánt a Demokratának nyilatkozni, ő csak azt szeretné, mondta, hogy az AzFeszt rendben érjen véget. Ígéretet tett arra, hogy a rendezvény lezárulta után tájékoztatja a Demokratát. Erre azonban lapzártánkig nem került sor.
Az In-Kal Security viszont mindvégig ott maradt a nyírbátori strandon. Folyamatosan gondoskodtak arról, hogy karszalag nélkül ne lehessen belépni a fesztivál területére. Ezt olyannyira komolyan vették, hogy a véradókat sem engedték a Hardi melegkonyhás büféjéhez, hogy átvehessék az állítólag a cég által a véradásért felajánlott debreceni párost. A Demokrata újságírója is kénytelen volt az In-Kal Security biztonsági őrének kíséretében kiváltani étkezési utalványát a Hardinál, miután vért adott.
A strand vezetője, Kormány Tibor nem kívánt lapunknak nyilatkozni, de azt ő is megerősítette, hogy a szervezők a strandot a várostól teljesen ingyen kapták. Erről egyébként semmilyen írásos szerződés nem rendelkezik.
A dolog tehát úgy áll, hogy a rendezvény teljes bevétele, valamint a szponzorpénzek és a büfés támogatások szépen befolynak a Veres fiúk Tér Kapcsolat Alapítványába. A kiadás oldalon már jóval kevesebb tétel szerepel
Ragyogó üzlet. Különösen akkor, ha még a konkurenciát is kiiktatják.
A nyírbátori strand és az idei amatőr zenei fesztivál mindenesetre hadszíntérré változott. Saját kiskirályságban saját törvények szerint, magánhadsereg védi az ő törvényeiket. A Magyar Köztársaság rendőrsége csak ideig-óráig tudja visszaállítani az eredeti állapotot. A haderő kék egyenruhában, a piac farkastörvényei szerint, ugyanakkor totális erőfölényből lehetetlenít el mindenki szeme láttára egy kisvállalkozót. Egy büfést, aki nemet mert mondani Veres János pénzügyminiszter fiának.
Hernádi Zsuzsa