Dévényi István | 7. évfolyam 30. szám, 2007.07.26. Heti Válasz
Vadász és Kontrát mint két tojás
Kontrát Károly kiköpött Vadász János: a haja, a szemeinek huncut nézése, a szájának okos állása, a füle, s főként a szakálla, de még az orrának íve is döbbenetes hasonlóságot mutat. Nem csoda, ha a Népszabadságnál összekeverték a két politikust.
Akárhogyan is, de ez nagyon szép történet. Szép az eleje, még szebb a közepe, de a legszebb a vége, a csattanó, a slusszpoén, ahogyan a gané visszahullik azokra, akik derekas szorgalommal fellapátolták az égbe.
Szóval, amikor kedden a kellemes úriembernek tűnő biciklisfutár meg a szintén kellemes úriembernek tetsző politikus összevitatkozott a kerékpársáv mibenlétén, még senki sem sejthette, hogy igazából újabb sajtótörténeti epizód van kibontakozóban. A sajnos Magyarországon hétköznapinak mondható közlekedési affér azonban váratlan fordulattal kanyarodott bele a politikai tűzvonalba, mert a Blikk elszánt munkatársai sajátos nyomozásba kezdtek, s laptopról körbemutogatták az eset szemtanúinak néhány politikus fotóját. És hát ni, az egyik boltos Kontrát Károly fideszes képviselőt vélte fölismerni a fegyveres autósofőrben. Ami azért nem gyenge teljesítmény.
A Népszabadság meg kapva kapott az alkalmon, hogy végre nem a kormány szégyenteljes tevékenységének részleteit kell elhallgatni, és azonnal közölte a következő hírt: "Értesüléseink szerint Kontrát Károly fideszes képviselő, az Orbán-kormány volt belügyi politikai államtitkára az, aki a képviselői igazolványának felmutatása után fegyverrel fenyegetett meg egy biciklis futárt. (...) Meg nem erősített információink szerint a sofőr Kontrát Károly volt, akit tegnap nem tudtunk elérni. Tény, hogy a BRFK áthelyezte az ügyet az ügyészségre, vagyis valóban mentelmi joggal védett képviselőről van szó."
És akkor most bátran emelje föl a kezét, aki a fenti hírecskéből nem azt olvassa ki, hogy itt bizony a Népszabadság saját információjáról van szó. Mert most valami olyasféle elkenési manőver vette kezdetét, hogy hát a Blikk volt a hunyó, a Népszabadság is miattuk futott lukra, amit persze őszintén sajnálnak. Persze.
Ennél már csak a valódi rossz fiú, Vadász János egykori szocialista államtitkár védekezése gyötrelmesebb, mivel ő meg arra hivatkozik, hogy a futárnak kár volt megijednie, mert nem is volt töltve a fegyver, ami egészen sajátos értékrendet, a dolgok folyásának valami szörnyen morbid értelmezését feltételezi.
Ám azt ne higgye senki, hogy a históriának lesz akár a Népszabadságra, akár a Vadász Jánost a hazának adó baloldalra nézve bármiféle erkölcsi tanulsága, azt meg pláne ne, hogy erről az egészről két napnál tovább fog a média értekezni. Ilyesmi csak abban az esetben fordulhatna elő, ha tényleg Kontrát Károly lett volna a pisztolyos elmebeteg.