"Rosszul dolgozik":  72 százalék szavazta le Gyurcsányt   2007. június 8. 13:00  MNO    (origo.hu)

Leszavazták a Gyurcsány-kormányt az origo.hu internetes portál voksolásán, melyet abból az alkalomból írtak ki, hogy közel egy éve alakult meg a második Gyurcsány vezette kabinet.

Péntek délután háromnegyed egykor a szavazás állása szerint a szavazók 72 százaléka úgy vélekedik, hogy a kormány

"rosszul dolgozik, nem jó irányba megy az ország" (55 095 voks),

22 százalék szerint "fájdalmas lépéseket tett, de lesz gyümölcse" (16 924), csupán 2,5 százalék gondolta, hogy "kifejezetten tetszik, amit csinálnak" (1924 voks), 3,5 százalék pedig azt jelölte meg, hogy "észre se vettem, hogy kormányoznak" (2696 voks). Ekkor összesen 76 639-en szavaztak.

Árpád vére, hej!                      Stumpf András, itthon@hetivalasz.hu  7. évfolyam 23. szám, 2007.06.07.
 
A szocialisták miatt nem lett díszpolgár Szörényi Levente, aki a Heti Válasznak elárulta, hogy ősszel a politikával kapcsolatos összes illúziója szertefoszlott.
 
Árpád-pajzsot adományoz a Szörényi Levente által alapított Holdvilágárok Alapítvány július 7-én. A zeneszerző - aki egy hete a helyi szocialisták ellenállása miatt nem lett a XIII. kerület díszpolgára - lapunknak azt is elmondja: ősszel a politikával kapcsolatos összes illúziója szertefoszlott.

- István és Koppány alakja remekül aktualizálható, talán ezért is népszerű a rockopera. Árpád viszont miért kellene, hogy érdekes legyen a számunkra?

- Szomorú, hogy magyarázni kell, de tény, hogy honfoglaló fejedelmünkről legfeljebb annyi él a köztudatban: mesefigura, aki valamilyen lóért "megbugázta" ezt a területet. Utoljára a millenniumkor került szóba a neve. Pedig nem csupán halálának évfordulója ad okot az emlékezésre: július 7-én lesz a pozsonyi csata 1100. évfordulója is. A totális győzelem napjáé. Ez a csata volt a honfoglalás befejező aktusa, utána közel száz évig nem is jutott eszébe a németnek, hogy idejöjjön. Lassan már lemondunk erről az országról, és még arra sem emlékszünk, hogy volt, amikor harcoltak érte az őseink! Pedig volna rá okunk, hogy visszahelyezzük jogaiba Árpádot mint idolt a szűkebb kereteket szabó Szent István-i gondolat helyett.

- Mi baja Istvánnal?

- Semmi, sokat köszönhet neki az ország, de az utódok képtelenek belátni, hogy Árpád nélkül nincs ő sem. Ez olyan egyszerű, mint az egyszeregy, a politika és a klerikális világ mégsem hajlandó hátrébb tekinteni, és mindig csak ezeréves Magyarországról beszél. Azt mondja, azok ott még pogányok voltak, kalandoztak... Ezért leszoktatta a népet arról a száz évről, ami István előtt volt. Pedig nagyon is aktuális Árpád személye: míg István testvérharc árán tudta megszilárdítani a hatalmát, Árpád úgy lett gyula és kende egy személyben, hogy nem kellett övéi ellen fordulnia. Jókai azt írja róla, hogy "nemcsak a bennlévő népfajok fogadták örömmel az új uralmat, hanem mindenünnen, a saját despotáik kényét megúnt népek jöttek ide letelepülni, a maga szabadságát védni s a másét tisztelni tudó nép közé". Ma is ilyen vezetőre lenne szükség, akit az egész nemzet elfogad, s a kedvéért otthagyja "saját despotáit". Sokszínűségében is egységben szeretném látni a nemzetet, ezért érzem úgy, hogy vissza kell állítani a honfoglaló elődök nimbuszát. Olyanok kapják meg a pajzsot, akik már bizonyították fennhéjázás nélküli ragaszkodásukat a magyarsághoz.

- Kizáró ok a fennhéjázás?

- Hogyne. Rengeteg a műmagyar, aki ha úgy érzi, hogy épp az a kifizetődőbb, piros-fehér-zöldbe bugyolálva veri a mellét, aztán ha mégsem jött be a dolog, el is felejtkezik az egészről. A pajzs jelképesen védettséget biztosít a kitüntetettnek a nemzet fennmaradásáért folytatott harcban. Mert ha vannak olyan erők, akik abban érdekeltek, hogy a nemzet ne maradjon meg, akkor az új honfoglaláshoz pajzsra is szükség van.

- Új honfoglalás? Nem jó a mostani haza - tán csak nem nézett ki egy új területet?

- Dehogy. A valaha magunkévá tett hont kell újra magunkévá tennünk. Ez nem valami ördöngösség: amikor látjuk a népességfogyást, az ellehetetlenülést, amikor megint olyanokat hallunk, hogy negyven évre van szükség a felépüléshez, akkor el kell foglalni a hont, hogy olyan érdekek kerüljenek előtérbe, amelyek élhetővé teszik az országot. Életem első négy és fél évtizedében azt hallgattam: igaz, hogy most nem olyan jó a helyzet, mégis remek dolog a szocializmus, mert ottan minden ember egyenlő, és együtt szépen felépítjük a kommunizmust, ami meg maga a Kánaán. 1990 óta majdnem eltelt húsz év, és megint azt kell hallgatnom: negyven évre van szükségünk, hogy elérjük a mai Ausztriát. Nekem ennyi időm már nincs. Természetes, hogy fölteszem a kérdést: uramisten, kik vezetik ezt az országot?

- Korábban ódzkodott a nyílt politikai állásfoglalástól. Mi történt?

- A tavalyi ősz kihozott a sodromból. A kádári szocializmusban az ember megpróbálta elhinni, hogy a maga módján az is működőképes, még ha a keretek adottak is. Nem ujjongtam akkor sem, amikor 1994-ben megint hatalomra kerültek, de ma már úgy látom: Horn Gyula minden bűne ellenére elfogadhatóbb kormányfő volt, mint ez a Cipolla. Azt, hogy Horn 1956-ban lőtt-e a Nyugatinál, nem tudom. Készséggel elhiszem, hogy lőtt. Mindenesetre, amikor kormányfő lett, azért igyekezett kormányozni. Ha kellett, megmondta az SZDSZ-nek is, hogy fiúk, erről és erről szó sem lehet. Ma meg, ha az ember kinéz az ablakon, amit lát, az mind nem igaz, meg az ellenkezője sem: ez agyrém. Tavaly őszig azért nem is fecséreltem sok szót a politikára, mert úgy gondoltam: lehet, hogy nem értek egyet ezzel vagy azzal, de ez nem tragédia, hiszen a dolgok menete alapvetően nem billenthető ki a normális kerékvágásból. Amikor viszont következmény nélkül marad minden hazugság, akkor tenni kell valamit. Illúziókkal én már nem tudom fölvértezni magam, sem másokat. Maradt hát a pajzs. Hét ember kapja meg minden évben - a hét vezérre utalva.

- Ezzel konkurenciát teremt Csoóri Sándor szellemi felsőházas próbálkozásának?

- Dehogy, noha valóban van párhuzam. Amit Csoóri Sándor szeretne, arra is azért van szükség, hogy ebben a kókler világban megneveztessenek a hitelesen maradt emberek. Minthogy ilyenből nincs túl sok, még össze is érhet a két dolog.

- Ha jól értjük, az Árpád-pajzs is olyan díj lesz, amelyet jobbosok adnak jobbosoknak. Nem félő, hogy ezért belterjes és hatástalan marad?

- Nehéz kérdés. Mert nem kellene feltétlenül "jobbos" díjnak lennie. Tudok mondani a baloldalról is olyan személyt, aki megkaphatná a pajzsot. Ott van például Szili Katalin. Csakhogy bármilyen szívesen ítélnénk oda neki az elismerést, nem tehetjük, hiszen ő sem fordult szembe Gyurcsánnyal. Sajnálom, mert éppen ebből a pártérdeket az erkölcs fölé helyező mocsárból kellene kiszabadulnia az országnak.

- Mostanság ilyen gondolatok foglalkoztatják, és zenét már nem is ír?

- Dehogynem. Tóth Kálmán 48-as honvéd Árpád sírja című versére írtam egy rövid, öt-hat perces kantátát A sziklák meghasadnak címmel. Kis kórussal, kis zenekarral adjuk majd elő, én leszek a szólista, és kobozon is játszom. Az átadási ünnepségen lesz az ősbemutatója.

- Az Árpád népe című misztikus operája meg sem közelítette az István, a király sikerét. Ez nem zavarja?

- Ha a közönségsikert tartanám szem előtt, tudnék írni második és harmadik István, a királyt. De akkor nem lennék boldog, úgy érezném, nem alkottam újat.

- Így is sokan érezhetik úgy, hogy mindig az Istvánról húznak le újabb bőrt: Társulat néven közszolgálati Megasztár indul, melyben az István, a királyhoz keresnek szereplőket.

- Nem Megasztárt akartunk. Csupán beláttuk, hogy ma ez a "trendi" forma. A megasztáros jellegre azért van szükség, hogy a nézők már előre megszeressék a szereplőket, még mielőtt játszani kezdenék a darabot. A történet onnan indult, hogy rájöttünk: lassan nincs, aki elénekelje ezeket a szerepeket, és ki kell választani azokat, akik a következő öt évben a legjobban elő tudják adni. Többféle szereposztással játszottuk már, és mindig rengeteg kompromisszumot kellett kötni. Nem olyan jó énekes, de jó színész - és fordítva. Hiszen amíg például az operában szerepekre képezik ki az énekest - az egyik Wagner-énekes lesz, a másik Mozartra szakosodik -, addig a rockoperának nem volt iskolája, és igazán ma sincs.

- Elirigyelték tán, ahogy Presser Gábor oktatta ki az ifjakat a Megasztárban?

- Ez az egyik óriási különbség a két produkció között! Sem én, sem Bródy János nem lesz tagja a zsűrinek. Ne ránk irányuljon az emberek figyelme, inkább a versenyzőket nézzék. Mi nem is szólunk bele a válogatásba, hiszen ez már nem a mi dolgunk. Az István, a király már olyannyira elvált a személyünktől, hogy vele kapcsolatban mi már halott szerzőknek számítunk.