Összetartozunk Lukács Csaba 2007. május 29. 0:01 Magyar Nemzet
Valódi, XXI. századi misztérium az, hogy pünkösd táján miért indult el több százezer ember a Kárpát-medence valamennyi magyarlakta szegletéből Csíksomlyó irányába. Nem hirdetik óriásplakátokon, a kereskedelmi tévék sem harsogják egy intimbetét dicshimnusza és a legújabb barnító krém ódája közötti húsz másodpercben, hogy ott a helye mindenkinek a két Somlyó-hegy közötti nyeregben.
Az emberek mégis elindulnak.
Az ünnep előtti napokban kikindai busz araszol a Hargitán, beregszászi társas kirándulás tagjai alkusznak Korondon festett kerámiára, amerikai magyar zarándokot tesz le a repülőgép Marosvásárhelyen, hogy azután bérelt autójával kalocsai kerékpárosokat előzzön és fénydudával üdvözölje a székelyföldi falvak gyalogos keresztaljait.
Jönnek a gój motorosok és a zsákfalvak imacsoportjai is sikeres menedzsert, ábrándos lelkű fiatalt és megtört öregasszonyt egyaránt megérint az idén négyszáznegyven esztendős, hálaadó zarándoklat. És immár évszázadok óta mindig megérkeznek az ünneplőbe öltözött csángók is, hogy legalább évente egyszer anyanyelvükön, magyarul hallgathassák meg a misét, és a hajnalig tartó virrasztás után a napba nézve, hitük szerint megpillanthassák a galamb képében megjelenő Szentlelket.
Reklámguruk tucatja és dollármilliós költségvetés sem volna elég ahhoz, hogy a székelyek nagy búcsújához hasonló brandet kiépítsenek. Pedig még a szlogenje sem hangzatos, nem ígér azonnal megváltást vagy bérelt helyet a mennyországban, mindössze azt mondja szerényen: a Csíksomlyói Szűzanya hazavárja gyermekeit. És a gyerekek jönnek: immár nemcsak katolikusok, hanem reformátusok és más vallásúak is még az unitáriusok sem maradnak el, pedig négyszáznegyven esztendővel ezelőtt éppen az ellenük vívott győztes csatára emlékeztek az első búcsúval. Jönnek görög katolikus románok és mélyen vallásos lengyelek is, mert bár a mise szövegét nem értik, megtapasztalnak valamit abból az élményből, amelyet csak több százezer ember csendje tud létrehozni.
Máshol legalább egy pápalátogatásra van szükség ahhoz, hogy ennyi ember összejöjjön. Ide nagy bánata ez a székelyeknek! még egyszer sem jött el a szentatya. Levelet is ritkán küld, először csak 2004-ben üdvözölte az Csíksomlyóra sereglett zarándokokat II. János Pál. De nem a főpapi áldás a legfontosabb, hanem az együvé tartozás, az egymásra találás nagyszerűsége. Ezért kelnek útra immár évről évre s egyre növekvő számban az emberek, és nem pedig azért, hogy mézeskalácsszívet vagy netán mert ezt is kapni a kegytemplomig vezető út mentén kipakoló árusoknál Che Guevará-s pólót vásároljanak maguknak.
A két Somlyó-hegy közötti nyeregben ilyenkor még a csend is felállítja az ember hátán a szőrt, de ahogy megszólal a méltóságteljes ének és zengeni kezd a tömeg mögött a fiatal fenyőerdő, a szétáradó boldogságban csak sajnálni tudjuk azokat, akik eddig nem tapasztalhatták, nem akarták megtapasztalni ezt az élményt.
Jó dolog lehet gazdagnak, hatalmasnak, sikeresnek lenni. De aki legalább egyszer ott volt Csíksomlyón, az azt is megérezte, milyen érzés alázatos, szeretetteli, boldog magyarnak lenni. Aki ezt nem tudja, nem akarja megérteni, annak is megér egy próbát - alig hétszáz kilométerre van Budapesttől.
