Békelánc és tojászápor Gyurcsányra 2007. május 9. 18:32 Néző László MagyarNemzet
Hosszú fáklyák és piros mellények az MSZP rendezvényén
Taps és tojászápor fogadta Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a Békelánc elnevezésű szocialista rendezvényen. A demonstráción néhány ezren jelentek meg, egy ember rosszul lett, négy embert előállítottak. Beszédében Gyurcsány hangsúlyozta, hogy ő sokakkal ellentétben a szeretet országát szeretné megteremteni.
20.30 A tömeg lassan szétoszlik, a rendőrök is ritkítják soraikat. A Gyurcsány ellen tüntetők egy része a Kosuth tér felé veszi az irányt, arra halad el néhány antifasiszta is. Őket páran fáklyás fasisztáknak, vörös hazaárulóknak titulálják, amire néhány bátortalan nácizás a felelet. Közben a Kossuth téren itt is ott is felhangzik egy-egy rigmus: Éljen a vizitdíj! Éljen a munkanélküliség!, meg persze a szokásos: takarodj és elkúrtad!.. Az itt álldogáló rohamrendőrök egykedvűen figyelik az eseményeket.
A téren egyébként folytatódik az immár 235 napja tartó tüntetés-sorozat. Mintegy százan hallgatják az alkalmi színpadon felépő szónokokat, akiknek ma nehéz dolguk van ezt ős jegyezték meg , mert a demonstrálók, amint elhalad a kordonon belül egy-egy levonuló rendőrszakasz, hangos kiabálással üdvözlik őket: Szép volt fiúk!.
Az egyik tüntető szerint majdnem lényegtelen egyébként, hogy mennyien vannak kint esténként. A céljuk az, hogy megmutassák Gyurcsánynak, nem volt igaza, amikor azt mondta: majd megunják a tüntetők és hazamennek. Amíg Gyurcsány a helyén marad, nem unják meg és nem mennek haza jelentették ki többen.
20.00: Az antifasiszta tüntetésen Gyurcsány rövid beszédében megemlékezett a 62 évvel ezelőtti eseményekről és úgy fogalmazott: Magyarországon a szeretet országát szeretné megvalósítani, akkor is, ha sokan ennek ellenére a gyűlölet országát akarják. Aki csak dobálni tud, az nem demokrata, mondta szenvedélyesen a kormányfő. Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel" idézte Gyurcsány a mondást, majd hozzátette: ha megdobják tojással, elviseli ezt a métánytalanságot, és nem fogja gyűlölni azokat, akik ezt teszik. Annál inkább nem, mert a pártelnök szerint ők vannak többen, s eljön az idő, amikor a mai tojásdobálók nagyon szomorúak lesznek. Most azonban még csak annak jött el az ideje, hogy mi is kimenjünk az utcára, s azt mondjuk: nem félünk! jelentette ki, majd egy hirtelen fordulattal azt is bejelentette: a zsidóirtás is sípolással-dobolással kezdődött és gyilkolással végződött, viszont a szégyen itt maradt. A kormányfő hangsúlyozta: szégyenli magát mások helyett is. A miniszterelnök beszéde után a tömeg, fáklyával a kezében elindult a Margit híd és a Lánchíd felé. A kormányfőt rendőrsorfal védte az atrocitásoktól.
19.30: Felesége kíséretében megérkezett Gyurcsány Ferenc is. A szocialista politikust a rakparton taps, az Országház előtti téren és a rakpart felső részén Gyurcsány takarodj bekiabálással fogadták. Gyurcsány szinte mindenkivel kezet fogott, illetveláthatólag ezt szerette volna, ám az ellene tüntetők hirtelen tojászáport zúdítottak felé. Testőrei hatalamas fekete esernyőkkel igyekeztek őt megvédeni. Gyurcsányt egy rohammentő is kísérte a színpad felé haladva, megvédve őt a tojászáportól. Valószínűleg baráti mentős lehetett a kocsiban, mert az egyik szocialista képviselő asszony meleg karszorongatással üdvözölte a mentőautóst, aki az MNO tudósítójának kérdésre, miszerint Ez valami újfajta védelmi technika-e a kormányfő részére? érdekes választ adott: Nem Gyurcsányt, hanem az egész tömeget védi. Az esemény alatt egy ember rosszul lett, négy embert előállítottak. Köztük volt a hírek szerint Fáber Károly, a Kossuth téri tüntetők által létrehozott Nemzeti Felkelők szóvivője is.
19.00: Hamarosan kezdődik az MSZP Békelánc elnevezésű rendezvénye, amelyre immár a szervezők várakozásainak megfelelően összegyűltek az érdeklődök a Duna pesti partján. A tömeg lassan kitölti a Lánchíd és a Margit híd közötti rakpartot, közöttük fel-feltűnnek vezető szocialista és SZDSZ-es politikusok, de itt van Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke is, aki az MNO tudósítójának kezébe is a piros mellényesektől kapott fáklyát akart nyomni, ám igyekezete nem járt sikerrel: fáklyát tartani és írni nem lehet egyszerre. Az érkezők aláírhatják az óriásplakátokon kinyomtatott Zéró tolerancia kiáltványt is ezt sokan meg is teszik. Egyelőre zene szól, a demonstrálók a rendezvény kezdetét várják, miközben az egyik rendező arra szólította fel a tömeget, hogy egymás kezét megfogva alkossanak békeláncot a két híd között. A felszólításnak kevesen tettek eleget, a békeláncnak még hiányoznak a szemei.
18.45 Este 7 órakor kezdődik az MSZP budapesti szervezete által meghirdetett Békelánc, amelyet az úgynevezett győzelem napja a fasizmus felett aratott európai győzelem alkalmából szerveztek. A demonstráción mások mellett beszédet mond Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke is.
A szervezők előzetesen több ezer ember részvételére számítottak, nem sokkal a gyűlés kezdete előtt azonban csak pár százan jelentek meg a pesti Duna-parton tájékoztat az MNO helyszíni tudósítója.
A Margit hídtól a Lánchídig lefoglalt területen egyelőre csak az Országháztól nem messze felállított színpad körül csoportosulnak a résztvevők. Sokak kezében hosszú fáklya látható, ezeket piros láthatósági mellénybe öltözött rendezők osztogatják. A környéken erős a rendőri biztosítás, buszokkal és teherautókkal érkeztek a rend őrei. Ugyanilyen erős a média érdeklődése is. Az Országház melletti rakparti lejárónál Árpád-sávos zászlót lobogtató fiatalokat látni. A közelben a Jobbik tart ellenrendezvényt, azzal a felkiáltással, hogy rasszista az, aki a magyarok ellen van ebben az országban.